Idő 
Értékelés 
Értékelés Kalifornia ég,
És Florida fuldokol.
Figyeljük hogy a világ
Mi egyebet felsorol!
Iránban az asszonyok
nyíltan lázadoznak.
Kifogyott a türelmük,
Mert jobbra vágyakoznak.
A nagy járvány alig múlt el,
S most tombol a háború.
Ezrével zokognak az anyák.
Vajon lesz-e elég koszorú?
Kard csüng a fejünk felett.
Atomháború fenyeget.
Földünk egy szerencsejáték,
S a halál követel lelkeket.
A világ anyagi helyzete
Mindenhol mar leromlott.
Mindenki térdre roskadt,
A szokott rendszer szétomlott.
A globális katasztrófa
Napról napra sereglik.
Nagy Babilon buzgón
Bárkivel lefekszik.
Megérkezett Armageddon?
S merünk-e nyeregbe szállni?
Jaj! Talán már túl késő,
De ki mer még spekulálni?
És Florida fuldokol.
Figyeljük hogy a világ
Mi egyebet felsorol!
Iránban az asszonyok
nyíltan lázadoznak.
Kifogyott a türelmük,
Mert jobbra vágyakoznak.
A nagy járvány alig múlt el,
S most tombol a háború.
Ezrével zokognak az anyák.
Vajon lesz-e elég koszorú?
Kard csüng a fejünk felett.
Atomháború fenyeget.
Földünk egy szerencsejáték,
S a halál követel lelkeket.
A világ anyagi helyzete
Mindenhol mar leromlott.
Mindenki térdre roskadt,
A szokott rendszer szétomlott.
A globális katasztrófa
Napról napra sereglik.
Nagy Babilon buzgón
Bárkivel lefekszik.
Megérkezett Armageddon?
S merünk-e nyeregbe szállni?
Jaj! Talán már túl késő,
De ki mer még spekulálni?
(3 soros-zárttükrös)
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.
Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.
Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.
Hétköznapi pszichológia: De akkor ki a normális?
Fölöttébb sajnálom a tumultuózust benne fejembe.
Egymást akarják kiszorítani a sok torlódott renyhe,
Meg a ritkás gondolatok precízen egységes rendszere.
(Senrjon)
Jó lenne tudni jövőt,
Ismerni az összetevőket.
Okosabb lennék…
(3 soros-zártükrös)
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
Középen hagyom élvezve táncolni a három pontokat!
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
(Senrjon)
Ötlet-hegyek halmaza,
A létünk továbbhaladása.
Butaság tarol.
(3 soros-zártükrös)
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
Lélek… mindent összevetve tán' legjobb a magányban…
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Ember, biz' embernek a farkasa,
Ember, a boroshordó csaposa,
Ember, a létének a mumusa,
Ember, félelme generálója!
Rájöttem, az akaratosság nem a legcélszerűbb jellemvonás,
Aki akaratos, abban föltehetően nincs más jellemvonás.
Benne a fölhalmozódás, bizony lehet, mind, káros jellemvonás…
(3 soros-zárttükrös)
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat,
Már büdösödnek, de a vers kiengedi a szagokat…
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat.
(Anaforás, belső rímes)
A semmi lehet a végtelen akaratgyengeség jele,
A semmi, amikor már az életet megette a fene.
A semmi, amikor a gondolat már nem kiviláglik,
A semmi, amikor a gondolat lassan, de szétmállik.
(3 soros-zártükrös)
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
Tudom a receptet, át kéne adnom mindenkinek!
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
(Senrju)
Lét, éh-óhaján
Boldogságot játszani.
Kotta, miért nincs?
(Anaforás)
Semmiből vajon lehet-e nagyot építkezni?
Semmiből tán’ még gátat sem lehet építeni?
Semmiben fellelhető-e a tumultuózus?
Semmiben, vad gondolatokban van-e sok suskus?
Semmiben írva van, hogy kis az okos és ki nem?
Semmiben ki, aki segíthet? Mily’ az életem?
