Giccses képmutatás hálózza a lelket,
Az manapság kuúl aki mindent megvet.

Mestereknek művét szennytorzóvá tenni...?
Ciki már az erkölcs, szivárványt kell vetni...?
Hagyományos értéket keresztre szegezni...?

Utat tör magának ostoba lázadás,
Ifjakat sodor szennytől dagadt áradás.

Virtuális létben ha az elme elmerül,
Ott szürke állomány fehéredik remekül,
Kicsorbul az élezett értelem cefetül.

Forró Aszfalton

Forró aszfalton,mezítláb!
Bele írom neved,ott hagyom neked!
Ha majd egyszer te is arra jársz,
meglátod nevem, és neved!
Egy szív, egy sóhaj, sok sok éjjel,
valaki titokban csak téged szeret!
Érted él ,érted szenved,szemedbe nézni
nem mer…. elenged, csak szeret!
Megmarad , az örök eltitkolt szerelem
sziklafalára írva,csak ennyi, semmi más:szeretlek!
Szeretni nem merek,szívem csak remeg,élni nem mer,
sötét utcákon ténfereg!
Tartod a tükröt, s a szerelem néz vissza,
és a szomorú sápadt csillagok!
Sirassák helyetted is a meg nem élt szerelmet,
és eltemetnek minden bánatot, szomorúságot!

Lövegnek hangja
Lelkeket sebesít meg...
Könnycseppből vérzik.

Hasadt életek
Résén keser szivárog...
Fájó valóság.

Zuhan az álom
Sötét világnak mélyén...
Foszlott biztonság.

Népnek hangja nincs.
Ágyú harsogva üvölt...
Profit-piacon.

Bús gyászindulót
Fronton sosem skáláznak...
Érdek-dalolók.

Mint egy szalmakalapot lengetem
Fejem felett mattos lelkem...
Emlékekkel keveredtem.

Aj de régen volt, lobogott szívemen,
Felettem, s körülöttem
Mint zászló a szélben...
Filmszalagom jócskán lepergettem.
És a sok-sok fenkölt érzelem...?
Csak a nyél maradt kezemben.
Már nem markolom görcsösen,
Nincs bennem félelem,
De néhány sebnek hege
Sajog tenyeremen.

Nagyon mélyen még dobban
Sok-sok fénylő pillanat
Mint a naplemente, lánggal lobban;
És bár hallgatag szerényen,
Csicsás álmok nélkül beérem.
Csak az a fontos- vagy nekem.
Lelkemben könnyedén jársz-kelsz,
Mint selymesen érintő fuvallat...
Szívemben mindig otthonra lelsz.

Halkan lengetem lelkemet
Fejem felett,
Mint akit észre vett
Távolról valaki, és...emlékezett.
Az idő mindent tova pergetett...

Vedd kezedbe, Uram, életem magját;
csírázzon abból szeretet s megnyugvás.
Lelkem nyugodt vizekre evezzék,
csónakom vad hullámok ne hergeljék,
s add meg a szélnek, mi jár,
hadd vigye szívem országokon át.
Repíts égig, s onnan vissza soha,
hisz szívem fellegekbe vágy,
most izmos felhők hátán bús haláltáncot jár.
Napsugár itatná fájó szívem könnyeit,
szél szárítaná vérző lelkem cseppjeit.
Ó, mi fájó e múló gondolat;
tudni, hogy ember vagy, s elrendeltettél,
s lettél, aki vagy, senki a zord világ kietlen peremén.

2010.