Földre tüsszent bágyadt felhő,
Fejem védi az esernyő,
De a szél is prüszköl vele,
Nedves lett a hátam fele.
Loccsan a csepp, szerte fröccsen,
A kátyuból könnyen löttyen.

Égnek leve pancsol, kopog,
Csatornákból szinte csobog.
Bár esernyőm fejem védte,
Víz a gúnyám térdig érte.
Mire utam végig jártam
Esernyőmmel bőrig áztam.

Mint füst száll a lét.
Nincs már új nap csak a múlt-
Itt huny mind ki élt.
Por lesz a test, vár az ég?
Rög és hant fed, ez a vég...

Holt-park sok sírt rejt,
Nem szól, de a csend bút ont...
Bent kong, fáj a szív.

Nem szór hőt a Nap,
Már csak zord, hűlt holt árny leng
Mit nem lát a szem.
Rög és hant fed, ez a vég;
Ha test por lesz...vár az ég?

A perc itt már áll.
Hull rá a könny, fojt az űr...
Csak a hit gyújt fényt.

Múltidéző vásár napon
Kisütött a Nap is nagyon.
Dalos kedvű táncos lábak
A színpadon karikáznak.

Száll az illat, szól a zene,
Rikkantgatják: jöjjön, vegye,
Finomsággal teljen begye,
Jókedvűen itt a helye.

Zsongó nép a tér közepén,
Áruval telt standok mentén.
Hangulat és mosoly szárnyal,
Vidám nóta zengő árral.

Játszó parkban gyermek zsivaj,
Boldogságuk itt most szilaj.
Hullámvasút, nagy körhinta,
Gondtalanság kicsi titka.

Bőg a duda, szól a nóta,
Táncol öreg, ifjú róla.
Lép a csizma, perdül szoknya,
Nincsen bánat – tova folyt ma.

Itt az idő gyorsan vágtat,
Portéka, pénz gazdát válthat.
Gyorsan közelg a nap vége,
Haza ballag vásár népe.

Szél fuvolája
Levelet játszva
Perdülő táncra
Hívja el.

Forog serényen
Levél a szélben
Aranyló fényben
Csillan fel.

Színekkel telve
Tarka lomb zegve
Gyermek nevetve
Libben el.

Kacag a lelke
Pirul hevülve
Avarra esve
Elpihen.

Gyöngy harmat a fűszálakon felragyog a fényben,
Illan a nyár, párolog már, ősz libben a térben.
Köd paplannal takaródzik, nyirkos már a reggel,
Beleolvad a napsugár, pancsol mikor felkel.

Villany dróton fecske sereg, gyülekeznek szépen.
Bízunk benne vissza térnek a költésre épen.
Erőt vesztett falevelek szelet várják éppen,
Az ágakon meglibbennek landolásra készen.

A darvak is készülődnek, s velük néhány fajta,
Természettől az ösztönük dél vidékre hajtja.
A körforgás tova gördül, változik az arca,
Emberesek a hónapok, színkavalkád rajta.

Nyár idéző röpke napot vénasszonyok hoznak,
Sütkérezve egy kis padon múltról álmodoznak.
Idő íve laposodik, megnyúlnak az esték,
Fellegekből csordogál már a sok színű festék.