Vecsés, 2020. szeptember 2. – Kustra Ferenc József
Fölöttébb sajnálom a tumultuózust benne fejembe.
Egymást akarják kiszorítani a sok torlódott renyhe,
Meg a ritkás gondolatok precízen egységes rendszere.
(Senrjon)
Jó lenne tudni jövőt,
Ismerni az összetevőket.
Okosabb lennék…
(3 soros-zártükrös)
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
Középen hagyom élvezve táncolni a három pontokat!
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
(Senrjon)
Ötlet-hegyek halmaza,
A létünk továbbhaladása.
Butaság tarol.
(3 soros-zártükrös)
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
Lélek… mindent összevetve tán' legjobb a magányban…
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Ember, biz' embernek a farkasa,
Ember, a boroshordó csaposa,
Ember, a létének a mumusa,
Ember, félelme generálója!
Rájöttem, az akaratosság nem a legcélszerűbb jellemvonás,
Aki akaratos, abban föltehetően nincs más jellemvonás.
Benne a fölhalmozódás, bizony lehet, mind, káros jellemvonás…
(3 soros-zárttükrös)
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat,
Már büdösödnek, de a vers kiengedi a szagokat…
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat.
(Anaforás, belső rímes)
A semmi lehet a végtelen akaratgyengeség jele,
A semmi, amikor már az életet megette a fene.
A semmi, amikor a gondolat már nem kiviláglik,
A semmi, amikor a gondolat lassan, de szétmállik.
(3 soros-zártükrös)
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
Tudom a receptet, át kéne adnom mindenkinek!
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
(Senrju)
Lét, éh-óhaján
Boldogságot játszani.
Kotta, miért nincs?
(Anaforás)
Semmiből vajon lehet-e nagyot építkezni?
Semmiből tán’ még gátat sem lehet építeni?
Semmiben fellelhető-e a tumultuózus?
Semmiben, vad gondolatokban van-e sok suskus?
Semmiben írva van, hogy kis az okos és ki nem?
Semmiben ki, aki segíthet? Mily’ az életem?
Vecsés, 2020. szeptember 2. – Kustra Ferenc József
1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…
***
A periszkóp szálkeresztje mozdulatlanul ült a célon,
Von Topp kapitány kígyós szeme rajta volt a préda hajón.
Az acélcápa irányító termében teljes csend honolt,
Parancsnok hangja is csak néha-néha muszájból hallatszott,
Mikor lőelemeket még helyesbített, még pontosított!
Az elektromos hajtóművek csak zümmögtek békés, csendes egyhangúsággal,
Kapitány parancsa: - Támadáshoz felkészülni! Ő, kezet fogott halállal!
Az U-boot már sokszorosan terhes a torpedós halállal,
Az alattomos tengeri rém-farkas, beállt… egyhangúsággal…
***
A gőzős utasai között zűrzavar volt, és ez vad pánikba csapott át!
Mindenki megrohanta a mentőcsónakokat, már semmi nem tartott kordát!
Látták, hogy a periszkóp kicsit megmozdult! Kapitány így szólt: - A támadás megkezdődik!
A hajógépek fékeveszetten dübörögtek, remélték torpedókat elkerülik…
A kazán-feszmérők mutatói minden gépegységnél pirosban álltak, bajt kettőzik...
A fűtök, izzadva, halálra váltan, sápadtan etették a kazánokat,
A lomha teherhajó csak lassan túrta maga előtt a nagy hullámokat…
***
Von Topp kapitány, várt még néhány, kis, békés pillanatot,
Majd kiáltott! – Egyes, kettes cső tűz! Kézzel nyomatékolt!
A vetőcsöveket elhagyó torpedók megrázták a hajótestet,
Legénység előreszaladt, helyrehozni, megdőlt egyensúlyhelyzetet.
