Idő 
Értékelés 
Értékelés Az orosz fronton harcoltak…
A csoport egészségügyi nővére, nem sajnálta a kötszert.
A katonák meg, bár fogyóban volt, németre ontották lőszer!
A németek már nyilván parancsot kaptak,
Meg kell semmisíteni az oroszokat…
Az aknavetőből, egy-két percenként lőtték közéjük, aknákat.
Fogyasztották az orosz katonákat és gyártották a hullákat.
Már az idős nővér is régen holtan, ott feküdt a fövenyen.
Állandó aknatűzbe belefárad az ember, öregesen.
Nyikulin úgy képzelte, a hajnal meghozza a menekvést,
De, a pirkadat a németeknek hozta el a cselekvést.
Nyikulin körbe kúszta a körkörős védelemben lévőket,
Ellenőrizte, hogy ásták be magukat, védte a fekvőket.
Ástak ásóval, tőrrel, csajkával, csattal, homokban gödröket.
Egy ép aknavetőjük volt, még éppen egy akadt,
De hozzá, tartalékban aknájuk már nem maradt.
Látta, hogy a sebesültek szeméből, könny fakadt.
A nővért meg különösen sajnálta, már nem is volt egészen fiatal,
Egész nap vigasztalt, kötözött, sínberakott... nem érte meg, mi diadal.
Aztán jött hozzá egy akna… mintha nem is lett volna... elvitte, viadal.
Sajnálta az elesett hadnagyot, aki volt még fiatalka,
Szinte gyerek volt, de a háború poklait, már végig járta…
Ő vette maga mellé, hogy legyen, a csoportnak híradósa.
Nyikulin bánatosan feküdt, Druty partján a katonákkal együtt…
Ha nem volna háború, lehetne a feleségével egyebütt...
Két akna között, agyából még ilyen gondolat is előkerült.
A katonák a folyóparton feküdtek, nyolc aknavető lőtt rájuk,
De bátorságuk maradt, önvédelmi ösztön volt egyetlen mentsváruk.
Már két napja ott hasaltak, az aknák megölték a sebesülteket,
De jött a hajnalpirkadat és kezdődő ágyúzás lepte meg őket!
Megindult feléjük a felmentő hadsereg, a németekre lőttek!
Vecsés, 2016. március 5. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
A csoport egészségügyi nővére, nem sajnálta a kötszert.
A katonák meg, bár fogyóban volt, németre ontották lőszer!
A németek már nyilván parancsot kaptak,
Meg kell semmisíteni az oroszokat…
Az aknavetőből, egy-két percenként lőtték közéjük, aknákat.
Fogyasztották az orosz katonákat és gyártották a hullákat.
Már az idős nővér is régen holtan, ott feküdt a fövenyen.
Állandó aknatűzbe belefárad az ember, öregesen.
Nyikulin úgy képzelte, a hajnal meghozza a menekvést,
De, a pirkadat a németeknek hozta el a cselekvést.
Nyikulin körbe kúszta a körkörős védelemben lévőket,
Ellenőrizte, hogy ásták be magukat, védte a fekvőket.
Ástak ásóval, tőrrel, csajkával, csattal, homokban gödröket.
Egy ép aknavetőjük volt, még éppen egy akadt,
De hozzá, tartalékban aknájuk már nem maradt.
Látta, hogy a sebesültek szeméből, könny fakadt.
A nővért meg különösen sajnálta, már nem is volt egészen fiatal,
Egész nap vigasztalt, kötözött, sínberakott... nem érte meg, mi diadal.
Aztán jött hozzá egy akna… mintha nem is lett volna... elvitte, viadal.
Sajnálta az elesett hadnagyot, aki volt még fiatalka,
Szinte gyerek volt, de a háború poklait, már végig járta…
Ő vette maga mellé, hogy legyen, a csoportnak híradósa.
Nyikulin bánatosan feküdt, Druty partján a katonákkal együtt…
Ha nem volna háború, lehetne a feleségével egyebütt...
Két akna között, agyából még ilyen gondolat is előkerült.
A katonák a folyóparton feküdtek, nyolc aknavető lőtt rájuk,
De bátorságuk maradt, önvédelmi ösztön volt egyetlen mentsváruk.
Már két napja ott hasaltak, az aknák megölték a sebesülteket,
De jött a hajnalpirkadat és kezdődő ágyúzás lepte meg őket!
Megindult feléjük a felmentő hadsereg, a németekre lőttek!
Vecsés, 2016. március 5. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Számadás a születésnapomon…
(Bokorrímes)
Ha majd a lelkem a hamuba fullad, bár nem akarom,
Akkor kalamárisom, ürítve… legyen a „por” tartóm…
Őrangyalomat meg kérem, hogy segítse a „por” harcom.
Igen jelesnek tűnő nap a mai,
Megérni, nekem, már ez is valami!
Bár életemben nincs igaz valaki…
Öregségemre hithű poéta lettem,
A kopott lúdtollammal együtt öregszem,
Az élet értelmét azonban még fejtem…
Mindegy no, élet, sors szerint tart ameddig tart,
Ha kérdezik, hogy vagy, előadom a fanyart.
(Senrjú trió)
Élet értelme,
Nem biztos, hogy kiderül.
Végén, szenderül…
*
„Porban” a jövő?
Ha ott leszek, meglátom…
Örök titkosság!
*
Lángmentes jövő,
Fényragyogás el-mattul.
Sötét öröklét?
*
Jó lenne, de fránya öregség, bizony humorba nem fulladós,
Jó lenne, de minden élet hamuba fullad, már nem gyulladós...
