Elindulsz a csendesen kihall a kastély útcán,
veled sétáltam a kényelmes lócán,
Némán Ballagom Némán hallgattom,
Gyöngyőrű szép felhőkőn túl ott állsz a szélben,
Érints Meg a kezem, ahogy Érezzem a kezed.
Aztán Engedj el ölelés miatt, Ne feledd el soha
Ne Feleljts el engem jöjj vissza. Az Életemben
az Enyém leszel a világon, Adj egy szép Áldást
Hogy szálljon rád a te Bánatodban, Emlékedben,
Tedd a szivedben az Enyém volnál mint a,
Békességben, Nézd fel a felhőkőn túl,
Nézd fel a Gyöngyőrű szép voltál felhőkőn túl,
Énekeld el Szivemben a te Lelkedben,
Szivemben egy bájos dalommal szomorúságodban
A Felhőkőn Túl
A Felhőkőn Túl
Te voltál az első Boldogságodban,
Messze szálltál Felhőkőn Túl
Mindenem Bennem van a Reménységből,
Szállj Szállj
A Felhőkőn Túl
Szép voltál,
A Felhőkőn túl
Zuhan a szélben
Felhőkőn túl
Szállj fel Magasan,
A Felhőkőn túl,
Maradj ott fent a Szélviharban,
Szállj Szállj Fel
Felhőkőn túl
Zuhan a te sorsaid Felhőkőn Túl
Magasban szálltál odafent,
Felhőkőn Túl,
Örökké Szivemben lakozzál,
Felhőkőn Túl
Ahol a Dalomba Átöleltél a szivemben.

Tél van, kint fagyos hideg.
Szívemben forróság, egész testem megremeg.
Könnyes szemem, ablakomon jégvirág.
Kitekintek, visszatekint egy zord emlékvilág.
Apró emlék, egy érzés, mely fűti testem.
Egy régi nap, amikor szerelembe estem.
Egy régi nap, gyönyörű éjszaka.
Nem volt ez más mint a nyár évszaka.
Egy érzés, mely egy éve él bennem.
Együtt voltunk, akkor is kettesben.
Ajándékok között, karácsony éjjelén.
Legszebb ajándék nekem Ő és neki én.
Csodálatos percek, csodálatos órák.
Vele élhettem át életem ezredfordulóját.

Bátyám Emlékére! 1977-2015


Már nem vagy itt velem, emlékezem......
Együtt cseperedtünk, lett pár közös titkunk.
Hiába sírok halkan, már nem vagy velem,
Nem fogod kezem, nem állsz mellettem,
Mindig megérezted, ha baj van.
S minden vigasz és ölelés,biztatás
Amit tőled kaptam, lelkemet nyugtatta.
Mindet elrejtettem mélyen a szivemben,
Hogy visszaölelhessem egyszer az életben.

A Tarna-parton sétálok egymagamban,
Szívemben tombol, zúg a hóvihar!
Sóhajom száll fel a magas égre,
könnyezik szívem, s velem sír a táj.
Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!
Ajándékcsókjában keserű a nyár.

Tarna partján sétálok bús magányomban
Ködös reggelen, hószínű bánatomban.
A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!
S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.
A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.

Elmerengek múltunk szép emlékén,
Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon
Cigányainkkal tanyáztam rég.
Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,
Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.
S én sétálok egyedül a falum peremén.

ReménySzenvedés

Jó, hogy itt vagy mellettem
ez megnyugtat engem.
Ha rossz kedvem van te velem vagy
nyugtatol és simogatsz.
Akkor vagyok boldog én,
ha nevetni látlak én.
Jó kedved van nevetel,
s közben vicceket mesélsz el.
Köszönöm, hogy életet adtál nekem,
Amíg élek nem feledem sohasem.
Szeretlek, hisz itt élsz az én szívemben,
hisz te játszol főszerepet az életemben.
Téged nem bánthat senki és semmi,
mert abba bele tudnék halni.
Hálát adok istennek,
hogy felneveltél engemet.
Ezzel zárom versemet
Ne félj, itt vagyok melletted,
védelmezlek, ápolgatlak,
s bármi rossztól meg is óvlak.
Hisz neked köszönhetem az életet,
a sok-sok boldog perceket.
Hisz néked köszönhetem, hogy ember lettem,
törődésben, szeretetben volt sok részem.
Mert te megtanítottad nekem,
hogy tisztelettudónak kell lennem,
s, hogy őszintén nézek fel mindenkire,
s ne tegyek kivételt, s megjegyzést senkire.
S, hogy fogadjak el minden embert,
segédkezzek, ahogy lehet,
hogy büszkén léphessek majd előre,
s hogy bűn, erőszak sosem jött kezemre.
Mert ezt tanultam tőled anya,
erre más is büszke volna.
S én bátran kiabálom a világba,
hogy anya csak egy van, de nem hiába.