A víz felszínén, két buboréksor száguldott a gőzös felé…
Szemét a gumipárnára szorítva az eredményt figyelé…
Remélte a torpedók betalálnak, nem mennek gőzös mellé…
***
- Odanézzenek! – üvöltött föl az amerikai hajó mérnők, sápadtan,
- Ott jönnek a torpedók, ezek a halál lovai! És lett ő bátortalan…
A gőzös, majdnem fölborult, ahogy gyorsan elfordulni akart,
De a sors úgy intézte, a két torpedó csak telibe akart!
A két torpedórobbanás hangjai nem korrodáltak,
A hajó mélyéből, súlyos dörrenések hallatszottak…
Széthasadó oldallemezek, fülsértőn csikorogtak.
Jobb oldalon a víz szökőkútként fölvágódott a magasba
És ott embereket sodort magával, vitte őket halálba.
A gépek elnémultak, a gépház-élet véget ért...
A Yucatan futása megtorpant, tovább már nem ért…
A gőzös igen gyorsan, szinte jobb oldalára dőlt,
Belsejéből előhömpölygő gőzzel telítődött.
Mindenki össze-vissza, ordítozott, félelmében remegett,
A hangzavarba asszony sikoly és gyereksírás keveredett.
Tömeggel a tisztek nem bírtak, fejetlenség, megveszekedett...
A főgépész Castaneda jelentette: - két találat érte a hajót,
Egy kazánházat robbantott, másikat is elmondom, azt, hogy volt, de nem jót!
Másik torpedó eltörte a hajógerincet, így az már nem bírja,
Bármelyik pillanatban összecsukódhat, hajónkból lesz két darabka…
A kapitány rendelkezett: - mindenki a fedélzetre és elhagyni a hajót,
A mentőcsónakoknál nőtt a zűrzavar, mindenki tudta… várták már a bakót.
A kártyacsapat megkapta a kapitánytól a parancsnoki motorost
És vízre szálltak! – Én emberekkel maradok, segítem a sok utazót…
A hajó rakterében fékezhetetlenül tombolt a tűz,
Látták, hogy ez, az első mentőcsónakot jó messzire űz…
Alig voltak ötven méterre a nagyon dőlt a hajótesttől,
Mikor hatalmas robbanás rázta meg a roncsot mindenestől…
A Yucatan-roncs mélyéből iszonyú tűzoszlop tört a magasba,
A lángok majd’ fölértek az égig, és majd beszakadt a dobhártya…
Koromfekete füstgomolyag mindent beborított,
Közben félelmetesen hangos morajlás hallatszott.
A hajó, ettől kettőbe, teljesen kettétört,
A robbanás mindenkit -élőt- halálba lökött.
A távolodó parancsnoki motorost hatalmas ütés érte,
Egy nagy, fém roncsdarab repült, utolérte, így elérte a vége…
A becsapódás ereje olyan erős volt, hogy az utasok
Magatehetetlenül, kábán estek deszkára... elalélók.
A kis, sérült jármű, lassan megtelt vízzel... halálba suhanók.
***
A kapitány a periszkópban látta, hogy Yucatan fölrobbant,
Majd kettészakadva, azonnal elsüllyedt. De, mi volt mi robbant?
Utasítást adott: - Föl emelkedni a felszínre!
Periszkópmélységből, rögtön fönt is voltak… ízibe.
A sűrített levegő sziszegve áramlott -víz meg ki- a tartályokba,
A hajótest, nekifeszülve a víztömegnek, emelkedett hullámra…
Sivítva futott körbe a toronytető ajtót záró kerék,
A súlyos acéllap fölcsapódott, kinyílt, működik... oly’ derék.
Von topp körülnézett, mindenhol holttestek voltak,
De, látszott, hogy ezek nem csak úgy a vízbe fúltak.
Most látta csak, hogy a hajón, utasok is voltak…
Utolsónak von Topp is leereszkedett az irányítótérbe,
A tenger beömlött a tartályokba, ez már hajó merülése…
A tatfedélzetre már futottak föl az első hullámok,
Majd az első részt nyalták -mint vulkán- a második hullámok.
