Neked csak játék. Kaland volna,
de nekem forró szerelem,
téged egy percre elvarázsol,
s aztán tovatűnsz hirtelen.

Csak egy szunnyadó, izzó szikra,
amely lángra gyújt hirtelen,
tüzével mindent összeéget,
s aztán kialszik teljesen.

Neked csak kaland lenne úgyis.
Csak egy a számtalan közül.
Nem érdekel, hogy összetörsz e,
s szememben bánat könnye ül.

Hiába hullna ezüstös cseppje
gyöngyözve végig arcomon,
észre sem vennéd, bárhogy fájna.
Szívedben nincsen irgalom.

Hagyj engem végre megcsitulni.
Menj el! Nem kell a szánalom!
Jön majd más, aki tiszta szívből
szeret, ahogyan akarom.

Hoz el nekem a csönd varázsát,
amit régóta keresek,
hosszú éjszakák átálmodását,
amely annyira kell nekem.

Hozd el nekem az est nyugalmát,
hogy álomra hajtsam ősz fejem,
S örökös aggódás helyett végre
Egy kis nyugalmat adj nekem.

Add nekem vissza a hitemet végre,
hogy higgyem: egyszer tán jobb lehet,
Hisz a tengernyi küzdelemből
rég kivettem a részemet.

Küzdelmes évek, emberöltők
súlya mely árnyékként követ,
mázsás teherként földre húzva,
megfeszítve a bőrömet.

Ne kínozz már! Nem tettem semmit!
Mért űzöl engem szüntelen?
Hiszen nem volt csak annyi bűnöm,
azt szerettem, kit nem lehet.

Ne üldözz már! Add vissza végre
mindazt, ami még jár nekem!
Ne vedd el tőlem minden álmom,
nézz rám! Segíts meg Istenem!

Nem érdekel, hogy mit mondanak rólam,
hisz csak én tudom, mit, miért teszek,
nem érdekel, ha durva szavak szólnak,
meg sem hallja már rég, süket fülem.

Nem érdekel, ha sunyin meglapulva
gonosz pletykákat súgnak, mert lehet,
talán ennyi csak minden boldogságuk,
s minden csapástól erősebb leszek.

Nem érdekel, ha hosszú éjszakákon
magányod oly nagy, s hiányzom neked,
mikor ott voltam darabokra törve,
te sem kerestél. Nem voltál velem.

Nem érdekel, ha könnyeidnek árja
patakként folyik szét az arcodon,
neked sem fájt, mikor miattad sírtam,
s könnyektől ázott hűvös vánkosom.

Nem törölte le senki, ha sírtam,
s lelkemre hullott pergő gyöngyszeme,
apránként, lassan kristályosodva,
amíg szívemen burkot képzenek.

Körbevonva, hogy ne fájjon semmi,
s valahol mélyen mégis megrepedt,
s hiába hívsz, és hiába jönnél,
szakadt szívemben nincs többé helyed.

Lassan szeretnék megöregedni,
ahogy a felhő a fák felett
halad el, szinte nem is látni,
hogy megy, csak azt, hogy ott lebeg.


Feslett ruháját szétterítve
az égen, álmosan integet,
olyan fehéres- halványszürkén,
amilyen most az én fejem.


Lassan szeretnék megöregedni,
hogy sokáig legyek köztetek,
látni, érezni: milyen érzés,
ahogy nőnek a gyermekek.


Kopott szívemben annyi érzés,
amely átjárja mindenem,
s hozzátok száll. Szinte hallhatjátok,
ahogy boldogan megremeg.


Mint a nyárfa, mely meg-megzizzen,
ahogy a széltől megremeg,
én is épp olyan remegve várom,
hogy ott legyek végre köztetek.


S ha majd az éjjel hideg csókja
fáradt szememet zárja le,
hadd mondhassam, hogy boldog voltam,
amíg itt voltam köztetek.

Ugrándozik a kenguru
Vele szalad egy kis emu
Lihegve fut lemaradva a zebu
Feje felett elröppent hét kakadu

Fűerdőben csendben oson a koma
Rókáéknál mi lesz ma a lakoma?
Egér, hörcsög , tyúk vagy galamb
Csak ne riassza fel egy harang.

De nézz csak oda a patakba
Bajszát mossa a harcsa.
Kifényezi meg is pödri
Majd kiugrik a partra.

Szökken szépen ágról ágra
Fürge mókus és a párja.
Mikor közeleg a nyugvó óra
Készülődnek nyugovóra.

Foltos zsiráf ha inni akar
Nem könnyű azt hosszú nyakkal.
Nevetnek a pimasz majmok
A teknős sem lesz futó bajnok.

Falevelet majszol a bozontos koala,
Ő is maci , mint a barna rokona.
Álmos lajhár lustán csüng le az ágról
Olyan rest hogy , megse mozdul magától.

Bezzeg a méh meg a hangya
Egész nap csak robotolna.
Olyan szorgos mind a kettő
Egy nap nem is elegendő.

A sarokban pókuraság
Egy nagy hálót szövöget
Míg a tűznél póknéasszony
Hat légycombot sütöget

Sítalpat vett pupu teve
Homok dombon csúszik vele
Nem baj ha nincs hali-hó
A homokban is csuda jó.

Nézi csacsi irigykedve
Földig lóg a szamár füle
Hogy képzeli ezt a teve
A méregtől fő a feje.

Harkály úrnak munka közben
Fába szorult a csőre.
Bizony bizony szólt a bagoly
Szükség van itt mentőre.

Vakaródzna a kígyó
Mert viszket a talpa.
Már csak sziszeg olyan beteg
Alig maradt hangja.

Kezét lábát elkoptatta
De úszni tud még a sikló.
Tudja ő hogy nem lesz soha
Aranyérmes műlesikló.

Ele Fáni igen büszke
Lesi magát a tükörbe
De az orra nagyon görbe
Ilyen marad mindörökre.

Nagyot ásít brumi medve
Mintha a tél közeledne
Elnyúlik a domb oldalon
Aludni ez jó alkalom

Az erdő felől vészjóslóan
Krákog károg a varjú
Gyászhuszárnak hívják sokan
Ezért olyan szomorú

A határban seregestől
Tanácskoznak a nyulak
Milyen legyen a taktika
Ha vadásznak a nagyurak

Ha össze szedjük szépen sorban
Lassan egész állatkert van
De mostanra csak ennyi tellett
Ezzel legyél elégedett.