Idő 
Értékelés 
Értékelés Számadás a születésnapomon?
(3 soros-zárttükrös)
Ha majd a lelkem a hamuba fullad, bár nem akarom,
Akkor kalamárisom, ürítve? legyen a ?por? tartóm?
Őrangyalomat meg kérem, hogy segítse a ?por? harcom.
(Bokorrímes)
Igen jelesnek tűnő nap a mai,
Megérni, nekem, már ez is valami!
Bár életemben nincs igaz alaki?
Öregségemre hithű poéta lettem,
A kopott lúdtollammal együtt öregszem,
Az élet értelmét azonban még fejtem?
Mindegy, no, élet, sors szerint tart, ameddig tart,
Ha kérdezik, hogy vagy, előadom a fanyart.
*
(Senrjú)
Élet értelme,
Nem biztos, hogy kiderül.
Végén, szenderül?
*
?Porban? a jövő?
Ha ott leszek, meglátom?
Örök titkosság!
*
Lángmentes jövő,
Fényragyogás el-mattul.
Sötét öröklét?
*
Jó lenne, de fránya öregség, bizony humorba nem fulladós,
Jó lenne, de minden élet hamuba fullad, már nem gyulladós...
Vecsés, 2016. május 21. ? Kustra Ferenc
(3 soros-zárttükrös)
Ha majd a lelkem a hamuba fullad, bár nem akarom,
Akkor kalamárisom, ürítve? legyen a ?por? tartóm?
Őrangyalomat meg kérem, hogy segítse a ?por? harcom.
(Bokorrímes)
Igen jelesnek tűnő nap a mai,
Megérni, nekem, már ez is valami!
Bár életemben nincs igaz alaki?
Öregségemre hithű poéta lettem,
A kopott lúdtollammal együtt öregszem,
Az élet értelmét azonban még fejtem?
Mindegy, no, élet, sors szerint tart, ameddig tart,
Ha kérdezik, hogy vagy, előadom a fanyart.
*
(Senrjú)
Élet értelme,
Nem biztos, hogy kiderül.
Végén, szenderül?
*
?Porban? a jövő?
Ha ott leszek, meglátom?
Örök titkosság!
*
Lángmentes jövő,
Fényragyogás el-mattul.
Sötét öröklét?
*
Jó lenne, de fránya öregség, bizony humorba nem fulladós,
Jó lenne, de minden élet hamuba fullad, már nem gyulladós...
Vecsés, 2016. május 21. ? Kustra Ferenc
Lángoló szívem vágy álmon,
Vándorolt a végtelen pusztákon.
Úgy féltem én a kihalt vidéken,
Az árnyak körülfogtak,
Bezárt portákon a kutyák vonítottak.
Édes kesernyés haragján, frissen,
Tépte vadul a szél az ingem.
Néma hegedűk dallamán táncolt,
Kóborló múltamban, vissza nézek százszor.
Hitem megcsalta rég az élet,
A nyári napnak melegét, már nem érzem.
Putrik kitárt ajtaját tángálja a szél,
Sok, sok szép emlékről mesél.
Bőgő hangja zsong a távol,
Fekete árnyékon sírva gyászol.
Kísért a múltamon egy rozoga szekér,
Legendás életem holt oklevél.
Vándorolt a végtelen pusztákon.
Úgy féltem én a kihalt vidéken,
Az árnyak körülfogtak,
Bezárt portákon a kutyák vonítottak.
Édes kesernyés haragján, frissen,
Tépte vadul a szél az ingem.
Néma hegedűk dallamán táncolt,
Kóborló múltamban, vissza nézek százszor.
Hitem megcsalta rég az élet,
A nyári napnak melegét, már nem érzem.
Putrik kitárt ajtaját tángálja a szél,
Sok, sok szép emlékről mesél.
Bőgő hangja zsong a távol,
Fekete árnyékon sírva gyászol.
Kísért a múltamon egy rozoga szekér,
Legendás életem holt oklevél.
A múlt olyan, mint nézni és elmeditálni, egy villám zúzta fán,
Képzelegni, hosszan merengeni, mi minden volt a fakoronán?
Volt ott biztosan több madárfészek, kis családok nagy otthona,
Télen meg kopasz volt és a fázós varjú had, gallyat toporogta!
(Oximoron gondolatok 10 szavasban)
Monoton óraketyegés nyugalmat áraszt!
Az időm múlása, idegesít, sőt fáraszt!
*
Nagy élmény hallgatni regélőket,
Fele szavát se hidd, a mesélőknek.
*
Bús holnap kajánul vigyorgott rám, tegnap?
Megértem, megjött: mai nap.
*
(3 soros-zárttükrös)
A már múltunkba, anno beleszülettünk
Az óta meg gyűrjük oly? peches életünk?
A már múltunkba, anno beleszülettünk.
*
((Oximoron gondolatok 10 szavasban)
A zseniális kudarcokból levonható tanulságok
Lehetnek, az előrehaladást segítő okosságok.
*
A harc, néha a túlélés folyama,
Ha, tartalmazza ember sorsa!
*
A halál árnyékába,
Az ember képtelen a folyamatosan fenntartott színjátszásra.
*
(Haiku csokor az élet menetéről?)
Erősödő szél,
Vihar, már oly? közel.
Nyúló dübörgés.
*
Szél tépi rétek
Semmijét. Füvet kócol.
