Szeretsz-e majd
ha hozzád érek
ha megérint lázas gyönyörűségem

ha csókjaim vadul küzdenek
a száddal
ha harapsz ha haraplak

ha
szenvedélyes vággyal
tenyeremben tartalak

ha
forró ujjaimmal
öled dús moháját markolom

és
öled édes háromszögét
csókolgatom

ha zsarátnok nyelvem
finoman
izgat

majd
nedves ajkaidat
forró számba adja

hogy élvezz
minden nyelvcsapást
minden csókot

hogy gyönyörű csípőd
önkéntelen mozdulatával
a számra szorítson

szeretsz-e majd
ha rád borulok
lázas lüktetésedre várva

nagy csókokat csókolva
édes szádra

s viszonzod-e az akarásom

még titok vagy nekem
akiről csak álmodozom

akiért csak virrasztok
akit várok
minden

vágyakozó álmatlan
éjszakámon

ne tétovázz ! ne késlekedj !
hisz oly rövid ez a tékozló élet
fogadj karjaidba

ölelj meg
térdre hullva mondom
ezt a fohászt érted

Ezen a mámorító
májusi délutánon

amikor hársfák
virágainak
édes illatát
hordja
a szél,

amikor
egész valómmal
vágyom tested
érintését

szét tett gyönyörű
lábadközét

amikor messziről
a képzeletemmel
csókolom
vállaid hajlatát
melled bimbóit

tested buja háromszögét
ott lent a csodát
míg melleidet zihálva
markolja a kezem

ha már valóság volna
ha karjaimban
tarthatnálak
ha engem is
markolna a te kezed

ha megtörténne minden
ami megtörténhet

s meg is halhatnék talán
azt hiszem

Te drága nőm !
te mezítelen gyönyörűm !
te minden percben álmom !
akit már a legbensőmbe is
magamba zártam !
akinek forróságát képzeletben
a számban tartom!
akinek a lába közé vágyik a kezem,
a szám , az arcom
gyönyörű rejtekeidbe hatoló
zsarátnok nyelvem
akinek ujjait rákulcsolódni várja
teérted lüktető testem
hogy tenyeredben legyen érted
hogy csókodat kérje
hogy úgy szeress ahogy senki
és én úgy szeresselek ahogy senki
az örök feloldozásra várva
hogy áldás legyen mindkettőnknek
szeretkezésünk hozsannája
és adjon áldást rá az ég is
és ölelj felejthetetlenül
és őrizz meg magadban
örökké , ahogy én is

Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.

Vándor vagy e földi világban,
Ide születtél válladon tarisznyával.
Tartalmát te válogattad magadnak,
Földi utadon kísérő társadnak.
Vándorlásod itt meddig tart,
Te döntötted el még odaát.
Így utadat magadnak tervezted,
S a cél, megvalósítsd tervedet!
Ne félj hát, ha nehéz az utad,
Nehézséget is te választottad.
Batyud tartalmát jól felhasználva,
Találsz gyógyírt minden bajra.
S amikor tarisznyád már kiürült,
Tudni fogod, hogy utad is beteljesült.
Készülj hát vándor új út vár reád,
Hidd el ott örömmel várnak Te rád!
Letetted gondokkal tele súlyodat,
Magaddal viszed a tapasztalatodat.
Vándorlásod más világban folytatódik,
Ott angyalok lesznek segítő társaid.
Földi életed csupán emlék lesz már,
Megvívott csatákra nem is emlékszel már!
S ha egyszer mégis visszavágynál,
Jussanak eszedbe kiket szeretettel itt hagytál!