Idő 
Értékelés 
Értékelés Miután felállították a tribünt
és az ülések emelkedő sorokban fel lettek szerelve,
élénk előtetőket és napellenzőket akasztanak fel,
és hosszú, keskeny szőnyegeket gördítenek ki.
A csempézett teret utoljára leseperik,
és színes korlátokat állítanak fel mely a tribünt
elválassza a tér többi részéről.
Hintók érkeznek melyek leadják a vendégeket, de
zászlók és lobogók ernyedten lógnak a falakon
a délutáni hőségben, amint a népség kiszáll
a járművekből. A ruhájukat felemelik,
és a lábukat óvatosan helyezik egymás elé
mielőtt lelépnek a tér csempészetére.
Elegáns lovagok és szolgái készen állnak hogy
a méltóságteljes señorákat a helyükre vezessék,
megfontoltan rendezve rang és tekintély szerint.
Az izzadt méltóságaik között jeles hölgyek ülnek
kik drága szövetekből szabott ruhákban vannak öltözve.
Széles gallérok díszesen ékesítik a gyöngy hímzéses
viseleteket, miközben a hölgyek legyezik magukat
kidolgozott legyezőkkel melyek épp oly cifrák
mintha páva tollból készültek volna, de a hölgyek közt
igazi szépség ritka, ha egyáltalán is előfordulható.
Egy néger szolga fiú, nem több mint tizenkét éves,
szépen öltöztetve, és púderozott parókával a fején,
mozdulatlanul és fegyelmezetten áll ülő úrhölgye mellett,
de a sötét pupillái a szeme fehérjében minden
irányban cikáznak, mert nem tudja elrejteni
csodálkozását és ámulatát. Ha valaha is voltak álmai
Afrikáról akkor már rég elfelejtette, mint a kopott ruhát,
melyet az ember gondtalanul félredob.
Miután az utolsó heraldikával díszített hintók leadták
a későn érkezett vendégeket, a trombiták harsona szava
bejelenti a király és királynő érkezését, kik lassú és kimért
léptekkel jönnek ki a palotából egy impozáns menetben.
Mindenki fel áll, és mint egy hangon, felségeiket éljenezik.
Miután a királyi pár leült, a vendégek követik példájukat.
Kezdődjenek az ünnepségek, mert még egy hosszú
és meleg éjszakával állunk szembe!
és az ülések emelkedő sorokban fel lettek szerelve,
élénk előtetőket és napellenzőket akasztanak fel,
és hosszú, keskeny szőnyegeket gördítenek ki.
A csempézett teret utoljára leseperik,
és színes korlátokat állítanak fel mely a tribünt
elválassza a tér többi részéről.
Hintók érkeznek melyek leadják a vendégeket, de
zászlók és lobogók ernyedten lógnak a falakon
a délutáni hőségben, amint a népség kiszáll
a járművekből. A ruhájukat felemelik,
és a lábukat óvatosan helyezik egymás elé
mielőtt lelépnek a tér csempészetére.
Elegáns lovagok és szolgái készen állnak hogy
a méltóságteljes señorákat a helyükre vezessék,
megfontoltan rendezve rang és tekintély szerint.
Az izzadt méltóságaik között jeles hölgyek ülnek
kik drága szövetekből szabott ruhákban vannak öltözve.
Széles gallérok díszesen ékesítik a gyöngy hímzéses
viseleteket, miközben a hölgyek legyezik magukat
kidolgozott legyezőkkel melyek épp oly cifrák
mintha páva tollból készültek volna, de a hölgyek közt
igazi szépség ritka, ha egyáltalán is előfordulható.
Egy néger szolga fiú, nem több mint tizenkét éves,
szépen öltöztetve, és púderozott parókával a fején,
mozdulatlanul és fegyelmezetten áll ülő úrhölgye mellett,
de a sötét pupillái a szeme fehérjében minden
irányban cikáznak, mert nem tudja elrejteni
csodálkozását és ámulatát. Ha valaha is voltak álmai
Afrikáról akkor már rég elfelejtette, mint a kopott ruhát,
melyet az ember gondtalanul félredob.
