Borús éjjel szeplőtlen ég,
Lopva oson a sötétség.
Riogatnak titkos árnyak,
Üres csendbe neszt dobálnak.

Avar roppan, pára csöppen,
Fekete szárny gyorsan röppen.
Ágak között szurran a szél,
Koppanva hull tépett levél.

Ösztön résen penge élen,
Tág pupilla vakon éber.
Ismert ösvény láthatatlan,
Eltakarja ködös paplan.

A feszültség magasra hág,
Elvarázsolt a valóság.
Bagoly vijjog lidércesen,
Lüktet a vér zsigerekben.

Relytéjesen súg az erdő,
Bokrok alatt félelem nő.
A bátor is meg-megtorpan,
Fülel, figyel alaposan.

Szurkos lepel szinte tapad,
Az ijedtség hozzáragad.
Fantázia szörnye fújtat,
Az inakba bele bújhat.

Borzongató kormos éjjel,
Tappancsával nagyot lépdel.
Pattog az ág ahogy halad,
Hajnalig még itt is marad.

Belesüpped lápos tájba,
Ott lesz majd a nyoszolyája.
Mikor a nap reggel felkel,
Sötét mumus el is nyergel.

Hanyatt esett nap
Arca dühében izzik,
Kivörösödött.

Ablakhoz tapadt
Rozsdás levelek könnye,
Elmúlást sirat.

Méltóság fája
Tócsának vizébe lép,
őszi alkonyon.

Suttogó este
Fekete árnyék oson,
Felhő-vonulás.

Csillag szemű ég
Őrzi lucskos föld álmát...
Éjjeli műszak.

Lassan jár a Hold,
Vigyázó tekintettel...
Föld felügyel-ő!

Víz tükrében galagonya, s csipkebokor tüze ég,
Mélyen ível a folyóra korhadozó öreg stég.
Búcsút int a forró nyárnak, mindkettőnek közelg vég,
Emléküket megőrzi majd Földnek lelke és az ég.
Rendre forog az időnek láthatatlan kereke,
Minden évszak büszke lehet, meg a maga szerepe.

Ősz köszönt ránk nektár ízzel, tarkaságok serege,
Színkavalkád közepette lehull a fák levele.
Rázza a szél a friss paplant, elteríti szerteszét,
Narancsos-nyár imádkozza morcos ősznek kegyelmét.
Vénasszonyok huncutkodnak, a hőst musttal itatják,
Megrészegült izzó szemmel nap sugarát kicsalják.

Bekerül biz a sok termény, mire az ősz elgurul,
Minden szorgos magyarokra letekint az ős turul.
Oly mesés itt a természet, nincs is hozzá fogható,
Összes évszak kíméletes, kellemesnek mondható.
Rege szarvas csoda táját ölelik a Kárpátok,
Megvédik zord éghajlattól, ősi földet áldjátok.

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros zárttükrös)
A félrenézés nem old meg semmilyen gondot!
Azzal elhatárolódsz, halmozod a mocskot…
A félrenézés nem old meg semmilyen gondot!

(6 sorosban)
A pletyka vonalán kerítőket kerüld, ha jót akarsz,
Mert a pletyka maga a mocskolódás. Nem szükségeled…
A pletykázók nem tisztelnek, Te azért tekintélyt akarsz?
Nincs,
Mert a lényege, ha kipécéztek, jól kitolnak veled.

Ne nyújts alkalmat, ha tudod, ésszel, hogy mikor, mit akarsz.

(Senrjon)
Rájöttél, hogy becsaptak?
Neked is hazudtak! Te légy bölcs…
Ne magyarázkodj!

Vecsés, 2018. december 14. – Kustra Ferenc József

Hangulattalan poéta-történet

(3 soros-zárttükrös)
A tollam, bőszen rója a csend sorait, ahogy fekszik az asztalon.
Nem tudom, mi legyen, még nincs elől papír… munka-kész íróasztalon...
A tollam, bőszen rója a csend sorait, ahogy fekszik az asztalon.
*

(Bokorrímes)
Át kellene már ültetnem a gondolatokat a tollamba,
És papírra vetni, egy fölséges, verses mondanivalóba…
Meg kellene örvendeztetni a kedves olvasókat,
De, most nem találom a megfelelő gondolatokat.
*

(Senrjú)
Gondolathiány
Ami fájdalmat okoz.
Sok, más probléma…
*
Bajok sarcolják
Az elmémet, folytában.
Lecövekeltem.
*
Poéta is csak
Emberből van, ha igaz!
Összeszedettség.
*
Nem lehet sorson
Túllépni, az, az élet.
Kire, mi róva…
*
És kikapcsolni?
Ki mondja, képmutató!
Nem övé… való!
*

(10 szavas)
Mese nincsen, valahogy összeszedem magamat,
Megyek és idehozom az írólapokat.
*

(Bokorrímes)
Hú-hú… de jó, beugrott az első értelmes gondolatom.
Egyből minden jobb, rögtön terjed bennem a jó hangulatom.
Az új versem címe: „A csend sorai”, ezt akkor megírom…

Vecsés, 2018. július 9. – Kustra Ferenc József