Hol van az élet? Mivé lett?

A haldokló avaron, már nem az élet dominál,
Ezen útján a levélhalál, bármunkában kaszál...
A haldokló avaron, már nem az élet dominál.

Állj
Készen!
Ha szólít,
Menni muszáj,
Élet már úgy sincs.

Élet már úgy sincs,
Menni muszáj.
Ha szólít,
Készen
Állj!
*
De, vajon meddig tart a lét, az avar már élettelen?
Ezek szerint az élet, véges, vagy kószán mérhetetlen?
A halál meg akármit is akarunk kérlelhetetlen?

Vár
Helyed
Odaát.
Visszaút nincs,
Ha lét végéhez ért.

Ha lét, végéhez ért
Visszaút nincs.
Odaát
Helyed
Vár.
*
Először az avar is, még szép, sok-sok színes részekből áll,
Az ember a levélhalmazt tapossa, megy benne, beleáll,
Először az avar is, még szép, sok-sok színes részekből áll.

Már
Később
Nem lehet,
Addig éljél
Míg fiatal vagy.

Míg fiatal vagy
Addig éljél,
Nem lehet
Később
Már
*
Ki lehet az, aki tudja, hogy az élet végén, még mi várható?
A levél sem tudja, hogy megjelenik egy vihar, az őt lefújó!
De, amikor már lefele repül az egyed, út vége... elszáradó...

Vecsés, 2018. február 13. – Szabadka, 2018. február 14. – Kustra Ferenc – a verset és a 3 soros, zárttükrösöket én írtam, alájuk a tükör apevákat, szerző és poéta társam: Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:” Visszaút nincs...”

A nap vége felé jöttem össze velük
Amint élénk arcokkal érkeztek
Pult mögül vagy íróasztal mögül szürke
Tizennyolcadik századi házakból.
Szokásosan egy fej biccentéssel mentem el mellettük
Vagy udvarias jelentéktelen szavakkal,
Vagy lézengtem velük egy kis ideig, udvarias
jelentéktelen szavakat váltva,
és mielőtt végeztem eszembe jutott
egy gúnyos mese vagy egy csekélység
melyet elmondtam egy társ kedvéért
A klub tűze körül,
Meggyőződve róla, hogy ők és én
Úgy éltünk kik tarka viseletben járnak.
Minden megváltozott, teljesen megváltozott:
Egy szörnyű szépség születik.

Ennek a nőnek* a napjai
Tudatlan jóakaratban teltek,
De éjszakái vitákban
a hangja élessé vált.
Mely hang édesebb mint az övé
Mint mikor még fiatalon és bájosan,
A nyúl vadászat felé lovagolt?
Egy másik ember** iskolát tartott
És szárnyas lovunknak nyergébe szállt;
És még egy másik, a segítője és barátja***
A hatalmába került;
Lehet, hogy a végén hírnevet szerzett magának,
Olyan érzékenynek tűnt a természete,
Olyan merész és édes a gondolata.
És arról a másik férfiről****, azt álmodtam
Hogy ő egy részeg, hencegő fajankó.
Legkeservesebb kárt okozott
azoknak, kik közel voltak a szívemhez,
Mégis számba veszem őt e dalban;
Ő is lemondott a szerepéről
Az alkalmi vígjátékban;
Ő is maga módján megváltozott,
Teljesen átalakult:
Egy szörnyű szépség születik.

Nyáron úgy mint télen úgy tűnik
A szívek egyetlen célja
Egy kőhöz van varázsolva
Amint az élő patakot zaklatja.
A ló mely az útról jőn,
A lovas, a madár mely felhőtöl
bukkanó felhőig reppen,
percről percre változnak;
egy felhő árnyéka a patakon
percről percre változik;
egy ló pata megcsúszik a peremen,
és egy ló a vízbe fröccsen;
a hosszú lábú vízityúkok a felszín alá bukkannak,
aztán a vízi kakasokat hívják;
percről percre élnek:
és mindennek közepette a kő.


Túl hosszú áldozat
Kővé változtatja a szívet.
Ó, mikor lesz már elég?
Ez a mennyek része, a mi részünk
Nevet névre mormolni,
Amint egy anya nevezi gyermekét
mikor végre elalszik
Olyan végtagokon, amelyek elvadultak.
Mi más, mint az éjszaka?
Nem, nem, nem éjszaka, hanem a halál;
Végül is fölösleges halál volt?
Mert Anglia megtarthatja a hitét
Mindazért, amit tettek és mondottak.
Ismerjük az álmukat; elég
Tudni, hogy álmodtak és meghaltak;
És mi történik ha a túlzott szeretet
Megzavarta őket, amíg meg nem haltak?
Kiírom egy versben -
MacDonagh és MacBride
És Connolly***** és Pearse
Most és idővel,
Bárhol ahol zöldet****** hordanak,
Megváltoznak, teljesen megváltoznak:
Egy szörnyű szépség születik.

Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Húsvét 1916
Fordította: Kovács Iván

Yeatsnek e verse Írországnak Húsvét 1916os fellázadásáról szól. Ő nem volt Írország önállósága ellen, de elítélt bármiféle erőszakosságot e célnak megvalósítása ellen. A fellázadás nem volt sikeres, és a főkolomposokat az angolok kivégezték. Ezek e versben személyesen vannak megemlítve. Lásd az alábbit:
* Markievicz grófnő, ki az Ír Köztársasági Hadsereget támogatta. Csak azért nem lett kivégezve mert nő.
**Patrick Pearse, főkolompos, kivégezték
***Thomas MacDonagh, főkolompos, kivégezték
****John MacBride, főkolompos, kivégezték
*****James Connolly, főkolompos, kivégezték
******a zöld szín Írország szabadságát jelképezi.

II. Világháborúban

Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.

Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.

Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?

Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…

Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.

Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.

Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…

Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.

Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.

A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.

Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.

Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…

Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.

Mikor megszülettem, nagy vár állott,
Megöregedtem, már majd' elmállott.
Nincsen már belőle, csak kőhalom,
Ahogy nincs menedék… csak fájdalom.

Komor, háborús éveket éltem meg,
Nem volt benne mese, csak élet… beteg.
Pedig váram oltalmat adhatott volna,
Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura!

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól,
Már tudom, együttműködtem, de nem jól.

Együttműködésből alávetettségem lett
És ez a mocskos élet nyakig eltemetett.
Így mindig alulról szemléltem a világot,
De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot.

Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba.
Más igazának alá vetni magad, balgaság.
Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba
Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság.

Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul?
Élet kérdésein merengek, filozofálok.
Élet zaját még hallom, ez látomásomul
Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok?

Lelkemnek égő éhe kerget a térre,
Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok,
De sohasem… ott sem nézhetek az égre,
Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok.

Kiégett lelkem, majd összerogy és vége,
De sorsom még van, életben, a mában tart.
Nekem a saját rom életem a kolonca, része,
Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart.

Még a téren sem nézhetek fel az égre
Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak
Mert így alakult az én sorsom… a szemébe!
Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak.

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
De sorsom még van, életben a mában tart.
Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart.

Lelkemnek égő éhe kerget a térre…
Még a téren sem nézhetek fel az égre…

Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József

Csak egy porszem a végtelen
mi világomba veszett,
határtalan univerzum
ködéből épült makett.

Tárgyiasult gondolatok
testet öltenek lassan,
meg sem született csillagok
rejtőznek el a napban.

A remény is kudarccá vált
felbukott a szerencse,
apránként kiszárad minden
cseppekkel telt medence.