Kabátomra hull az idő sárga
Száraz levele, lépteim súrolják testem
Takaróját, ezer kés döfése testemben
Vonszolva fájdalmam, annyi mindent nem tettem meg
Elfelejtettem fejet hajtani az ördögnek
Miért nem tettem meg?!
Ha megpróbálhattam volna megérteni a gyűlölet
Forrását ezer késdöfés testemben
Nem szerettem mindenkit
Kinek gyűlölete alakított. Miért?

Bújj ide mellém,
közelebb, tested oly meleg.
Szeretek idebenn,
kettesben lenni veled.
Bújj ide mellém,
akarom, mély
álomba ringasson karod.
Bújj ide hozzám,
jól esik nagyon, hajfürtödet
békén hagyom,
csak légy velem, jó leszek,
mindent úgy
teszek, ha nagy leszek,
ahogy szeretnéd.
Ha barátodat keresnéd,
én itt leszek veled,
simítson lágyan finom
kis kezed.
Figyelek rád, hallgatom
sóhajod,
s lesem minden óhajod.
Napról napra, örökké
és azután.
Mert te vagy az én
anyukám!

Mi néked puszta vágy
az nékem vonzalom,
s bárhogy szeretném is
vállalni, nem tudom.

Néked puszta vágy csak,
és egy a sok közül,
csak addig vágysz érte
amíg teljesül.

Néked csak puszta vágy,
és néhány csók özön,
csak testemet kérnéd,
de lelkem őrli föl.

hát tombold ki máshol
őrült vágyadat,
hisz megfagyott szíved
szeretni sem szabad !

Hogy szeresselek ha nem engedsz szeretni?
Régen megfagyott jégbe zárt szíved,
hogy olvaszthatnám fel testem melegével,
hisz nem engedsz engem magadhoz közel.

Hogyan érezzem tested érintését,
ha megfagyott benned minden érzelem?
Hiába érzem csókod ,ölelésed,
azt ,hogy szeretlek ,észre sem veszed.

Hogy öntsek lelket, s új erőt szívedbe
ha fagyos kezeddel eltolsz hirtelen?
Bár te is szeretnél,titkon én is érzem,
hisz nekem már te vagy régen mindenem.

Hogy feledtessem, mi belülről éget,
s mit elfeledni vágyol szüntelen,
hagyjam magam is jéghegybe zárni?
Hiszen nélküled már én sem létezem.

Hogy olvasszalak fel testem melegével,
hogy újra érezzem jégbe zárt szíved?
Engedj szeretni!Hisz titkon te is érzed,
nélkülem már csak félig létezel!

Álltam a tömegben,
kereszttel a kezemben,
hogyan is lehetne
így szörnyű képet felednem?
Csak bámultam némán
a kihűlt testet,
melyet a kegyetlen sors
ekkor elém festett.

Mámoros melankólia.

Bevallom, nem ismertem,
ki imént ment az égbe,
s onnan tekint vissza
a felhők közé érve.
Nem jött könny,
nem érkezett szememre,
s nem jött túlvilági
hidegrázás kezemre.
Csak álltam a tömegben,
kereszttel a kezemben,
s vissza-visszatérve
az járt a fejemben...
...eljön majd a pillanat,
mikor engem lesnek,
s miattam keserű
gyász verembe esnek.

Haldokló halk homage.