Idő 
Értékelés 
Értékelés Életlen pengék vagdosnak a földről a pokolba,
Életünket szabályozza sok tarthatatlan norma!
Én biztos megettem kenyerem javát, sőt legjavát
És talán lehet, hogy mégsem értem lét lélektanát?
Élet talán nem is lélektanból áll,
Sokakon látszik, mi rajta állszakáll...
Csak karcolnak az életlen pengékkel,
Úgy bánnak velem, mint az ellenséggel!
Vecsés, 2013. június 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Életünket szabályozza sok tarthatatlan norma!
Én biztos megettem kenyerem javát, sőt legjavát
És talán lehet, hogy mégsem értem lét lélektanát?
Élet talán nem is lélektanból áll,
Sokakon látszik, mi rajta állszakáll...
Csak karcolnak az életlen pengékkel,
Úgy bánnak velem, mint az ellenséggel!
Vecsés, 2013. június 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Életlen pengék vagdosnak a földről a pokolba,
Életünket szabályozza sok tarthatatlan norma!
Én biztos megettem kenyerem javát, sőt legjavát
És talán lehet, hogy mégsem értem lét lélektanát?
Élet talán nem is lélektanból áll,
Sokakon látszik, mi rajta állszakáll...
Csak karcolnak az életlen pengékkel,
Úgy bánnak velem, mint az ellenséggel!
Vecsés, 2013. június 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Életünket szabályozza sok tarthatatlan norma!
Én biztos megettem kenyerem javát, sőt legjavát
És talán lehet, hogy mégsem értem lét lélektanát?
Élet talán nem is lélektanból áll,
Sokakon látszik, mi rajta állszakáll...
Csak karcolnak az életlen pengékkel,
Úgy bánnak velem, mint az ellenséggel!
Vecsés, 2013. június 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
(3 soros-zárttükrös)
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem.
(Leoninus)
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik,
Én meg üresen eszem a szárazkenyeret, mi biz’ le nem folyik.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt,
Nem bánom, én élvek nélkül élem múltat és a jelent…
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat,
Vajh’ ennél nem volt volna, nagyobb terhem, győz akarat.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot,
Nem érdekel, bár csaknem rongyos vagyok, kunyhómban elvagyok…
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg,
Hidegtől testemet, eddig is mindig, régi ruhám védte meg…
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt,
Ez nagyon fáj, gyötri lelkemet, és méregként emészti el aszt…
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt.
Vecsés, 2023. május 3. -Kustra Ferenc József- íródott; Lauka Gusztáv (1818 – 1902) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem.
(Leoninus)
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik,
Én meg üresen eszem a szárazkenyeret, mi biz’ le nem folyik.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt,
Nem bánom, én élvek nélkül élem múltat és a jelent…
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat,
Vajh’ ennél nem volt volna, nagyobb terhem, győz akarat.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot,
Nem érdekel, bár csaknem rongyos vagyok, kunyhómban elvagyok…
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg,
Hidegtől testemet, eddig is mindig, régi ruhám védte meg…
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt,
Ez nagyon fáj, gyötri lelkemet, és méregként emészti el aszt…
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt.
Vecsés, 2023. május 3. -Kustra Ferenc József- íródott; Lauka Gusztáv (1818 – 1902) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Régen indult a menet.
Már évtizedek óta
Váltottunk jegyet.
A sors menetel,
És tetteink nyomát
A múlt fátyla lepi el.
Elsuhant növekvő fák alatt
Az évekbe tömörödött
Egyedi pillanat.
Tartósított emlék megmaradt.
A végtelenség kapujában,
Kapaszkodva egymásban
Őrizzük a másikat...
És nem is olyan fontos,
A szó mennyire folytonos.
Elég a gondolat!
A lelkünk összeér,
Hittel idéz múltat.
Egybeolvad mával -
Tudjuk...egymásnak
Tartozunk hálával.
Már évtizedek óta
Váltottunk jegyet.
A sors menetel,
És tetteink nyomát
A múlt fátyla lepi el.
Elsuhant növekvő fák alatt
Az évekbe tömörödött
Egyedi pillanat.
Tartósított emlék megmaradt.
A végtelenség kapujában,
Kapaszkodva egymásban
Őrizzük a másikat...
És nem is olyan fontos,
A szó mennyire folytonos.
Elég a gondolat!
A lelkünk összeér,
Hittel idéz múltat.
Egybeolvad mával -
Tudjuk...egymásnak
Tartozunk hálával.
