Turi Pista családunk tagja,
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.
Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.
Rendelőnk, igazgató főorvosa
És rheumathológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.
Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.
Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.
Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!
Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.
Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.
Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.
No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.
Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.
Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, oh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.
Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.
Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád
Pista bácsi.
Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József- íródott kedves és szeretett hozzátartozómról.

(Bokorrímes)
Klassz-tetsző e farsangi zene, szinte búbánat bomlasztó!
A sok-sok szép maskara, biz' van, hogy nevetésre fakasztó.
Részvevők szép kivitelű ruhákban és vannak tetszetős álarcok,
Zabizásra csábítanak az asztalra kitett fánk-variációk!
*
(senrjú)
Bőven fogyaszt nép,
Fogy is a fánk rendesen.
Izzadó táncos.
*
Mesés ez a vidámság és ajtófélfa fölé is felér mai pazar hangulat,
Hétköznapok gondjai mind-mind otthon maradtak… mind olyan utálatos gondolat.
Látni, többen próbálkoznak az álarcot eltolva csókot lopni,
Ők a vágy hevében hiszik, hogy maszkában úgysem látja meg senki.
*
(10 szavas duó)
Hajnalra van már kinek álarca leszakadt,
Részeg…asztal alatt ragadt.
Hajnalra maszkok zsírosak,
Lekvárosak.
Vannak… miért szakadtak?
Nem bírták, elmálltak?
*
Látni a lekvárral jól lefröccsent sipkát,
Meg csoszogós, túl nagy trágyahordó csizmát.
Vannak, rémisztők… látni sok, hu’ mily’ álcát.
*
(10 szavas)
Zsongó-bongó a nagy bálterem,
Zenekar éppen játssza nekem, a kedvencem.
*
(3 soros-zárttükrös)
E farsangi úri-muri bizony, tetszetős jelmezbál,
Persze inni, annyit kell, biztos legyen… majd hazatalál.
E farsangi úri-muri bizony, tetszetős jelmezbál.
*
(10 szavas)
Hajnalra, van, ki jól kiütötte magát,
Csak hazamenni… beágyazni magát…
Vecsés, 2022. január 16 – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.

Termeszváruk építgetik
Csinosítják szépítgetik
Hajnal óta szorgalmasak,
Versenyezve dolgozgatnak.
Lusta köztük egy se nincsen.
Világukban nem véletlen.
Nem hiába sokszor mondják-
Olyan dolgos mint a hangyák!
Hangya-létük...büszke nemzet,
Matriárchát teremtettek.
Lazsalásra nincs idejük,
Szorgos munka az életük.
Példaképül szolgálhatnak,
Minden bajban összetartnak.
A természetnek nagy csodája,
Családuknak termeszvára.
Csinosítják szépítgetik
Hajnal óta szorgalmasak,
Versenyezve dolgozgatnak.
Lusta köztük egy se nincsen.
Világukban nem véletlen.
Nem hiába sokszor mondják-
Olyan dolgos mint a hangyák!
Hangya-létük...büszke nemzet,
Matriárchát teremtettek.
Lazsalásra nincs idejük,
Szorgos munka az életük.
Példaképül szolgálhatnak,
Minden bajban összetartnak.
A természetnek nagy csodája,
Családuknak termeszvára.
Gyertyaláng fényében a szobában úszva-kúszva éled a csend,
Majd felcsendül szép ívű karácsonyi énekünk, és az már zeng.
Kint az udvaron, a szavak… majdnem mind belefagyott a hóba,
De bent a meleg szobában élednek, egymás szívéhez szólva!
Látod-e, hogy egy szent ünnep ez a karácsony?
Havas az egész udvar, a hó a barátom…
Menj éjféli misére, téged is vár templom.
És egy lehetőség, hogy méltóan ünnepelj!
Adj ajándékot, a szeretettel menetelj…
Ne mulaszd el, hogy esti imához térdepelj.
Figyeld meg, és fedezd fel, hogy mit rejt bennünk a hit,
És ha másban nem... de a reményben higgy egy kicsit…
Szeretet uralja elmédet, testedet... picit.
Ha holnap új napon, újabb reggelre ébredsz,
Felkeltél, már nem pihensz, de így visszanézhetsz…
Ha ködben is, utad előtted, még remélhetsz.
A gyertyák lángja felélesztette-e már bennünk a lángot?
Jó, így helyes, legalább kicsit jobbá tettük a világot!
Ehhez azért kell kérnünk, némi pénzt és pici gazdagságot,
Mert manapság e nélkül nem tehetjük szebbé a világot.
Tárd ki ajándékaidat, nagy szeretettel,
Mutasd meg, mi rejlik bennük ajándék hittel...
Higgy magadban és másokban mellszélességgel.
Kérdések nagyon kavarognak a fejemben,
Már a holnapot várom, hogy választ megleljem,
Válaszokat a hajnal, derengő fényében,
Mert hátra megszületnek az élet méhében.
Kitekintve ablakon, látjuk, öklömnyi pelyhekben hull a hó,
Kristálytiszta minden, ragyog, mint a hófehér gyermektakaró.
Holnap kint hóember is készül, szemekben boldog várakozás…
Míg kész lesz, lesz sok mosoly, messzire hallatszó gyermekkacagás.
Vecsés, 2014. január 7. - Kustra Ferenc József

Lassú hömpölygéssel
Kúszva cserkész
Mohón kebelez
Apró cseppekben
permetez
Nyirkos reggelt
A megsüllyedt
Tejes felhőrengeteg
Köd van
Se Nap
Se Hold
Se fény
Se éj
Láng melege
Fénye kellene
Körülöttem
Bennem
A szürke-tejes színre
Szivárvány kerülhetne
Hegycsúcsokon a nap
Vakítón szór
Hevítő sugarat
De itt lent
Se nap
Se éj
Se szín
Se fény
Kúszva cserkész
Mohón kebelez
Apró cseppekben
permetez
Nyirkos reggelt
A megsüllyedt
Tejes felhőrengeteg
Köd van
Se Nap
Se Hold
Se fény
Se éj
Láng melege
Fénye kellene
Körülöttem
Bennem
A szürke-tejes színre
Szivárvány kerülhetne
Hegycsúcsokon a nap
Vakítón szór
Hevítő sugarat
De itt lent
Se nap
Se éj
Se szín
Se fény