Miután az utolsó heraldikával díszített hintók leadták
a későn érkezett vendégeket, a trombiták harsona szava
bejelenti a király és királynő érkezését, kik lassú és kimért
léptekkel jönnek ki a palotából egy impozáns menetben.
Mindenki fel áll, és mint egy hangon, felségeiket éljenezik.
Miután a királyi pár leült, a vendégek követik példájukat.
Kezdődjenek az ünnepségek, mert még egy hosszú
és meleg éjszakával állunk szembe!
- Istenem féltékeny és bosszúálló volt,
és egész a vörös tengerig üldözött.
Alkonyatkor úgy tűnt mintha Egyiptom
és Arábia közt a tenger vérrel lett volna elöntve -
az utolsó akadály mellyel még veszkődtem.
Azután a hold lett cimborám amint
tutajjal utaztam át a szembeli partra.
Egy új szabadság ébredt szívemben
mintha egy haragos isten végre békén hagyott,
és egy új szeretőre engedélyt adott.
(Júda, az oroszlán,visszatért a Nílus földjére,
mert vágyakozott Egyiptom bölcsességére.)
- Lásd a folyót és a földet, mondták neki a tudósok,
az istenek saját magzatukkal termékenyítették meg,
és ha gondolataid szárnyat kapnak és elérnek a napig,
Rá, kit az egek istenének hívunk,
dicsőségét részedre is leleplezi,
Ő, a hatalmas uralkodó ki a keleten kell,
és ki a Szahara mögött esténként búcsúzik el.
Memphiszben Júda álmélkodott amint meglátta
a palotákat és templomokat. Hatalmas oszlopokon
melyeken kőbe vésve, és a falakra festve,
Egyiptom gyönyöre ragyogott tágas, színezett vakolaton.
Itt a hieroglifikusok írásai régi titkokról beszéltek.
A halottak birtoka megtestesült Júda benső szeme előtt.
A lélek ítélete és a szív lemérése dramatikus
pontossággal voltak leírva és ábrázolva.
És mikor besötétedett, és Júda felnézett
a ragyogó éjszakai égre, a csillagokat úgy látta
mint mérföld köveket, melyek tisztán szétszóródva
kibetűzték a tér és idő birtokait -
végtelenséggel és örökkévalósággal -
mely megtagadott minden kétséget.
(Júda, az oroszlán, visszatért a tudás ős bölcsőjébe,
hol napról napra, évről évre, vágyakozásait kielégítette.)
De Júda halála után Egyiptomnak is eljött bukása.
Év-ezredes fény-korában értékelve volt
mint egy kehely drága, érett szeszes ital.
De a tanítások megmaradtak papiruszon és kövön,
és a szfinx mely a piramisokat őrzi
nem hagy békén bennünket:
- Keresd a titkokat, és ássál mélyebben -
csak azt kutasd melynek arcát még le nem fátyoloztad.
és egész a vörös tengerig üldözött.
Alkonyatkor úgy tűnt mintha Egyiptom
és Arábia közt a tenger vérrel lett volna elöntve -
az utolsó akadály mellyel még veszkődtem.
Azután a hold lett cimborám amint
tutajjal utaztam át a szembeli partra.
Egy új szabadság ébredt szívemben
mintha egy haragos isten végre békén hagyott,
és egy új szeretőre engedélyt adott.
(Júda, az oroszlán,visszatért a Nílus földjére,
mert vágyakozott Egyiptom bölcsességére.)
- Lásd a folyót és a földet, mondták neki a tudósok,
az istenek saját magzatukkal termékenyítették meg,
és ha gondolataid szárnyat kapnak és elérnek a napig,
Rá, kit az egek istenének hívunk,
dicsőségét részedre is leleplezi,
Ő, a hatalmas uralkodó ki a keleten kell,
és ki a Szahara mögött esténként búcsúzik el.
