Idő 
Értékelés 
Értékelés Ez bizony, már történelem…
Buza táblán az arc barnára barázdul,
Fáradtságtól kasza, erre-arra rándul…
Buza táblán az arc barnára barázdul.
Nap
Fénye
Bőrt színez.
Sós csepp cseppen.
Arany kalász dől.
Kezekben kasza suhan,
Arany kalász földre zuhan.
Napsugár éget patetikusan.
*
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak,
Hajnal óta aratnak, fáradtságtól nem pironkodnak!
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak.
Kéz
Kaszál,
Markot szed
Asszony s leány
Lankadatlanul.
Férfiak kaszálnak, asszonyok markot szednek,
Fáradságról megfeledkeznek,
Új kenyérért küzdenek.
*
Szépen érett a búza és a rozs is,
Ilyenből lesz holnap jó kenyér, csakis…
Szépen érett a búza és a rozs is.
Már
Beért
Búza, rozs.
Legyen bőség,
Új magyar kenyér!
Árpa, búza, rozs, beért három kalászos,
Lesz új kenyér, foszlós.
*
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot,
Ott meg ez, a Hoffer traktorral együtt vívja a harcot…
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot.
A
Búza
Kévéket
Traktor hordja
A cséplőgéphez.
Aratásnak vége, a csépelés kezdődhet,
Cséplógéphez traktor viszi a kévéket.
*
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket,
Traktortól, széles, hosszú, végtelen szíj viszi át erőket…
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket.
Lány
Kévét
Old, dobba
Veti, traktor
Szíjjal forgatja.
Így volt régen, fáradságot nem ismertek,
Veszélyes, nehéz munkát végeztek.
*
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak,
Ha ezek megteltek, akkor viszik oda, ahová tartoznak…
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak.
Mag
Üres
Zsákba hull.
Ha megtelik,
Padlásra kerül.
Búzaszemek szőtt-zsákba peregnek,
Ha megtelnek, padlásra felkerülnek,
Majd lisztért becseréltetnek.
*
Délben úgy két órát pihentek.
Estére egy „taggal” végeztek…
Délben úgy két órát pihentek.
Nem
Ismer
Arató
Fáradságot.
Delelni muszáj!
Tűző napon csépelnek,
Délben, faárnyékában megpihennek,
Estig egy gazdánál elcsépelnek.
*
A föld is jól tudja
Júliusban aratás van.
Várják, új kenyeret!
*
Paraszti élet, az
Országot eteti frissen…
Puha kenyér és só!
*
Vecsés, 2018. május 1. – Szabadka, 2018. június 6. – Kustra Ferenc- a 3 soros-zárttükrős –öket és a HIAQ –kat én írtam. Alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A vegyes címe: „Így volt régen...”
Buza táblán az arc barnára barázdul,
Fáradtságtól kasza, erre-arra rándul…
Buza táblán az arc barnára barázdul.
Nap
Fénye
Bőrt színez.
Sós csepp cseppen.
Arany kalász dől.
Kezekben kasza suhan,
Arany kalász földre zuhan.
Napsugár éget patetikusan.
*
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak,
Hajnal óta aratnak, fáradtságtól nem pironkodnak!
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak.
Kéz
Kaszál,
Markot szed
Asszony s leány
Lankadatlanul.
Férfiak kaszálnak, asszonyok markot szednek,
Fáradságról megfeledkeznek,
Új kenyérért küzdenek.
*
Szépen érett a búza és a rozs is,
Ilyenből lesz holnap jó kenyér, csakis…
Szépen érett a búza és a rozs is.
Már
Beért
Búza, rozs.
Legyen bőség,
Új magyar kenyér!
Árpa, búza, rozs, beért három kalászos,
Lesz új kenyér, foszlós.
*
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot,
Ott meg ez, a Hoffer traktorral együtt vívja a harcot…
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot.
A
Búza
Kévéket
Traktor hordja
A cséplőgéphez.
Aratásnak vége, a csépelés kezdődhet,
Cséplógéphez traktor viszi a kévéket.
*
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket,
Traktortól, széles, hosszú, végtelen szíj viszi át erőket…
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket.
Lány
Kévét
Old, dobba
Veti, traktor
Szíjjal forgatja.
Így volt régen, fáradságot nem ismertek,
Veszélyes, nehéz munkát végeztek.
*
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak,
Ha ezek megteltek, akkor viszik oda, ahová tartoznak…
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak.
Mag
Üres
Zsákba hull.
Ha megtelik,
Padlásra kerül.
Búzaszemek szőtt-zsákba peregnek,
Ha megtelnek, padlásra felkerülnek,
Majd lisztért becseréltetnek.
*
Délben úgy két órát pihentek.
Estére egy „taggal” végeztek…
Délben úgy két órát pihentek.
Nem
Ismer
Arató
Fáradságot.
Delelni muszáj!
Tűző napon csépelnek,
Délben, faárnyékában megpihennek,
Estig egy gazdánál elcsépelnek.
*
A föld is jól tudja
Júliusban aratás van.
Várják, új kenyeret!
*
Paraszti élet, az
Országot eteti frissen…
Puha kenyér és só!
