A Nagy Háborúban
Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak
És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak?.
Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,
Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.
A gépen pilóta, maga a kapitány lett,
Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.
Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,
Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.
Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,
A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.
A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.
Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.
Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,
Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.
Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,
Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.
A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,
Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.
Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,
Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.
Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,
Most nagyon boldog, ezt vágyta, és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.
A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.
A reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak?
Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,
És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.
A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,
És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.
A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,
Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége?
A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.
A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.
Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.
Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.
A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret?
Vecsés, 2015. július 18. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

Az élet nehézségeiről, a családról, TANQ- ban írt a szerzőpáros?
Hóesésben mulat
A család apraja, nagyja?
Újabb születésnap.
Tél volt, esett és havazott,
Ő tartott, születésnapot.
*
Legény, ismeretlen,
De udvarias, jó táncos.
Kapcsolat indulhat?
Akkor még nem is ismertem,
Táncra kért és beszélt velem.
*
Kapcsolat elmélyült,
Szív, nagyon hallatta hangját.
Közös, időtöltés.
Így kezdődött a szerelem,
Együtt, nap, mint nap szüntelen.
*
Egész jól alakult,
Tudták, hogy egy egész? két fél.
Felek, egybeforrtak.
Más a vége nem lehetett,
Végül házasság köttetett.
*
A szív és a lélek
Is egybevágyott! Úgy is lett!
Életkötelék, kész!
Örök fogadalmat tettünk,
Igaz szerelembe hittünk.
*
Élettavasz bimbó
Kirügyezett, virággá lett!
Kezdő, szaporodás!
Évfordulóra ajándék,
Egy kislány, az már nem játék.
*
Gyermek nevelése,
Nagy feladat, sőt életcél.
Szépen cseperedett.
Szeretettel elhalmoztuk,
Az időt rá nem sajnáltuk.
*
Nehézségek folyton
Előkerülnek! Problémák?
Hit és a bizalom!
Nem volt túl pompás életünk,
Viszont a hit megvolt bennünk.
*
Újabb rügyfakadás?
Nő a második szirom is!
Már dupla boldogság.
Hét év után, jött a hatvány,
Született még egy kicsi lány.
*
Mélyült együttérzés
Segítette a napokat.
Hit, béke, szeretet.
Szeretet, boldogság s béke,
Volt minden napnak a vége.
*
Néha, leesett egy
Tányér és csúnyán összetört?
Reccsenés hang? elmúlt.
Szóváltás is előfordult,
De a tisztelet nem csorbult.
*
Virágkezdeményből
Nagyszerű, két virágszál lett!
Boldogság, mosolyog.
A két lány felcseperedett,
Büszkeségünk, növekedett.
*
Virágszál felnőtt már.
Jelezte, rügyet fakadna?
Új cserépbe vágyott.
Idősebb lányunk meglepett,
Mert esküvőt rebesgetett.
*
Új cserép elkészült,
Átköltözés-munka indult.
Családi intézés.
Készen állt a menyegzőre,
Apjával ment esküvőre.
*
Időjárás, másul?
Egyszer, mindennek vége van!
Még békés létnek is.
Béke s nyugalom, elvesztek,
Szüleim lebetegedtek.
*
Változnak az idők
És változnak a helyzetek.
Nagy átvariálás!
Hozzánk költöztek mindketten,
Így könnyebben segíthettem.
*
Már minden feléled,
Új reményben, új az öröm.
Gólya már kelepel.
Gólyahírt hozott a vejünk,
Jókedvtől tágra nyílt szemünk.
*
Azúrkék odafönt
A kék ég! Madárcsicsergés?
Rügyek, pattanóak.
Mindannyiunk örömére,
Ami nőt ötszörösére.
*
A papuska gólya
Fönt kelepel a kéményen.
Új híreket ad le.
Fiú unokánk született,
Kapott is sok szeretetet.
*
Gólyapár már megjött,
Régi fészkét felújítja.
Újulás a kezdet.
Apja, anyja szeme fénye,
A mi szívünk tüneménye.
*
Idő, lassan elment,
Változás kitört, mint vihar?
Nem minden új, jó is?
Mint perc, hat év tovasuhant,
Egy pillanat...sorsfordulat.
*
Baj, csak úgy történik!
Segítségkérés folyamat.
Rikoltó sziréna.
A mentőkocsi vijjogott...
Orvos tudomány megbukott.
*
A csendet megtörő
Villámlás, a réten lecsap.
Egy kiégett fűfolt?
Mint villám a derűs égből,
Csapás hullott rám az égből.
*
A napfénynek tánca,
Tó tükrén? megszűnt csillogni!
Felhő, szomorún sír?
Szívem párját elvesztettem,
Gyászba borult az életem.
Szabadka, 2017. április 13. - Jurisin (Szőke) Margit --- Vecsés, 2017. április 22. - A vers, az én önéletrajzi írásom! A HIAQ -kat elé, szerző- és poétatársam Kustra Ferenc írta.

Zaj ömlik velem a sírkert a csöndjébe,
Kedvesem, jöttem, mert Te itt laksz örökre…
Anyám te is, távoztatok mindörökre.
Sírás, hüppögés, neszezés, halk mondatok,
Fütyülnek a közelben menő vonatok...
Valaki hangosan jajdult is, belerúgott a síremlékbe,
Fáj neki, de hangosan átkozódni nem mer… könny a szemébe…
*
(3 soros-zárttükrös)
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Körbenézek, mindenfelé ez van, földi-szép csillagnak látszanak.
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Messze vagy, ott nyugovóra tértél, elválaszt tőlem a másvilág.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
De én nem tudom, a könnyei talán mind szívből jöttek?
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
*
Megint eltelt egy év, nélküled voltam a földi létbe,
Emlékeim meg csak föltolulnak, de majd' egy végtébe.
Kezd csöpögni az eső, igen felhős az ég alja,
El is megyek haza, különben jön, ronggyá-ázása.
(Septolet)
Isten veletek,
Lassan hazamegyek,
Útközben merengek,
Egyedül ténfergek…
Célt, már nem érek!
Kérek,
Félek…
Vecsés, 2020. május 3. – Kustra Ferenc

A halottaink? ismeretlen ismerős? Versben és haikuban?
Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!
De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.
Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.
De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.
Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő?
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint? korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik?
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.
Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti... a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha, az idő lejárt? ő csak jön? kaszál.
Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát?
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...
Ők odaát, vajh? boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?
Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút?
Vecsés, 2015. november 7. ? Kustra Ferenc

Kirándult a vihar is, kutyafuttában?
(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*
A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.
Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*
(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.
(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*
Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.
Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*
Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.
Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.
Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.
Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.
Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?