A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok,
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.

Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.

A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.

A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.

Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.

Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.

A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.

Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.

Messze távol ring a szántó,
Boronált föld magvat váró.
Lenge szellőt nap hevíti,
Kopár fákat rügy feszíti.

Nap sugara csalogató,
Felhőtlen ég mosolyt adó.
Borús lelket fény telíti,
Komorságát elveszíti.

A sok csíra feltörekvő,
Csiklandozza enyhe idő.
Kikandikál téltemető,
Tavaszi szél jeget verő.

A naptár is észre vette
Fagyos télnek olvad lelke.
Levetette hósapkáját,
Kigombolta nagy kabátját,
S mint egy bűvész átváltozott,
Kikeleti napot hozott.

Ó, de ravasz a tél…

(3 soros-zárt tükrös)
Reggel kinéztem tiszta ablakomon,
Éreztem rögtön a hideget, fájón…
Reggel kinéztem tiszta ablakomon.

(Bokor rímes)
Nem mozdult, mért is, talán eltörte a lábát?
Deres a beton, azon elcsúszhatta lábát?
Szerintem az jár igy, aki elkezd ravaszkodni,
Meg is érdemli… micsoda dolog igy bejutni?

(3 soros-zárt tükrös)
Fájdalmas nyögése selymesen selyem sima,
Lenge-hideg szellő csak fújja ide-oda…
Fájdalmas nyögése selymesen selyem sima.

Felhő nincsen igy korán reggel,
Mindent látok még csillagfénnyel…
Felhő nincsen igy korán reggel.

(HIQ)
Igy jár ki…
Más udvarában…
Szab. sértés!

Most mi lesz?
Tavaszig marad?
Lét halad…

Vecsés, 2024. november 23. -Kustra Ferenc József- írtam: évszakváltásra, alloiostrofikus vers-formában.

Elsompolygott évek
Nap nap után,
mint szégyellős kutyám,
ha „rossz fát tett a tűzre”,
fejét lehajtva sompolyog,
vissza-visszapillantva rám
(bocsánatomat várja tán…)
Úgy nézek én is vissza – vissza,
eltűnt évekre ráhajolva,
szégyenkezőn, fejem lehajtva,
- bocsánatkérő alázattal -
nem feledt vétkek súlyát hordva…
Ha éber éjszakák hevében,
rám tört emlékek sűrűjében,
- életem értelmét kutatva -
akaratlan tekintek vissza,
nyomaszt bukások sokasága…
Lét- korlátban még kapaszkodva,
mégis egyre csak bukdácsolva,
szégyenkezőn, így kutya-módra,
- egy tiszta józan pillanatban,
e bús tavaszi kábulatban -
fáradt agyam megállapítja:
Jaj, hiába! Minden hiába!
Elsompolyogtak éveim!
És nincsenek rá érveim.

Mézszerű köd az ősz sajátja…

(Oximoronban, önrímben)
Selymesen, kőrül ölelőn folyik a mézszerű köd, sapkámtól a cipőmig,
Nedvesen nem ragad, de ha vizes… Vágyom a szárazra, végig a cipőmig!
Ha mézszerű lenne: kezdném lenyalogatni magam egészem a cipőmig.

(3 soros-zárttükrös)
Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat,
A sok – mézszerű köddel takart- nyálkás kő, mint egy harcoló alakulat…
Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat.

(Oximoronban)
Vastagodott a por a tavaszi-nyári ágakon, befedte porvihar nyáron,
De közben ideérve megjött az ősz... nyárt nem bánón, mázszerű köd csüng az ágon…

Vecsés, 2021. szeptember 29. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.