Memphiszben Júda álmélkodott amint meglátta
a palotákat és templomokat. Hatalmas oszlopokon
melyeken kőbe vésve, és a falakra festve,
Egyiptom gyönyöre ragyogott tágas, színezett vakolaton.
Itt a hieroglifikusok írásai régi titkokról beszéltek.
A halottak birtoka megtestesült Júda benső szeme előtt.
A lélek ítélete és a szív lemérése dramatikus
pontossággal voltak leírva és ábrázolva.
És mikor besötétedett, és Júda felnézett
a ragyogó éjszakai égre, a csillagokat úgy látta
mint mérföld köveket, melyek tisztán szétszóródva
kibetűzték a tér és idő birtokait -
végtelenséggel és örökkévalósággal -
mely megtagadott minden kétséget.
(Júda, az oroszlán, visszatért a tudás ős bölcsőjébe,
hol napról napra, évről évre, vágyakozásait kielégítette.)
De Júda halála után Egyiptomnak is eljött bukása.
Év-ezredes fény-korában értékelve volt
mint egy kehely drága, érett szeszes ital.
De a tanítások megmaradtak papiruszon és kövön,
és a szfinx mely a piramisokat őrzi
nem hagy békén bennünket:
- Keresd a titkokat, és ássál mélyebben -
csak azt kutasd melynek arcát még le nem fátyoloztad.
(3 soros-zárttükrös)
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Utóvédharcot is magam folytatok, mivel én vagyok életem csahosa.
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nehéz nekem a saját életem... bizony, még belőlem mindig csak lop.
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nem kegyes a lét,
Lassan-lassan fel emészt.
Nem volt szerencsém.
Voltak csodás álmaim,
Létem zúzta szárnyaim.
*
(10 szavas)
Mennék én tovább, de hová?
Ilyen öregen, már csak… sehová.
Út előtt állok...
Hová vezet... induljak?
Éveim kötnek.
Szállnom tovább kellene,
Harcolni léttel, szembe?
*
(Sedoka)
Erőm már fogyott!
Teljes érték hiánya!
Napsütés, csak megtéveszt.
Dominancia
Nálam az erőtlenség!
Felhőkből Nap kukucskál.
Napfény nem segít,
Erőm fogy, testem alélt.
Létem őszbe ért.
Nem forrt össze tört szárnyam,
Társra hiába vártam…
*
(10 szavasok)
Ha öreg fa lennék, már roppanna a törzsem,
Ágaim… létem
A létem, már elég régen érdes,
Lelkem beletörődő, nem mérges.
Nincs más hátra, élni kell létet
Sőt lehet… emelni tétet…
Létem lejtőjén,
Csoszogok... még élnem kell!
Bár, lét terhe nagy.
Szárnyalni még szeretnék,
Fenn, hol az ég azúrkék.
*
(Sedoka)
Izzadva érzem,
Hűvös szellő becsapott.
Hazug frázist lerakott!
Létem izzadós,
Hónaljam, nincs mi hűtse.
Lélek nehezen érti.
Sivár a létem,
Éltető nedű fogytán.
Lelkem nem érti.
Szállni már sosem fogok,
Lét konok, könnyem csorog.
*
(3 soros-zárttükrös)
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Megtaposott életem... testemen-lelkemen.
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Jót is reméltem,
Rosszat kaptam tengernyit.
Létem lesz vesztem.
Hittem az életemben,
Ám szárnyam… csökevényben.
*
Saját életem veszejtett el?
Mi történt... már hetven évemmel?
Saját életem veszejtett el?
Vecsés, 2013. január 7. – Szabadka, 2018. július 14. – Kustra Ferenc – A vegyes formákat én írtam, alájuk a tankákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A tankák címe:”Létem zúzta szárnyaim”
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Utóvédharcot is magam folytatok, mivel én vagyok életem csahosa.