Vecsés, 2016. május 21. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
(Bokorrímes)
Ha majd a lelkem a hamuba fullad, bár nem akarom,
Akkor kalamárisom, ürítve… legyen a „por” tartóm…
Őrangyalomat meg kérem, hogy segítse a „por” harcom.
Igen jelesnek tűnő nap a mai,
Megérni, nekem, már ez is valami!
Bár életemben nincs igaz valaki…
Öregségemre hithű poéta lettem,
A kopott lúdtollammal együtt öregszem,
Az élet értelmét azonban még fejtem…
Mindegy no, élet, sors szerint tart ameddig tart,
Ha kérdezik, hogy vagy, előadom a fanyart.
(Senrjú trió)
Élet értelme,
Nem biztos, hogy kiderül.
Végén, szenderül…
*
„Porban” a jövő?
Ha ott leszek, meglátom…
Örök titkosság!
*
Lángmentes jövő,
Fényragyogás el-mattul.
Sötét öröklét?
*
Jó lenne, de fránya öregség, bizony humorba nem fulladós,
Jó lenne, de minden élet hamuba fullad, már nem gyulladós...
Vecsés, 2016. május 21. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Itt állok előttetek,
a színpad függönye előtt,
sem görnyedve, sem tetetve,
hanem mint egy halálraítélt,
éppen cellájából kieresztve.
Meg szeretném köszönni,
hogy mily hű volt mindenki.
Mind az aki velem tartott,
az élet útján együtt harcolt,
akár rokon, akár barát,
apa, anya, testvér, nejem,
kikkel megosztottam életem,
s kiket nagyra becsültem,
úgymint számtalan mást,
akit még nem említettem.
Szóval még találkozunk
egy mennyei szegleten,
ahol béke s öröm uralkodik
és hol örök lesz a szerelem,
vagy tán jácik képzeletem?
a színpad függönye előtt,
sem görnyedve, sem tetetve,
hanem mint egy halálraítélt,
éppen cellájából kieresztve.
Meg szeretném köszönni,
hogy mily hű volt mindenki.
Mind az aki velem tartott,
az élet útján együtt harcolt,
akár rokon, akár barát,
apa, anya, testvér, nejem,
kikkel megosztottam életem,
s kiket nagyra becsültem,
úgymint számtalan mást,
akit még nem említettem.
Szóval még találkozunk
egy mennyei szegleten,
ahol béke s öröm uralkodik
és hol örök lesz a szerelem,
vagy tán jácik képzeletem?
Mondja a nóta: pálinka légy az enyém…
Helyes, igyunk. Egy kupicával az enyém!
Jó ez, ha nehéz az a gyomor, vagy mulatsz,
De hálás dolog, ha józanságot mutatsz.
Éhomra nem igyál többet, mint kupicát,
Így még éld egy kicsit, józanok fázisát.
Zsírosat ettél? Nyomjál le féldecit,
Ez még nem sok, véredben még nem telít.
Ha a társaságban nyakló nélkül iszod,
Rád irányuló szitokcsapot kinyitod.
Minek annyit inni, hogy berúgjál?
Ne hagyd, ha valaki még rátukmál…
Mulatni kell, de szépen, emberhez méltón,
Ettől még ihatsz pálinkát, azt imádón.
Gyógyszernek is jó, idd a felest, mint gyógyírt,
De tartsd magad, ne legyen éjszakád átsírt…
Vecsés, 2012. június 2. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Helyes, igyunk. Egy kupicával az enyém!
Jó ez, ha nehéz az a gyomor, vagy mulatsz,
De hálás dolog, ha józanságot mutatsz.
Éhomra nem igyál többet, mint kupicát,
Így még éld egy kicsit, józanok fázisát.
Zsírosat ettél? Nyomjál le féldecit,
Ez még nem sok, véredben még nem telít.
Ha a társaságban nyakló nélkül iszod,
Rád irányuló szitokcsapot kinyitod.
Minek annyit inni, hogy berúgjál?
Ne hagyd, ha valaki még rátukmál…
Mulatni kell, de szépen, emberhez méltón,
Ettől még ihatsz pálinkát, azt imádón.
Gyógyszernek is jó, idd a felest, mint gyógyírt,
De tartsd magad, ne legyen éjszakád átsírt…
Vecsés, 2012. június 2. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
(bokorrímes duó)
Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj,
De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj.
Az, hogy már állandóan bottal kell járni
Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni…
Olvasni sem megy már úgy, mint régen.
A mennyezeti kis égő elég és tart féken.
Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem,
De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem.
*
(leoninus)
Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó.
Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja.
Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek.
Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák.
*
(bokorrímes)
Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz,
Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz.
*
(Senrjú csokor)
Kevés a nyugdíj,
Nem is telik már semmire.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Ágy már magától recseg.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Kevés a nyugdíj… bús élet?
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Hajfestésre sem telik.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Gyógyvíz tán’ segítene.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Várja idő leteltét…
Kevés a nyugdíj!
Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3)
Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj,
De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj.
Az, hogy már állandóan bottal kell járni
Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni…
Olvasni sem megy már úgy, mint régen.
A mennyezeti kis égő elég és tart féken.
Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem,
De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem.
*
(leoninus)
Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó.
Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja.
Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek.
Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák.
*
(bokorrímes)
Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz,
Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz.
*
(Senrjú csokor)
Kevés a nyugdíj,
Nem is telik már semmire.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Ágy már magától recseg.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Kevés a nyugdíj… bús élet?
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Hajfestésre sem telik.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Gyógyvíz tán’ segítene.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Várja idő leteltét…
Kevés a nyugdíj!
Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3)
