A pokolban égjen minden eltorzítás,
Úgymint erkölcsi s polgári ellenmondás,
Vagy didaktikus és utópisztikus illúzió.
Egy fura démon bujkál bőröm alatt.
Az ősi sikoly mellemben tombol:
Ma este az ördög testemben rombol.

A végtelen tér, örök idő
És mozgás szentháromsága!
Kínomban harcias hálózatot szőttem.
Három sötét korszakot torzítva éltem át,
És mélyen ittam
Érzelmeim szenvedélyét tompítani,
De tüzem ereklyéit nem tudtam
A porból mozdítani.

Visszadobnám minden rozsdás
Lánc-szemét a korlátolt tudásnak
A sors ingatag odújába
És elszakítanám láncaimat
Hogy a sorssal tudjak tanácskozni
A tudatlanság atomát hasítanám
Mely leköti az idő konfigurált tartamát
De le vagyok kötve egy fura démon által
Melynek csak rím és ritmus eledele
És mely a mozgás, tér és idő
Elítélt gyermeke.

Délen, közel a parthoz, a tenger citrom zöld,
és a lemenő nap olyan mint egy korong érett görögdinnye.
A ciprusok otthona a dombok zöld lejtőjén található
amint a füves talaj emelkedik a strand mögött.
A sötét sziklák saját tartósságuknak tanúi.

Elmúlt időkben ókori hajók az öbölben lehorgonyoztak,
a nehéz vas horgokat lesűllyestették a zöld mélységbe,
és a hajó legénysége, szomjasan és a tengertől strapásan,
partra szált és vizet és vörös bort követelt.
Idegen földről hozott rakományukat aranyra cserélték.
Részegen és telt hassal elégítették ki testi vágyaikat
hajlandó vagy kényszerített némberekkel,
míg végül is visszatértek a hajóra,
hogy azt a mélyebb vágyakozást kielégítsék
melyet csak úgy tudták csillapítani ha az összes
vitorlát felvonva a hullámokon hajóztak.

És ma is, mint elmúlt időkben,
a tenger citrom zöld a part közelében, és
a lemenő nap egy korong érett görögdinnye.
A ciprusok még ma is az emelkedő
dombok zöld lejtőjén otthonodnak,
és a sziklák, mint mindig, sötét
tanúi a saját tartósságuknak.

Bejártam a nagy világot,
láttam szépet és sivárt.
Egy dolog van, mit csodálok,
mint Urunk adta nektárt.

Csábos pillantást, érzéki mosolyt.
Lelkek tüzéből bőven áradót.
Ahogy puhán karomba omolt,
s szerelmes álomba ringatott.

A NŐ csupa nagybetűvel írva,
Isten adta drága kincs!
Aphrodité kegyét bírja.
Magyar nőnek párja nincs!

Múlt és a jelen

Megittam életem korty vizének javát,
Tüzes életem ott bolyongott a karavánút nyomán.
Angyal szállt felettünk, vállán koporsó,
Édeni életben utunk poklokon vezetett nyomorgón.

Sokmilliónyi vágyálom után
Megálltunk az evolúció zsákutcáján.
Ősi szellők őrzik vándorlásaink nyomát,
Sárkunyhók épültek az idők folyamán.

Ősanya varázsán nyíltak iskolák,
Csillogó dübörgéssel lettek diplomák.
Kalapunkat elfújta a szél is,
Táncunk, dalunk megmaradt mégis.

A leszakadt rétegek integrálódása nélkül a jövőnk meginog, és fenyegetőbbé válhat. A minőségi oktatás nélkül és a továbbtanulás nélkül nincs jövőnk, és az élethez tartós munkaviszony kell!

A hajnal csodás fényével ébresztett,
De te nem vagy már mellettem.
Elmentél...
Oly nyomasztó szomorúság tölti el a szívemet,
Csend vesz körül.
Néma láz gyötör.
Én várok rád egy életen át.

Álmaimban újra látlak,
Selymes hajad illatát fújja a szél.
Kedves emlékképek
Mind terólad mesélnek.
Te vagy a mindenem,
Őrült szívdobbanással lélegzek tovább.
Ez fájó szerelem.

Nélküled minden perc kín és fájdalom,
A poklok kínja ölel át!
Lelkem felsír, zokog a múltunk emlékein.
Évekkel ezelőtt hűséget ígértél,
Én már nem tudlak elfelejteni.
Bánatos szívvel járom az utcát,
Nincs életem, mióta elmentél.

Nem múlik el a fájdalom,
Nem látlak már...
Jöjj vissza, kérlek!
Elviselek bármit érted.
Beleőrülök, én várok rád!
Nem tudom elfelejteni ezt a szerelmet,
Sötét, elhagyott utcákon bolyongok nélküled.

Lassan szétesik
Szerelmünk mennyországa.
Hol vagy?
Merre jársz?
Nélküled semmis az életem.
Te hozzám tartozol!
A hajnal csodás fényével ébreszt - nélküled már.