Olyan sok kérdés kavarog bennem,
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!

Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?

Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?

Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.

Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.

Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?

Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.

Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!

Te is ugyan úgy jöttél világra,
mint más. Épp olyan meztelen!
Hiába varratsz díszes ruhákat,
jellemed akkor is értéktelen.

Ha el tudsz menni egy nincstelen mellett,
ki éhes, s mégsem kér kenyeret
s lenézed, sokkal rosszabb vagy nála,
mert azt sem tudod, hogy mért ilyen!

Amikor dúskálsz ezernyi jóban,
s két kézzel szórod a pénzedet,
más verejtékén felhevülve,
ne mondd nekem, hogy így helyes!

Hiába vagy te büszke, gőgös,
s nyílik az ajtó százfele!
Téged is elér majd a végzet,
s épp úgy sújt rád a sors keze,

mint azokra, kik most porba hullva
néhány forintért küzdenek,
hiába van most tengernyi pénzed!
Van, amit pénzért nem vehetsz!

Amikor tested görcsbe rántja
kínzó, égető fájdalom,
s nem tudsz már többé semmit adni,
mondd csak? Ki ül az ágyadon?

Lesz-e majd, ki a kezedet fogva
letörli könnyed arcodon?
Vagy fizetett szolga gépies kézzel
törli, mikor már ráfagyott.

Akkor fogod majd szánni-, bánni,
mért voltál olyan mostoha,
s hiába sírsz, nincs visszaút már,
rég belepte a gaz, moha.

Ha majd vén leszek, s sűrű ráncokat sző,
az idő pergamen bőrű arcomon,
akkor is ugyan úgy szeretni foglak,
mint azon az első. édes hajnalon.
Amikor először fogtalak karomban,
s parányi ujjad játszott arcomon,
tétován, mintha angyalkéz simítná,
s elmúlott bennem minden fájdalom.
Már akkor éreztem, hogy te leszel mindig,
nehéz időkben minden vigaszom,
érted lesz erő megfáradt kezemben,
s hozzád fog szólni minden mosolyom.
Sosem hittem, hogy ennyire tud fájni,
hogy már felnőttél, s olyan messze vagy,
úgy hiányzol, és fátyolos szememből
kristályos gyöngyként könnyek hullanak.
Úgy mennék hozzád, száz határon túl is,
de alig érzem már fáradt lábamat,
rögös az út, és alig tudok lépni,
de most is hozzád száll minden gondolat.
Magam vagyok. de elhasznált szívemben,
amíg egyetlen dobbanás marad,
te érted dobban, s bármi is történjen,
ez a szeretet soha nem apad.

Az állatvilágról, eredeti Baso féle stílusban írta a tanka csokrot a szerzőpáros…

Rabló fekete
Csend, elvesz éberséget.
Őrkutya alszik.
Lustán szunnyad a nyár is,
Múlik az éber fázis.
*
Este, tehén bőg,
Várja, hogy jól megfejjék.
Abrakoltatás.
A holdsarló dagadt mell,
Nem fáj, már csorog a tej.
*
Álmosító a
Tücskök esti ciripje.
Besötétedés.
Feketeség elterül,
Szív- fátyol előkerül.
*
Esthajnalcsillag
Tücsök zenét hallgatja.
Késői fekvés.
Szegre akasztott álom,
A csillagos határon.
*
Erdei ösvény,
Eltűnik a sötétben.
Állat lábnyomok?
Kis őz anyjához bújik,
Barna foltként elnyúlik.
*
Estefelé már
Sáska is imádkozik.
Fecske jár arra.
Szeme a világon csügg,
Tollain égi nyom függ.
*
Vecsernye idő!
Vaddisznók a makkosban.
Boldog röfögés.
Ártatlan malackodás,
Őstermészet, semmi más.
*
Éjszaka, réten,
Sün család kóricálgat.
Vacsoraidő.
Szelíd, tüskés hát szeret,
Kemény, szőrös szív helyett.
*
Fülledt éjszakán,
Denevérek repülnek.
Lesz-e estebéd?
Furcsa finomkodások,
Lakmározó barátok.
*
Éjjel, melegben
Halk neszezés. Állatok.
Vaddisznó kölyke.
Óvatos zizzenések,
Fülledt, meleg ól-fészkek.
*
Éj csendje lágyan
Bújik erdei fák között.
Pók alszik, nem fon.
Hálója erős szőttes,
Zsákmánya már felnőttes.
*
Este már leszállt,
Mindenfele, félhomály.
Csendes madárfütty!
Békült, szunnyadó világ
Mint éjjelnyílt létvirág.

Vecsés, 2017. május 23. – Mórahalom, 2017. június 10. - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe:„Ősi álom” (2. variáció)

Az állatvilágról, eredeti Baso féle stílusban írta a tanka csokrot a szerzőpáros…

Rabló fekete
Csend, elvesz éberséget.
Őrkutya alszik.
Lustán szunnyad a nyár is,
Múlik az éber fázis.
*
Este, tehén bőg,
Várja, hogy jól megfejjék.
Abrakoltatás.
A holdsarló dagadt mell,
Nem fáj, már csorog a tej.
*
Álmosító a
Tücskök esti ciripje.
Besötétedés.
Feketeség elterül,
Szív- fátyol előkerül.
*
Esthajnalcsillag
Tücsök zenét hallgatja.
Késői fekvés.
Szegre akasztott álom,
A csillagos határon.
*
Erdei ösvény,
Eltűnik a sötétben.
Állat lábnyomok?
Kis őz anyjához bújik,
Barna foltként elnyúlik.
*
Estefelé már
Sáska is imádkozik.
Fecske jár arra.
Szeme a világon csügg,
Tollain égi nyom függ.
*
Vecsernye idő!
Vaddisznók a makkosban.
Boldog röfögés.
Ártatlan malackodás,
Őstermészet, semmi más.
*
Éjszaka, réten,
Sün család kóricálgat.
Vacsoraidő.
Szelíd, tüskés hát szeret,
Kemény, szőrös szív helyett.
*
Fülledt éjszakán,
Denevérek repülnek.
Lesz-e estebéd?
Furcsa finomkodások,
Lakmározó barátok.
*
Éjjel, melegben
Halk neszezés. Állatok.
Vaddisznó kölyke.
Óvatos zizzenések,
Fülledt, meleg ól-fészkek.
*
Éj csendje lágyan
Bújik erdei fák között.
Pók alszik, nem fon.
Hálója erős szőttes,
Zsákmánya már felnőttes.
*
Este már leszállt,
Mindenfele, félhomály.
Csendes madárfütty!
Békült, szunnyadó világ
Mint éjjelnyílt létvirág.

Vecsés, 2017. május 23. – Mórahalom, 2017. június 10. - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe:„Ősi álom” (2. variáció)