Minő dőre dolog, derűre jön ború,
Végleg megy el a kedvünk és jön reá bú.
Tizenhat huszonöt, mindjárt üt az óra,
Már biz' nem lesz Calypso, holnap virradóra.
Most beszélget B.Tóth még egyszer Jakubcsekkel
És együtt sztoriznak, a szép emlékekkel.
A Laci előkotort mindenkit, régit,
Hogy mondja el utólag, ha van sérelmit.
Nem talált olyan kollégát, ki szólt volna,
Rosszat, kellemetlent, és most utószóra.
Hallgatók is csak révednek vakvilágba,
Nem értik, ki lökte Calypsot, a poklába.
Két hete írta újság, megszűnik adónk,
Pedig ez egy nagycsalád, az összetartónk.
Sok betelefonáló hangja elcsuklott,
Hallottam, szpíker meg, hang nélkül zokogott.
Fantasztikus volt, nagycsaládi, emberi,
Ez már hit volt, modern vallás és világi.
A Calypso hajó, ma, tizennyolc harminckor
Végleg kiköt, többé nem fut ki… semmikor.
Meleg volt, emberi, családias… tényleg!
Tizenkét és fél év után ennyi… végleg?
Kinek állt érdekében ezt megszüntetni?
Nem tudom, de tudat, nem hagy már nyugodni.
Nap közben ez volt a totál élvezetem,
Ha bajom volt vagy baj ért, a pihenésem.
Nem lesz több játék vagy érdekes interjú,
Majd egyedül leszek, mint karón a varjú.
Hat éve egyszer beszéltem a Dombival,
Meséltem, hogy jártam az újfunlandival.
Utána meg beszéltem a testbeszédről,
Mint kommunikációs lehetőségről.
B.Tóth most is jó-pofizik, talán helyesen,
De hallom hangján, búcsúzik, véglegesen.
Előjön, megelevenedik a régmúlt,
Ma este fél hétkor lesz... a Calypso régmúlt.
Jók voltatok fiuk, lányok, és Calypsosok,
És Ti hallgatók, családom is voltatok.
Családom! Hátha jobbra fordul a sorsunk,
Hátha lesz egyszer új Calypso… bizakodjunk!
Vecsés, 2001. november 30. - Kustra Ferenc József
Végleg megy el a kedvünk és jön reá bú.
Tizenhat huszonöt, mindjárt üt az óra,
Már biz' nem lesz Calypso, holnap virradóra.
Most beszélget B.Tóth még egyszer Jakubcsekkel
És együtt sztoriznak, a szép emlékekkel.
A Laci előkotort mindenkit, régit,
Hogy mondja el utólag, ha van sérelmit.
Nem talált olyan kollégát, ki szólt volna,
Rosszat, kellemetlent, és most utószóra.
Hallgatók is csak révednek vakvilágba,
Nem értik, ki lökte Calypsot, a poklába.
Két hete írta újság, megszűnik adónk,
Pedig ez egy nagycsalád, az összetartónk.
Sok betelefonáló hangja elcsuklott,
Hallottam, szpíker meg, hang nélkül zokogott.
Fantasztikus volt, nagycsaládi, emberi,
Ez már hit volt, modern vallás és világi.
A Calypso hajó, ma, tizennyolc harminckor
Végleg kiköt, többé nem fut ki… semmikor.
Meleg volt, emberi, családias… tényleg!
Tizenkét és fél év után ennyi… végleg?
Kinek állt érdekében ezt megszüntetni?
Nem tudom, de tudat, nem hagy már nyugodni.
Nap közben ez volt a totál élvezetem,
Ha bajom volt vagy baj ért, a pihenésem.
Nem lesz több játék vagy érdekes interjú,
Majd egyedül leszek, mint karón a varjú.
Hat éve egyszer beszéltem a Dombival,
Meséltem, hogy jártam az újfunlandival.
Utána meg beszéltem a testbeszédről,
Mint kommunikációs lehetőségről.
B.Tóth most is jó-pofizik, talán helyesen,
De hallom hangján, búcsúzik, véglegesen.
Előjön, megelevenedik a régmúlt,
Ma este fél hétkor lesz... a Calypso régmúlt.
Jók voltatok fiuk, lányok, és Calypsosok,
És Ti hallgatók, családom is voltatok.
Családom! Hátha jobbra fordul a sorsunk,
Hátha lesz egyszer új Calypso… bizakodjunk!
Vecsés, 2001. november 30. - Kustra Ferenc József
