Mondd ,hogy szabad szeretni téged?,
Hogy a terhedre ne legyek soha,
Mondd hogy tudnál szeretni engem?
hogy a szívemet ne bántsd meg soha.

Talán elég,ha álmaimban látlak,
s néha-néha hallom hangodat?
halkan,suttogón,ahogyan leszáll
a bíborba öltözött vörös alkonyat.

S mondd!Elég,ha álmaidban látsz csak,
angyalként simítva végig arcomat?
Hogy fájdalmat ne okozzunk másnak,
s szívünket ne marja bűntudat soha.

Érzéketlen világ, amelyben mos élünk,
a mókuskerék forog, aggódunk és félünk.
Elszakadt a köldökzsinór ember, s ember között,
távolodni látszik már, mit Isten összekötött.

Gépies az élet, fogytán a szeretet,
szomjazzuk régen az igaz örömöket.
Él még a remény, fogjunk hozzá végre,
kezdjük önmagunkkal, tekintsünk az égre.

Az Istenünk jó, segít, ha szépen kérjük,
mindent megad, ha imáinkkal segítjük.
Ültessünk magot, melyből szeretetfa nyílik,
ápoljuk, gondozzuk, hisz csak ezen múlik.

Ha kibúj t a mag kicsinyke csírája,
hagyd magasra nőni, legyen koronája.
Koronája terítse be az egész világot,
simítsa el az arcokon a megfáradt ráncot.

Szeretetre vágyunk, azon munkálkodunk,
hogy valóság legyen ez, ne csak az álmunk.

Te milyen vagy? Fehér, vagy barna?
Mindegy, ha nyitott vagy a szépre s a jóra.

Te milyen vagy? Szép, vagy csúnya?
Mindegy, ha a lelked ragyogó és tiszta.

Te milyen vagy? Francia, vagy magyar?
Mindegy, ha a szíved békét akar.

Te milyen vagy? Szegény, vagy gazdag?
Mindegy, ha belül igaz ember vagy.

Te milyen vagy? Keresztény, vagy buddhista?
Mindegy, ha Istenedet a szíved imádja.

Te milyen vagy? Kis, vagy nagy ember?
Mindegy, ha a karod ölelni mer.

Te milyen vagy? Szeretetre éhes?
Ne várd, add, s leszel rá érdemes.

Madárpillanat rebben
a vándorló égen.
A szitáló fényben
gyümölccsel vajúdnak
a terhes ágak.

Diót roppant a tél
magzatdobbanása,
Mikor először sírnak
fel az őszi fellegek...

Egyszerre ébredtem a fázós reggellel.
A teáskanna bátortalan sanzont dúdolt...

Még mindig fájsz.

Sziszegve próbálok visszahúzódni az éjszaka csigaházába.