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nehéz nekem a saját életem... bizony, még belőlem mindig csak lop.
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nem kegyes a lét,
Lassan-lassan fel emészt.
Nem volt szerencsém.
Voltak csodás álmaim,
Létem zúzta szárnyaim.
*
(10 szavas)
Mennék én tovább, de hová?
Ilyen öregen, már csak… sehová.
Út előtt állok...
Hová vezet... induljak?
Éveim kötnek.
Szállnom tovább kellene,
Harcolni léttel, szembe?
*
(Sedoka)
Erőm már fogyott!
Teljes érték hiánya!
Napsütés, csak megtéveszt.
Dominancia
Nálam az erőtlenség!
Felhőkből Nap kukucskál.
Napfény nem segít,
Erőm fogy, testem alélt.
Létem őszbe ért.
Nem forrt össze tört szárnyam,
Társra hiába vártam…
*
(10 szavasok)
Ha öreg fa lennék, már roppanna a törzsem,
Ágaim… létem
A létem, már elég régen érdes,
Lelkem beletörődő, nem mérges.
Nincs más hátra, élni kell létet
Sőt lehet… emelni tétet…
Létem lejtőjén,
Csoszogok... még élnem kell!
Bár, lét terhe nagy.
Szárnyalni még szeretnék,
Fenn, hol az ég azúrkék.
*
(Sedoka)
Izzadva érzem,
Hűvös szellő becsapott.
Hazug frázist lerakott!
Létem izzadós,
Hónaljam, nincs mi hűtse.
Lélek nehezen érti.
Sivár a létem,
Éltető nedű fogytán.
Lelkem nem érti.
Szállni már sosem fogok,
Lét konok, könnyem csorog.
*
(3 soros-zárttükrös)
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Megtaposott életem... testemen-lelkemen.
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Jót is reméltem,
Rosszat kaptam tengernyit.
Létem lesz vesztem.
Hittem az életemben,
Ám szárnyam… csökevényben.
*
Saját életem veszejtett el?
Mi történt... már hetven évemmel?
Saját életem veszejtett el?
Vecsés, 2013. január 7. – Szabadka, 2018. július 14. – Kustra Ferenc – A vegyes formákat én írtam, alájuk a tankákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A tankák címe:”Létem zúzta szárnyaim”
Életmeditációt írtak a szerzők, versben és apevában…
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Ahogy sétálva lassan beértem erdőbe, a szépség, szinte megdermesztett!
Ahogy körülnéztem, ugyanazt láttam, mint tavaly. Meglepetés lebegtetett!
Ahogy fölnéztem, a tavaszi lombkoronát erdő hordta! Gyönyörködtetett!
A nap is sütött már, tavasziasan erősen, kezdett jól melegíteni,
De, az erdő lombjaik között, csapdába esett… nem lehetett segíteni!
Itt buzgón dúlt kora-nappali estve, mit nem lehetett kivilágítani.
Hogy a szépség eme mesés csendjét kiélvezzem,
Egy picike füves dombra ültem, majd eldőltem.
Ezt felemésztő buzgalommal, szundikálássá fejlesztettem.
Jólesett, tán' még horkantottam is, így semmire nem figyeltem!
(3 soros-zárttükrös csokor)
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem,
Aztán már csak azt éreztem, hogy lélekben éltem…
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem.
*
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól,
De rosszul esett, nagyon is féltem a sok villámlástól…
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól.
*
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
Nem voltam messze, a fa kigyulladt, gyorsan lángra kapott…
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
*
Nyakam közé kaptam a lábam, hogy futásnak induljak,
De, azonnal fának mentem, jaj, miként, hogy szabaduljak?
Kábán néztem, megjött több villám, közöttük a testvére is,
Ugyanoda csapott le, közelembe… Szabadulnék, hogy is?
A tűz átterjed a szomszédos fákra, gyorsan, nagyon égtek,
De eső nem jött… elmosta volna, tűzet! Ez kéne néktek!
