Szófelhő » Szi » 203. oldal
Idő    Értékelés
Ha majd vén leszek, s sűrű ráncokat sző,
az idő pergamen bőrű arcomon,
akkor is ugyan úgy szeretni foglak,
mint azon az első. édes hajnalon.
Amikor először fogtalak karomban,
s parányi ujjad játszott arcomon,
tétován, mintha angyalkéz simítná,
s elmúlott bennem minden fájdalom.
Már akkor éreztem, hogy te leszel mindig,
nehéz időkben minden vigaszom,
érted lesz erő megfáradt kezemben,
s hozzád fog szólni minden mosolyom.
Sosem hittem, hogy ennyire tud fájni,
hogy már felnőttél, s olyan messze vagy,
úgy hiányzol, és fátyolos szememből
kristályos gyöngyként könnyek hullanak.
Úgy mennék hozzád, száz határon túl is,
de alig érzem már fáradt lábamat,
rögös az út, és alig tudok lépni,
de most is hozzád száll minden gondolat.
Magam vagyok. de elhasznált szívemben,
amíg egyetlen dobbanás marad,
te érted dobban, s bármi is történjen,
ez a szeretet soha nem apad.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 222
Hétköznapi pszichológia…

Biztos, hogy élet ez?
Vagy inkább élettelenség?
Álom, lélek nélkül.
*
(6 sorosban)
Az élet, rohanva halad, az alkonyata felé,
Lelki viharok kicsit sem akadályozzák!
Remény van de, öröm, életet kevéssé fertőzé…
És
Életet, a közönyök is túlzón gáncsolják.

Lélek lekötözve is él... rossz igy hatol öbelé.
*
Túl sok az áteszelt közöny,
Mint kihányt öröm a szív-kövön.

Vecsés, 2017. június 22. – Mórahalom, 2018. január 12. - Kustra Ferenc József– a verset én írtam, a HIAQ –t, valamint a 10 szavast, szerző-, és poéta társam Farkas Tekla.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 338
Est-éji holdfény

Estben fény ragyog,
Fák koronája, ezüst.
Hold, most dolgozik.
*
Árnyékfényesít
Éji erdőben a Hold.
Ezüstborítás.
*
Este a holdfény
Lámpafénynél nem látszik.
Csend, torz árnyéka.
*
Felfújt képe van
A Holdnak. Száraz légtér.
Holdudvar nincsen.
*
Hold, csak vonszolja
Magát, égi útjára…
Kedvetlen lehet.
*
Őrangyal csillag
Ragyog, bársonyos égen.
Holdfivér segít.
*
Pajkos és langyos
Esti szellő kóricál.
Félhold világít.
*
Csipkefüggönyön
Át néz Hold a kamrába…
Kis tó… színezüst.
*
Balaton vize,
Holddal csak incselkedik.
Visszatükrözi.
*
Fényárban úszó
Éjszaka, holdvilágnál.
Baljós árnyjáték.
*
Hold, már a zenit
Fölött baktat, ráérős.
Merőleges fény.
*
Hold, mélázva süt…
Sugarakat, lanyhán szór!
Különleges éj.

Vecsés, 2017. március 10. – Kustra Ferenc József – Haiku csokor, Baso féle stílusban…
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 228
Estére orom
Bíborból vált ezüstbe...
Lassan sötét lesz.
*
Látni, sziluett
Ormot, ég… élőtérben.
Ezüstöződés.
*
Csend, szinte fényes…
Hold megkezdi körútját.
Ezüstöt szétken.
*
Erdő és mező,
Sötét-ezüst színjátszó…
Fekete égbolt.
*
Kis bárányfelhők,
Megszüntetik ezüstöt.
Úr; vaksötétség.
*
Hajnalban villan
Ezüst nélküli… sárga.
Nincs felhősödés.

Vecsés, 2019. április 24. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 324
Az állatvilágról, eredeti Baso féle stílusban írta a tanka csokrot a szerzőpáros…

Rabló fekete
Csend, elvesz éberséget.
Őrkutya alszik.
Lustán szunnyad a nyár is,
Múlik az éber fázis.
*
Este, tehén bőg,
Várja, hogy jól megfejjék.
Abrakoltatás.
A holdsarló dagadt mell,
Nem fáj, már csorog a tej.
*
Álmosító a
Tücskök esti ciripje.
Besötétedés.
Feketeség elterül,
Szív- fátyol előkerül.
*
Esthajnalcsillag
Tücsök zenét hallgatja.
Késői fekvés.
Szegre akasztott álom,
A csillagos határon.
*
Erdei ösvény,
Eltűnik a sötétben.
Állat lábnyomok?
Kis őz anyjához bújik,
Barna foltként elnyúlik.
*
Estefelé már
Sáska is imádkozik.
Fecske jár arra.
Szeme a világon csügg,
Tollain égi nyom függ.
*
Vecsernye idő!
Vaddisznók a makkosban.
Boldog röfögés.
Ártatlan malackodás,
Őstermészet, semmi más.
*
Éjszaka, réten,
Sün család kóricálgat.
Vacsoraidő.
Szelíd, tüskés hát szeret,
Kemény, szőrös szív helyett.
*
Fülledt éjszakán,
Denevérek repülnek.
Lesz-e estebéd?
Furcsa finomkodások,
Lakmározó barátok.
*
Éjjel, melegben
Halk neszezés. Állatok.
Vaddisznó kölyke.
Óvatos zizzenések,
Fülledt, meleg ól-fészkek.
*
Éj csendje lágyan
Bújik erdei fák között.
Pók alszik, nem fon.
Hálója erős szőttes,
Zsákmánya már felnőttes.
*
Este már leszállt,
Mindenfele, félhomály.
Csendes madárfütty!
Békült, szunnyadó világ
Mint éjjelnyílt létvirág.

Vecsés, 2017. május 23. – Mórahalom, 2017. június 10. - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe:„Ősi álom” (2. variáció)
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 283