Fokozatosan víz alá kerültek az antennát tartó bakok,
A fedélzeti ágyú, géppuskák, majd a középső lépcsősorok.
Végül toronytető vizesedett két periszkópjával
És végül a még kitolt rádiós rúdantennájával.
A támadó víz, még rövid ideig örvénylett,
Aztán a végtelen óceán, elcsöndesedett…
Heinrich von Topp kapitány, porosz katonatiszti családból származott,
Emberemlékezet óta, felmenői, mind ilyen hivatást választott.
Hallgatag, sőt csendes és fölöttébb zárkózott ember volt,
Még a zárt tengeralattjáróban is ily’ volt, kimódolt.
Számára minden parancs maga a törvény volt… úgy kell megcsinálni,
Mindet fenntartás nélkül, maradéktalanul kell végrehajtani…
Gondolatvilágát behatárolta szolgálati szabályzata,
Az otthon maradt családja feltétlen anyagi biztonsága,
Nem utolsó sorban a siker, elismerés utáni hajsza…
***
Ahol a veszély rémisztett,
Ottan halál leselkedett…
Ahol a veszély rémisztett.
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.
***
A periszkóp szálkeresztje mozdulatlanul ült a célon,
Von Topp kapitány kígyós szeme rajta volt a préda hajón.
Az acélcápa irányító termében teljes csend honolt,
Parancsnok hangja is csak néha-néha muszájból hallatszott,
Mikor lőelemeket még helyesbített, még pontosított!
Az elektromos hajtóművek csak zümmögtek békés, csendes egyhangúsággal,
Kapitány parancsa: - Támadáshoz felkészülni! Ő, kezet fogott halállal!
Az U-boot már sokszorosan terhes a torpedós halállal,
Az alattomos tengeri rém-farkas, beállt… egyhangúsággal…
***
A gőzős utasai között zűrzavar volt, és ez vad pánikba csapott át!
Mindenki megrohanta a mentőcsónakokat, már semmi nem tartott kordát!
Látták, hogy a periszkóp kicsit megmozdult! Kapitány így szólt: - A támadás megkezdődik!
A hajógépek fékeveszetten dübörögtek, remélték torpedókat elkerülik…
A kazán-feszmérők mutatói minden gépegységnél pirosban álltak, bajt kettőzik...
A fűtök, izzadva, halálra váltan, sápadtan etették a kazánokat,
A lomha teherhajó csak lassan túrta maga előtt a nagy hullámokat…
***
Von Topp kapitány, várt még néhány, kis, békés pillanatot,
Majd kiáltott! – Egyes, kettes cső tűz! Kézzel nyomatékolt!
A vetőcsöveket elhagyó torpedók megrázták a hajótestet,
Legénység előreszaladt, helyrehozni, megdőlt egyensúlyhelyzetet.
A víz felszínén, két buboréksor száguldott a gőzös felé…
Szemét a gumipárnára szorítva az eredményt figyelé…
Remélte a torpedók betalálnak, nem mennek gőzös mellé…
***
- Odanézzenek! – üvöltött föl az amerikai hajó mérnők, sápadtan,
- Ott jönnek a torpedók, ezek a halál lovai! És lett ő bátortalan…
A gőzös, majdnem fölborult, ahogy gyorsan elfordulni akart,
De a sors úgy intézte, a két torpedó csak telibe akart!
A két torpedórobbanás hangjai nem korrodáltak,
A hajó mélyéből, súlyos dörrenések hallatszottak…
Széthasadó oldallemezek, fülsértőn csikorogtak.
Jobb oldalon a víz szökőkútként fölvágódott a magasba
És ott embereket sodort magával, vitte őket halálba.
A gépek elnémultak, a gépház-élet véget ért...
A Yucatan futása megtorpant, tovább már nem ért…
A gőzös igen gyorsan, szinte jobb oldalára dőlt,
Belsejéből előhömpölygő gőzzel telítődött.
Mindenki össze-vissza, ordítozott, félelmében remegett,
A hangzavarba asszony sikoly és gyereksírás keveredett.