A veszetten viharos szél, letört egy nagy ágat,
A kegyetlen vihar, fejemre sodorta ágat...
Mikor leütött az ág, megjött egy villám a másik irányból,
Lecsapott, fa már égett is, én meg hogy jutok ki válságból?
Rettenetes volt a hangja,
Éreztem kábaságomba…
Döbbenetesen észleltem, jól-nagyon belerondítottam gatyámba,
És akkor ért oda –éppen- az erdőkerülő végre- valahára…
Talán a bajba került turisták mentsvára?
Látta, hogy támolygok, biz' segít nemsokára?
(3 soros-zárttükrös)
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz,
Mire felébredtem és visszatértem létembe... meleg naphoz…
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz.
Hmm… most jövök rá, mennyire -igen gyorsan- elnyomott buzgóság,
Viszont jó, hogy felkeltettem, rossz álmom volt, jó nagy marhaság.
Volt valami villámlás, dörgő vihar… ez mind, hagymázasság?
Körbeforogtam, mindenfelé szép nyári volt az idő,
De órám nincs, csak éreztem letelt a pihenő idő!
Tudtam, hogy ma kellett erre járnom… kiránduló idő!
Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József
Ahogy körülnéztem, ugyanazt láttam, mint tavaly. Meglepetés lebegtetett!
Ahogy fölnéztem, a tavaszi lombkoronát erdő hordta! Gyönyörködtetett!
A nap is sütött már, tavasziasan erősen, kezdett jól melegíteni,
De, az erdő lombjaik között, csapdába esett… nem lehetett segíteni!
Itt buzgón dúlt kora-nappali estve, mit nem lehetett kivilágítani.
Hogy a szépség eme mesés csendjét kiélvezzem,
Egy picike füves dombra ültem, majd eldőltem.
Ezt felemésztő buzgalommal, szundikálássá fejlesztettem.
Jólesett, tán' még horkantottam is, így semmire nem figyeltem!
(3 soros-zárttükrös csokor)
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem,
Aztán már csak azt éreztem, hogy lélekben éltem…
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem.
*
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól,
De rosszul esett, nagyon is féltem a sok villámlástól…
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól.
*
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
Nem voltam messze, a fa kigyulladt, gyorsan lángra kapott…
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
*
Nyakam közé kaptam a lábam, hogy futásnak induljak,
De, azonnal fának mentem, jaj, miként, hogy szabaduljak?
Kábán néztem, megjött több villám, közöttük a testvére is,
Ugyanoda csapott le, közelembe… Szabadulnék, hogy is?
A tűz átterjed a szomszédos fákra, gyorsan, nagyon égtek,
De eső nem jött… elmosta volna, tűzet! Ez kéne néktek!
A veszetten viharos szél, letört egy nagy ágat,
A kegyetlen vihar, fejemre sodorta ágat...
Mikor leütött az ág, megjött egy villám a másik irányból,
Lecsapott, fa már égett is, én meg hogy jutok ki válságból?
Rettenetes volt a hangja,
Éreztem kábaságomba…
Döbbenetesen észleltem, jól-nagyon belerondítottam gatyámba,
És akkor ért oda –éppen- az erdőkerülő végre- valahára…
Talán a bajba került turisták mentsvára?
Látta, hogy támolygok, biz' segít nemsokára?
(3 soros-zárttükrös)
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz,
Mire felébredtem és visszatértem létembe... meleg naphoz…
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz.
Hmm… most jövök rá, mennyire -igen gyorsan- elnyomott buzgóság,
Viszont jó, hogy felkeltettem, rossz álmom volt, jó nagy marhaság.
Volt valami villámlás, dörgő vihar… ez mind, hagymázasság?
Körbeforogtam, mindenfelé szép nyári volt az idő,
De órám nincs, csak éreztem letelt a pihenő idő!
Tudtam, hogy ma kellett erre járnom… kiránduló idő!
Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József
