Idő 
Értékelés 
Értékelés Az ősz a földöntúliak találkozása
Még kis meleg, rohammal eltakarítása…
Nyár
Lassan
Útra kel.
Változni fog,
Lét és természet.
*
Múló nyárban, séta a már lombhullató fák alatt,
Az elszálló hárslevél illata még kicsit marad!
Andalogjunk együtt, fogjuk egymás kezét!
Szívünkben, éljen mint gyönyörű emlék.
*
Csalódást hoz az őszi szél, a hideg fuvallattal,
De előre vetíti, hogy elő a kabátokkal.
Lég
Hűvös,
Elég csak
Egy ölelés.
Még nem kell kabát.
*
Az ősz színei elég harsányak
De szépek is, mert változatosak!
Élvezzük e szépséget,
Őrizzük a lelki épséget,
Könnyítsük az öregséget.
*
Az őszben a hajnali harmat fehére festi a tájat,
Aztán az időjárás belehúz… addig még alszunk párat.
Hűs
Hajnal,
Nap homály.
Ez várható...
Reméljük, késik.
*
Az ősz rendesen összegyűrte a növények leveleit,
Aztán meg szertefújta, mint a már elmúltnak emlékeit.
Arcunk vénségtől immár ráncos,
Minden ránc, egy szomorú emlék... szilánkos.
*
A bárányfelhők is már téli szállásra vonultak,
A súlyos és sötét felhők, már fölénk is rohantak.
Volt,
Elmúlt.
Füstbe szállt
Remény, a nyár.
Az ég rí, ősz lett.
*
Lassan várjuk, a ködnek homálya uralja majd, tájat,
Akkor majd, nyárra visszaemlékezni, lehet, hogy fájhat!
Hajunkat a dér ezüsttel hintette,
Ifjúságunkat a nyár magával cipelte.
*
Nyár múlásában az ősz születése,
A nagy kavalkád, megkevergetése.
Mily
Szépség,
Barna, rőt,
Színpompás ősz.
Mért vész semmibe?
*
Ahogy a tájon végigér a szitáló őszi eső,
Úgy lesz minden sáros, pocsolyás, ez bíz' nem felemelő.
A tehetetlenségtől könnybe úszik szemünk,
Az elmúlás gondolata terheli eszünk.
*
Nem tudjuk mi lesz holnap, de a kalucsnit jó lesz elővenni…
A fürdőruha meg biztosan nem szükséges, azt el kell tenni.
Ég
Felhős,
Hideg van.
Lesz-e eső?
Kellhet az ernyő.
*
Ahogy ránk telepednek a jéghizlaló fagyok,
Úgy távolodnak a nyári-meleg féle álmok…
Szívünk már jéggé dermedt,
Hit, remény elveszett.
Sors rólunk megfeledkezett?
Vecsés, 2017. május 1. – Szabadka, 2017. augusztus 11. – Kustra Ferenc József – A verset én írtam, alá az apevákat és a 10 szavasokat, poéta- és szerzőtársam, Jurisin (Szőke) Margit.
Elemezgetés…
(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….
Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*
(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?
Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*
(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.
Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*
("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?
Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*
("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!
Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...
Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*
(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.
A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*
(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?
Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*
(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.
Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*
(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?
A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*
(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?
Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.
*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…
Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*
(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…
Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”
(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….
Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*
(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?
Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*
(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.
Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*
("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?
Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*
("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!
Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...
Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*
(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.
A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*
(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?
Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*
(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.
Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*
(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?
A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*
(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?
Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.
*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…
Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*
(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…
Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”
Meditáció a volt-on… vagy múlton…
Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?
Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?
Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
Megfürdött a hold a tóban.
Összeforrtak fényes csókban.
A parti fűz falaz nekik.
Így intimebben tehetik.
Hattyú borzolja tollait.
Élvezi álma perceit.
Feketére festi az est.
Csillagok tartanak mécsest.
Csillanó víztükör alatt,
egy kis hal csendesen haladt.
Tudomást sem vett arról,
hogy figyelem a partról.
Szeretem nézni a tavat.
Éj, és lelkem közt ver hidat.
Hiszen lehet fű, fa, vagy ég.
Mindenben ott van a szépség.
Összeforrtak fényes csókban.
A parti fűz falaz nekik.
Így intimebben tehetik.
Hattyú borzolja tollait.
Élvezi álma perceit.
Feketére festi az est.
Csillagok tartanak mécsest.
Csillanó víztükör alatt,
egy kis hal csendesen haladt.
Tudomást sem vett arról,
hogy figyelem a partról.
Szeretem nézni a tavat.
Éj, és lelkem közt ver hidat.
Hiszen lehet fű, fa, vagy ég.
Mindenben ott van a szépség.
Hétköznapi pszichológia
Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…
Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*
(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!
Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*
(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…
Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*
(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!
(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.
(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.
Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*
Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.
Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…
Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*
(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!
Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*
(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…
Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*
(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!
(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.
(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.
Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*
Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.
Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
