Balcsi partján fűben selymesen...
Remegek, hol a csók féktelen.
Fűzfa lombja takar,
Testem téged akar...
És a vágy, víznél is végtelen.

Balcsi partján oly' jó a fűben,
Vízparton: testben és lélekben.
Morajló a víz... csók!
Fűzfalomb és habcsók...
Vágyunk oly' nagy, mint tó felület...
*
Szellő simít, te puhán, s jobban,
És nyelved érint... nyögök halkan.
Tó suttog, csók hevít,
Csípőm ívben repít...
Karod ölel, már nincs múlt, most van...

Szellő minket simít, de jobban...
Nyelvek játszanak, ő nyög halkan...
Tó, csak nekünk suttog,
A csók heves... cuppog...
Karunk ölelgető, sóhajban...
*
Ringat a nyár, a part morajlik,
A bőrünkön verejték fénylik.
Forrón ölelkezünk,
Egy ritmust ver szívünk...
Hangom, parton messze visszhangzik...

Nyár szeret minket, víz morajlik,
Bőrünkön izzadás megfénylik...
Felsőfokban élmény,
Szívünk ver... ez élmény!
Kicsim hangja, echóként hallik...

Siófok, 2025. április 30. - Vecsés, 2025. május 1 -Gránicz Éva- írtuk: rom. LIMERIK- ben a "Balaton partján... 2." című versem két szerzős átirataként. A párosok: szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája.

Ha Isten itt élne közöttünk, nem vennénk észre.
Nem szórna fényt, nem hordana arany palástot se.
Lehet, hogy épp a boltban sorban állna,
Mögöttünk egy kifliért várva.

Nem lenne glóriája, se komoly hangja,
Mikor kiabálunk, ő csak hallgatna.
És talán akkor is bizakodna,
Ha mi már rég nem hiszünk magunkba?.

Nem tenne csodát, de ott lenne mindenben...
Mosolyban, pillanatban, tettekben...
Egy kézfogásban, egy halk bocsánatban,
Egy padon felejtett meleg kabátban.

Egy kis házban lakna a falu végén,
És dolgozna gondosan a virágos kertjén.
Játszana a gyerekekkel mezítláb a sárban,
Egy padra szívet vésne,
halkan, titokban.

Nem szónokolna, csak lenne egyszerűen,
A mindennapokban, csendben, türelemben.
És észre sem vennénk ha elmenne innen,
Csak éreznénk, hogy valami hiányozna... mélyen, a szívünkben.

Siófok, 2025. április 21. Gránicz Éva: irtam a Húsvét hétfőre.

Pihe cica kedves, pelyhes,
édes, tüneményes,
de rest, egeret nem kerget.
A fene egye meg!

Rendre hempereg.
Emeletes helyre fel sem megy
rendetlen, renyhe teste.
Egér? - Ne merészelj te! s elterül meredve.

?Egér nem kell nekem,
mert rettenetesen eleven.
Lehetetlen elérnem, s a belem sem veszi be.
Megbetegedem.Helyette tejet lefetyelek.

Szívesebben heveredek eme fekhelyre,
s elmélkedem lehunyt szemmel rejtelmeken.?
Esteledve meleg helyen, Pihe cica heverész.
Egér nevet fent a szekrény tetején:
Ez aztán a hős legény!

Siófok, 2025 február 11. -Gránicz Éva-

Próbáltam már elmondani neked,
mit is jelentesz, de nincsen szavam.
Nagyon, nagyon ? csak ennyit súg szívem,
szüntelen zeng legbelül e visszhang.

Nem tudom, hogyan mondhatnám el még,
Csak érzem: mióta vagy, más minden.
Fény ölel át, s a világ is szebb rég,
mert benned nyugszik meg fáradt szívem.

Mint kismadár költöztél szívembe,
fészket raktál, s többé nem üres már.
Belül kibélelted szeretettel,
s jóságod minden fájdalmat kizár.

Keresem a szót, mi elmondhatja:
nagyon, nagyon... ennyit mondhatok ma.

Siófok, 2025. február 8. -Gránicz Éva- irtam: Szonett -ben.

Bennem élsz még.
Te vagy szívemben
a tél.
Mikor itt hagytál,
azt mondtad: te mindig szerettél...
Visszajöttél, nevettél, mondtad:
most is szeretsz, s átöleltél...
Felemeltél, mélybe löktél!
Ma tudom, megint visszajönnél...
Te vagy szívemben a tél... hiszen
megint elmentél.
Lassan elolvadnak a jégvirágok,
kérlek, többé ne, ne keressél.