*
Vecsés, 2018. május 1. – Szabadka, 2018. június 6. – Kustra Ferenc- a 3 soros-zárttükrős –öket és a HIAQ –kat én írtam. Alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A vegyes címe: „Így volt régen...”
Őzek udvarban,
Csak körbe-körbe mennek.
Magas kerítés.
Seregélyfelhő
Szőlőültetvény felett…
Terméstarolás.
Erdő mélyében
Poroszkál szavasagancs.
Kapitális lény.
Este, bíborban
Úsznak, erdők és mezők.
Bíboros őzek.
Fülemüledal,
Rubintvörös égbe hull…
Esti szerenád.
Árny-játék fényben
Jő, támadólag az est.
Róka, elvackol.
Búzavirág kék,
A szélben ringó róna…
Őzike szépség.
Meggyvágó röppen
Galagonyabokorra…
Vitaminforrás.
Vadság közepén
A veszélyek veszélye...
Oroszlán földje.
Erdő sikátor,
Otthona az őzeknek.
Vaddisznó is jár…
Sásbokor mellett
Tőkés réce lubickol…
Tolltisztogatás.
A kemény tigris,
Szép, de nagyon veszélyes...
Piszkos a szőre.
Szél ölel mezőt,
Ringatja magányos fát.
Őzike, fekszik.
Ágon rigócskák,
Nyitják piros csőrüket…
Sárga zenekar.
Farkasfalkában,
Farkasok tömkelege.
Éhezőn élve.
Őz, délibábot
Néz, kútgém megy le és föl.
Csalóka remény…
Földön árnyjáték,
Napkorong elsötétül…
Vándormadarak.
Nagy az elefánt,
Csak a nagysága már bánt.
Nehézséget ránt.
Vecsés, 2023. május 11. - Pápa, 2023, május 15. - Arad, 2023. május 21. - Kustra Ferenc József – íródott; renga láncversben. Az őzekről én írtam, a madarakról Nagyné Vida Renáta, a vadállatokról Ghica Izabella Iasmina a két szerző-, és poétatársam.
Csak körbe-körbe mennek.
Magas kerítés.
Seregélyfelhő
Szőlőültetvény felett…
Terméstarolás.
Erdő mélyében
Poroszkál szavasagancs.
Kapitális lény.
Este, bíborban
Úsznak, erdők és mezők.
Bíboros őzek.
Fülemüledal,
Rubintvörös égbe hull…
Esti szerenád.
Árny-játék fényben
Jő, támadólag az est.
Róka, elvackol.
Búzavirág kék,
A szélben ringó róna…
Őzike szépség.
Meggyvágó röppen
Galagonyabokorra…
Vitaminforrás.
Vadság közepén
A veszélyek veszélye...
Oroszlán földje.
Erdő sikátor,
Otthona az őzeknek.
Vaddisznó is jár…
Sásbokor mellett
Tőkés réce lubickol…
Tolltisztogatás.
A kemény tigris,
Szép, de nagyon veszélyes...
Piszkos a szőre.
Szél ölel mezőt,
Ringatja magányos fát.
Őzike, fekszik.
Ágon rigócskák,
Nyitják piros csőrüket…
Sárga zenekar.
Farkasfalkában,
Farkasok tömkelege.
Éhezőn élve.
Őz, délibábot
Néz, kútgém megy le és föl.
Csalóka remény…
Földön árnyjáték,
Napkorong elsötétül…
Vándormadarak.
Nagy az elefánt,
Csak a nagysága már bánt.
Nehézséget ránt.
Vecsés, 2023. május 11. - Pápa, 2023, május 15. - Arad, 2023. május 21. - Kustra Ferenc József – íródott; renga láncversben. Az őzekről én írtam, a madarakról Nagyné Vida Renáta, a vadállatokról Ghica Izabella Iasmina a két szerző-, és poétatársam.
TANQ csokorban
Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?
Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?
Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
A fatörzsek sötét oszlopok
a fehér téli tájban
és a szűzies hó csillog
mint gyémántpor a napfényben.
A katona csüggedve fekszik,
hátával egy fatörzshöz dőlve,
összetört térde képtelenné tette
és döbbenten néz le a dombról.
Alig száz méterrel lejjebb
tombol a csata: visszhangzik a puskalövés
és egy géppuska lövöldözése csörög.
A térd ég a sajogó fájdalomtól.
Azon tűnődik, vajon ki éri el előbb,
megbízott társai vagy az ellenség,
amely mint sarokba szorított patkány
harcol kopott, hamuszürke egyenruhában?
a fehér téli tájban
és a szűzies hó csillog
mint gyémántpor a napfényben.
A katona csüggedve fekszik,
hátával egy fatörzshöz dőlve,
összetört térde képtelenné tette
és döbbenten néz le a dombról.
Alig száz méterrel lejjebb
tombol a csata: visszhangzik a puskalövés
és egy géppuska lövöldözése csörög.
A térd ég a sajogó fájdalomtól.
Azon tűnődik, vajon ki éri el előbb,
megbízott társai vagy az ellenség,
amely mint sarokba szorított patkány
harcol kopott, hamuszürke egyenruhában?
Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