Tömeggel a tisztek nem bírtak, fejetlenség, megveszekedett...
A főgépész Castaneda jelentette: - két találat érte a hajót,
Egy kazánházat robbantott, másikat is elmondom, azt, hogy volt, de nem jót!
Másik torpedó eltörte a hajógerincet, így az már nem bírja,
Bármelyik pillanatban összecsukódhat, hajónkból lesz két darabka…
A kapitány rendelkezett: - mindenki a fedélzetre és elhagyni a hajót,
A mentőcsónakoknál nőtt a zűrzavar, mindenki tudta… várták már a bakót.
A kártyacsapat megkapta a kapitánytól a parancsnoki motorost
És vízre szálltak! – Én emberekkel maradok, segítem a sok utazót…
A hajó rakterében fékezhetetlenül tombolt a tűz,
Látták, hogy ez, az első mentőcsónakot jó messzire űz…
Alig voltak ötven méterre a nagyon dőlt a hajótesttől,
Mikor hatalmas robbanás rázta meg a roncsot mindenestől…
A Yucatan-roncs mélyéből iszonyú tűzoszlop tört a magasba,
A lángok majd’ fölértek az égig, és majd beszakadt a dobhártya…
Koromfekete füstgomolyag mindent beborított,
Közben félelmetesen hangos morajlás hallatszott.
A hajó, ettől kettőbe, teljesen kettétört,
A robbanás mindenkit -élőt- halálba lökött.
A távolodó parancsnoki motorost hatalmas ütés érte,
Egy nagy, fém roncsdarab repült, utolérte, így elérte a vége…
A becsapódás ereje olyan erős volt, hogy az utasok
Magatehetetlenül, kábán estek deszkára... elalélók.
A kis, sérült jármű, lassan megtelt vízzel... halálba suhanók.
***
A kapitány a periszkópban látta, hogy Yucatan fölrobbant,
Majd kettészakadva, azonnal elsüllyedt. De, mi volt mi robbant?
Utasítást adott: - Föl emelkedni a felszínre!
Periszkópmélységből, rögtön fönt is voltak… ízibe.
A sűrített levegő sziszegve áramlott -víz meg ki- a tartályokba,
A hajótest, nekifeszülve a víztömegnek, emelkedett hullámra…
Sivítva futott körbe a toronytető ajtót záró kerék,
A súlyos acéllap fölcsapódott, kinyílt, működik... oly’ derék.
Von topp körülnézett, mindenhol holttestek voltak,
De, látszott, hogy ezek nem csak úgy a vízbe fúltak.
Most látta csak, hogy a hajón, utasok is voltak…
Utolsónak von Topp is leereszkedett az irányítótérbe,
A tenger beömlött a tartályokba, ez már hajó merülése…
A tatfedélzetre már futottak föl az első hullámok,
Majd az első részt nyalták -mint vulkán- a második hullámok.
Fokozatosan víz alá kerültek az antennát tartó bakok,
A fedélzeti ágyú, géppuskák, majd a középső lépcsősorok.
Végül toronytető vizesedett két periszkópjával
És végül a még kitolt rádiós rúdantennájával.
A támadó víz, még rövid ideig örvénylett,
Aztán a végtelen óceán, elcsöndesedett…
Heinrich von Topp kapitány, porosz katonatiszti családból származott,
Emberemlékezet óta, felmenői, mind ilyen hivatást választott.
Hallgatag, sőt csendes és fölöttébb zárkózott ember volt,
Még a zárt tengeralattjáróban is ily’ volt, kimódolt.
Számára minden parancs maga a törvény volt… úgy kell megcsinálni,
Mindet fenntartás nélkül, maradéktalanul kell végrehajtani…
Gondolatvilágát behatárolta szolgálati szabályzata,
Az otthon maradt családja feltétlen anyagi biztonsága,
Nem utolsó sorban a siker, elismerés utáni hajsza…
***
Ahol a veszély rémisztett,
Ottan halál leselkedett…
Ahol a veszély rémisztett.
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
