Szeretet, itt nálam mindig jó helyed van,
szívemben, a puha-pihe ágyikódban.
Kapsz tőlem finom, meleg dunyhát takarót,
selyemfénnyel simulót, egy Neked valót.

Én is melléd húzódom, halkan, csendesen,
vitorlázunk álmainkkal a tengeren.
Lelkünknek melegén angyalok őrködnek,
szárnysusogásukkal messze röpítenek.

Kikötőkbe érve vitorlákat bontunk,
édes terheinkből mindenkinek adunk.
Vegyétek, vigyétek, mindenkinek jusson,
árván és egyedül senki sem maradjon.

Dolgunk végeztével tovább indulhatunk,
sok hely van a Földön, hová el kell jutnunk.
Várnak a szeretetre éhes emberek,
Angyalkáim, kérjük, minket vezessetek!
Szeretethajónkat tovább repítsétek!

Ha rád nézek,
szívemben kigyúlnak a fények,
s mutatják az utat,
amin hozzád érek.

Nem kell pontos cím,
sem útmutatás,
szívem dobbanása
elvezet hozzád.

Mennék, sietnék,
tűzön vízen át,
átszelném érted,
gyalog az óceánt.

Ha kell, repülnék,
ló hátán mennék,
a mikulás szánján
bizton odaérnék.

Ha elveszíteném
hozzád az utat,
a csillagok között is
megtalálnám azt.

Mert szépséged
addig él szívemben,
míg egy csillag is
ragyog az égen.

Ó térj be hozzám ifjú lány!
Tavaszban áll a kertem,
Legyen tiéd virága mind,
Szedjük csokorba ketten.
Mit ér nekem e sok virág,
Szívén, ha nincs ki hordja?
Kebledre fonj egy szép füzért
És egyet homlokodra!
- Mily sok virág! S ez mind enyém?
Ó add csak jó barátom!
Pompázhat-é szebben virág?
Miként egy ifjú lányon?! . . .

Ó térj be hozzám ifjú lány!
Tiéd a birodalmam -
A föld s az ég, nézd, pírban ég
És cseng a csermely dalban . . .
Szebb itt a fény, zengőbb a dal,
Bíborban kél az este -
E sok szépség legyen tiéd,
Fogadd be kis szívedbe! . . .
- Enyém, enyém, e szép világ? . . .
Mily jó barátra leltem!
Költözz szívembe szent öröm,
Legyen szebbé a lelkem! . . .

Alvó virágok kelyhiből
Susogva kél az ábránd,
Ezüst holdfényben áll a táj,
Sóhaj lebegve száll rád,
Erdő mélyén mereng a vágy . . .
E bűvös holdas éjjel
Megejti szíved - érzed-é? -
Felzsongó halk beszéddel . . .
- Látom szívemnek álmait
Lebegni át a tájon . . .
Engedd, maradjak mindig itt,
Hol szép a lét - egy álom.

Maradj örökké hát. De lásd,
Árván szívedre várva:
Vágyó lelkem feléd reped -
Szeret téged leányka.
S bár szép e kert, ez éj, e táj,
De sokkal szebb szerelmem:
E sok széppel, mit látsz körül,
Fogadj szívembe engem! . . .
- Mily boldogság! Szerelmedet
Mélyen magamba zárom.
El nem hagylak többé soha
Te áldott hű barátom . . .

A kép, a kép, mely ott lógott a falon,
Mint szőlőgerezd, mely dús nyárban érett,
Midőn szél zúgott be nyitott ablakon
Nekiesett a fehér ajtószélnek,
S eltört.
Öreg kép, de sajnállak téged.

Ott feküdt romban valamelyik ősöm,
Akit próbára tett sokszor az élet,
Pedig háborús, halálszálkás őszön
Fittyet hányt a zord, metsző, havas szélnek,
bátran.
Öreg kép, de sajnállak téged.

Helyét egy csúf pók szőtte be fehérre,
De az emléke néha vissza téved,
Eltűnt utolsó, hűséges emléke,
S őt is elsodorta, mint mást, az élet,
messze.
Öreg kép de sajnállak téged.

Itt vagyok én is. Vígálmú titkokat
Hordtam a szívembe, s belőle kép lett.
Jött egy szélvihar, üvöltött nagyokat
S szívemben helye egészen fehér lett
szívem,
Rossz szívem de sajnállak téged . . .

Nekem minden csak játék és ajándék
A csók is játék
A csók is ajándék.

Nékem minden fáj, minden szívembe váj
A kacagás csak fáj
A sírás sebet váj.

Az életem sápadt és elfáradt
ajkam fakó sápadt
Agyam bomlott fáradt.

Széjjelhúllok törve és meggyötörve
Rútul összetörve
Véresre gyötörve.