Kóró is hajlik.
*
Zúgó, kócos szél
Fésületlen lombok közt.
Erdei játék.
*
Elfeledkezés
Nincs, viharok idején.
Hűlt levegőben.
*
Sok kapaszkodó
Levél, már zsugorodik.
Szellő lefújja.
*
Villanydrót húrba
Szél beakadt, dühös lett.
Tomboló orkán.
*
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
(Bokorrímes)
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, ötszörös belső rímes)
Vajon? a házfalból maltert csak úgy, ki lehet szedni?
Vajon? a múltat semmisnek csak úgy... ki lehet tenni?
Tagadni múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De lélekből kitépni? Végül, ledől az életháza...
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
A múltat ó, ne feledjük!
A jelent, át is kell élnünk!
Jövőben lesz vajon részünk?
Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában írva
Képzelegni, hosszan merengeni, mi minden volt a fakoronán?
Volt ott biztosan több madárfészek, kis családok nagy otthona,
Télen meg kopasz volt és a fázós varjú had, gallyat toporogta!
(Oximoron gondolatok 10 szavasban)
Monoton óraketyegés nyugalmat áraszt!
Az időm múlása, idegesít, sőt fáraszt!
*
Nagy élmény hallgatni regélőket,
Fele szavát se hidd, a mesélőknek.
*
Bús holnap kajánul vigyorgott rám, tegnap?
Megértem, megjött: mai nap.
*
(3 soros-zárttükrös)
A már múltunkba, anno beleszülettünk
Az óta meg gyűrjük oly? peches életünk?
A már múltunkba, anno beleszülettünk.
*
((Oximoron gondolatok 10 szavasban)
A zseniális kudarcokból levonható tanulságok
Lehetnek, az előrehaladást segítő okosságok.
*
A harc, néha a túlélés folyama,
Ha, tartalmazza ember sorsa!
*
A halál árnyékába,
Az ember képtelen a folyamatosan fenntartott színjátszásra.
*
(Haiku csokor az élet menetéről?)
Erősödő szél,
Vihar, már oly? közel.
Nyúló dübörgés.
*
Szél tépi rétek
Semmijét. Füvet kócol.
Kóró is hajlik.
*
Zúgó, kócos szél
Fésületlen lombok közt.
Erdei játék.
*
Elfeledkezés
Nincs, viharok idején.
Hűlt levegőben.
*
Sok kapaszkodó
Levél, már zsugorodik.
Szellő lefújja.
*
Villanydrót húrba
Szél beakadt, dühös lett.
Tomboló orkán.
*
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
(Bokorrímes)
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, ötszörös belső rímes)
Vajon? a házfalból maltert csak úgy, ki lehet szedni?
Vajon? a múltat semmisnek csak úgy... ki lehet tenni?
Tagadni múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De lélekből kitépni? Végül, ledől az életháza...
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
A múltat ó, ne feledjük!
A jelent, át is kell élnünk!
Jövőben lesz vajon részünk?
Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában írva
A Nagy Háborúban
Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül? kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek?
Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni, csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.
Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak?
Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.
Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette?
A veszély gondolata meg elkerülte.
Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.
A pilóta tartósan nézett lefele? ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett?
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.
Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.
A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni?
Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni?
Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat?
Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.
A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar?
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.
A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai?
Közben, már felébredtek reményei?
Hirtelen ?részegesen? csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig?
Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott? csak jöttek beléjük?
Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó? csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya?
Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje?
De ám,mégis? A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet?
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget?
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet?
Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán? megmenekültek.
De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.
Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt, és levitte gépét?
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.
A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések, egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából, a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.
A zászlósnak is kijárt? szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre? kapitánya mellett.
-VÉGE-
Vecsés, 2015. augusztus 19. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül? kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek?
Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni, csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.
Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak?
Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.
Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette?
A veszély gondolata meg elkerülte.
Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.
A pilóta tartósan nézett lefele? ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett?
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.
Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.
A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni?
Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni?
Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat?
Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.
A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar?
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.
A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai?
Közben, már felébredtek reményei?
Hirtelen ?részegesen? csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig?
Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott? csak jöttek beléjük?
Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó? csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya?
Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje?
De ám,mégis? A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet?
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget?
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet?
Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán? megmenekültek.
De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.
Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt, és levitte gépét?
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.
A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések, egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából, a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.
A zászlósnak is kijárt? szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre? kapitánya mellett.
-VÉGE-
Vecsés, 2015. augusztus 19. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
A Nagy háborúban
Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott?
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis ?lázas? jókedvet.
Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.
Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.
A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt?
A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi?
Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott?
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.
Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét?
Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott? amíg lába érintette a föld porát?
Halotti csend uralkodott mezők felett?
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.
A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt? nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását?
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt?
Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön?
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön?
Szomjas volt? beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére? patakokkal.
A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba?
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította?
Vecsés, 2015. augusztus 17. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott?
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis ?lázas? jókedvet.
Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.
Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.
A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt?
A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi?
Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott?
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.
Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét?
Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott? amíg lába érintette a föld porát?
Halotti csend uralkodott mezők felett?
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.
A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt? nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását?
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt?
Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön?
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön?
Szomjas volt? beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére? patakokkal.
A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba?
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította?
Vecsés, 2015. augusztus 17. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
