Ásítva kelt fel a nap, némán, lábujjhegyen;
elkísérte a szél huzatos, kusza gondolata.
Levelek kacér tánca hömpölygött körbe-körbe
Csalódott Égi zápor. Az ősz bódult varázsa eltörött,
kiábrándult harsány színek váltakoztak benne.

Gyászba öltözött a tél, zord arca sápadt, elgyötört.
Az emlék köntöse fakó, megkopott, porral teli.
A felejtés duzzadó fellege nem oszlik már széjjel.
Múlik az idő - öregszik a sokat megélt, tiszta lélek.
Elfáradt az ember, ráncos tenyerében ott van a kor nyoma.

Szó, mi üres csendbe ér, rég nincs, csak a magány egyszínű árnya.
Gondolat, ami némán ott ragadt vén szíve lüktető peremén.
Könnyű dér, bársonyos, puha, könnyű szellő kíséri őt-e februáron.
Az elmúlás oly nehéz, karddal kivont angyal, ki ott várja rég,
óvó tekintete végigkíséri, lassan vállára hajtja fejét.

Végállomás a testeknek, lelkekből ácsolt gyönyörű híd a túlsó part felé.
Áradó könnyek tava, lüktető hulláma nem járja ziháló vad táncát már.
A csend feneketlen mélyén, a színnel teli világ végén
a teste megpihen, boldogan lebeg , már nem fél, nyugodt mosoly kíséri el.

Várom a holnapot,azt írta újra láthatom.Testem bele remeg a gondolatba,hogy őt karjaimba zárhatom.De várj hova rohanok ! hisz ez csak egy találka, lehet nem is szeret már? Még is oly jó játszani a gondolattal hogy átöleli két karom édes szájára csókom adhatom..

Eltelt a nap, idegen világok
álltak közöttünk ,köd , hideg
és messzeség
és sóvárgón vágyódom utánad ,
kitakart gyönyörű testedért
gondolj rám, ha leveted ruhádat,
hogy imádom az öled finom illatát,
hogy vad csókokat csókolnék a szádra
egy ringó ,széles nyoszolyán
csípőd lágy hajlatát simogatnám
hogy az örömtől borzongj belé
ölelnélek százszor is egyszerre ,hogy
arcod fénye kigyúljon felém
maradjon velem örökre mint az álom
s hogy holnap is megtaláljam
Eltelt a nap , közöttünk ma is
köd, hideg és messzeség
És én sóvárgón vágyódom utánad
kitakart gyönyörű testedért

1.
Szél fúj és vadszőlők virítanak a
házon, surran az út pora
Érkezzek hozzád régi zarándok
-bújt nap fényében , s tétova
szavakra támaszkodva , s védjen
szerelmed mostoha mozdulataival

2.

Régen indultam el hozzád!
a távolságokat is
lépteim már összemosták
Csak a tér imbolyog időtlenül

3.

Oltárok és álmok tere a tested
Lüktető mélység, megmérhetetlen
ereimben a vágy érted riadót kalapál
jaj! beléd halnék egy forró éjszakán


4.

Zuhanjunk össze , ebben a múló
lobogásban a villámokkal kössél össze
nyíljon meg a Föld ,
s lángoló ,vándorló láva
új Pompei öntse szívünket ércbe, vágyba
s őrizze képed ,dicsérje csípőd hajlatát
a lábad ívét s az örökké való ölelésed !

1.-20
Preambulum

Drágám
Felettem nagy a Te Hatalmad
széttárt karjaidból lüktet felém
bárhol is járj
ha látlak száz vad csődör
dübörög fel bennem
hogy úgy imádjon
hogy a gyönyörűségtől felkiálts!

2.-20
Fehér ruhádban szeretnélek

Drágám !
Fehér ruhádban szeretnélek !
Fehér ruhádból kibontanálak
hogy elhomályosulnának a fények
s szanaszét hullanának a selymek
a háttérben a zöldellő hegyek
csodálnának, innák a látványt
gyönyörű-szép asszonytestedet
a forróságban a kínai nagy fal is
ledőlne, itt pedig
megolvadnának a kövek !
Én várnám, hogy elkapj !
hogy ujjaidba zárj !
míg száz vad csődör dübörögne
bennem hogy imádjon !
hogy a gyönyörűségtől felkiálts !

3. -20
A tenger és a végtelen

A tenger, a hajók , a kék ég
és a végtelen
a válladra a kalap finom
árnyékot vetít ,
karodon a nap fénye csillan
s forró lázam támad ahogy feszülnek
felém imádni való melleid
bimbójuk kemény, átüt a vásznon
lázas tekintetem őket vetkőzteti
hogy cirógatnám őket !
hogy falnám őket ! ájulásig !
egy álombéli regényes tájon
fuldokolva addig, amíg
várnám hogy elkapj !
hogy ujjaidba zárj !
míg száz vad csődör dübörög
bennem , hogy imádjon !
hogy a gyönyörűségtől felkiálts !