Idő 
Értékelés 
Értékelés Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…
Úgy hallottam, a háborúk nem törvényszerűek, de szükségszerűek…
Úgy hallottam, a háborútól ódzkodnak a jó emberek, kezdik a rossz emberek.
Úgy hallottam, hogy a poéta határolodjon el, de harcoljon a verseivel…
A környéken naponta van belövés. A mi házunkat nem lövik, biztos kevés…
A környéken naponta hull bomba. Közben meg én vagyok a környék írója…
Csak ülök a teraszunkon, hallom a süvítést. Csak ki döntse a kerítést…
Most nincs is sok kedvem írni, jobb lenne baltával fát fűrészelni…
Én bizony a szeretet embere vagyok, közben egy háborús környezetben lakok…
Süvít megint egy rakéta, ez nem a háborús szeretet harca…
Egyáltalán minek a szeretet, ha nem élhetek vele, Még szólnak egy bombának, le vele…
Rokonaim nincsenek is, de vannak közelben távoliak, lelkükben még távolabbiak…
Azért van négy unokám, hogy ne szeressenek? Az ágyúlövedékek majd megszeressenek…
Én írásfüggő vagyok… most erre jön a süvítés, éppen a szeretetről írok, nincs mentesítés…
Nem sikerült a telitalálat, ezt kéne megírnom? Harcom egyedül-magamban tovább vívom…
*
(Senrjon)
Kit szeresek, ha nincs kit?
Hallom, front most ideközelít…
Magány… sorstalan!
*
Szeretetlenség bomba!
Gyertyám is ég! Betalálhatna…
Magamnak élet!
*
Párom, meg a légnyomás
Összeölelkeztek. Mi ez más…
Társas magányom.
*
Vagy vinnének kis a francba a frontra? Ez az, a halálnak volna friss lakoma…
Hmm… öreg vagyok a frontra nem visznek úgysem, nem kell a személyem…
A háború szomszédságában élni, azt a sok rothadt port folyvást lekefélni…
Ma délután le is eresztettem, mint a kiszúrt lufi, ha valaki látta, akkor ő kandi…
Itt ülök egy kisgatyában a teraszon, élet rám erőlteti magát… ha nem akarom…
Hazafiként a frontra menni, az a valami! Bírnám, ha besorozna valami.
Már föltalálták a zipzáras-fekete nylon zsákot. Én meg itt írom a poéta másságot.
Le kell írnom, a tetves háborút a gazdagok jól elkezdték, hogy új ország építtessék…
De a sok magára maradt özvegy és leánygyermek… férfi nélkül új hazát, hogy építenek…
Én itt vagyok a teraszon magányomban tollal, papírral! Halál sem akar találkozni ficsúrral…
Szeretetlenségben, persze a háborúba nem szerettem bele, ő sem szeret engem, ez nem mese…
Ma délután egy „kolléganő” keményen átölelt. Tán’ megmutatta, hogy ez tőle kitelt…
De embernek női szeretet bizony nem csak ennyiből áll. Pörkölt-nokedli nélkül elmáll…
A háborút nem szerethetem, nőt nem szerethetek. Az utca tele van özveggyel, gyerekek…
Bumm! A szomszéd házra nézek, portól nem látom. Aztán a nincs a látomásom…
Véget érhetne ez a totális pusztítás, egy nőt a hátamra vehetnék, mert nekem van lakás…
Jézus! Egy sorozatvető egy már félig ledőlt emeletest lekupacolt! Tőlem kéz háznyira elpucolt…
Atya Isten! Egy vadászbombázó telibe kapta a panziót… Tőlem száz méterre ledöntötte, mint legot…
Akkor már olthatom el a gyertyát? De akkor, hogy kapják telibe a gyertyát…
Élni kéne még, ha van rá lehetőség, de ha lehet is minek… véli a sorslehetőség…
Egy szó, mint száz, biztosa sokan gyűlöljük a más háborúját, Abbahagyni(!) a nemjóját!
Én még maradok, kéne valakit szeretni… Jó tanácsot nem kérek, hülyén jönne ki úgy szeretni…
Vecsés, 2023. június 7. – Kustra Ferenc József - íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről, leoninusban és senrjonban. A TV -kben, több csatorna is leadja ezeket… naponta videókon…
Úgy hallottam, a háborúk nem törvényszerűek, de szükségszerűek…
Úgy hallottam, a háborútól ódzkodnak a jó emberek, kezdik a rossz emberek.
Úgy hallottam, hogy a poéta határolodjon el, de harcoljon a verseivel…
A környéken naponta van belövés. A mi házunkat nem lövik, biztos kevés…
A környéken naponta hull bomba. Közben meg én vagyok a környék írója…
Csak ülök a teraszunkon, hallom a süvítést. Csak ki döntse a kerítést…
Most nincs is sok kedvem írni, jobb lenne baltával fát fűrészelni…
Én bizony a szeretet embere vagyok, közben egy háborús környezetben lakok…
Süvít megint egy rakéta, ez nem a háborús szeretet harca…
Egyáltalán minek a szeretet, ha nem élhetek vele, Még szólnak egy bombának, le vele…
Rokonaim nincsenek is, de vannak közelben távoliak, lelkükben még távolabbiak…
Azért van négy unokám, hogy ne szeressenek? Az ágyúlövedékek majd megszeressenek…
Én írásfüggő vagyok… most erre jön a süvítés, éppen a szeretetről írok, nincs mentesítés…
Nem sikerült a telitalálat, ezt kéne megírnom? Harcom egyedül-magamban tovább vívom…
*
(Senrjon)
Kit szeresek, ha nincs kit?
Hallom, front most ideközelít…
Magány… sorstalan!
*
Szeretetlenség bomba!
Gyertyám is ég! Betalálhatna…
Magamnak élet!
*
Párom, meg a légnyomás
Összeölelkeztek. Mi ez más…
Társas magányom.
*
Vagy vinnének kis a francba a frontra? Ez az, a halálnak volna friss lakoma…
Hmm… öreg vagyok a frontra nem visznek úgysem, nem kell a személyem…
A háború szomszédságában élni, azt a sok rothadt port folyvást lekefélni…
Ma délután le is eresztettem, mint a kiszúrt lufi, ha valaki látta, akkor ő kandi…
Itt ülök egy kisgatyában a teraszon, élet rám erőlteti magát… ha nem akarom…
Hazafiként a frontra menni, az a valami! Bírnám, ha besorozna valami.
Már föltalálták a zipzáras-fekete nylon zsákot. Én meg itt írom a poéta másságot.
Le kell írnom, a tetves háborút a gazdagok jól elkezdték, hogy új ország építtessék…
De a sok magára maradt özvegy és leánygyermek… férfi nélkül új hazát, hogy építenek…
Én itt vagyok a teraszon magányomban tollal, papírral! Halál sem akar találkozni ficsúrral…
Szeretetlenségben, persze a háborúba nem szerettem bele, ő sem szeret engem, ez nem mese…
Ma délután egy „kolléganő” keményen átölelt. Tán’ megmutatta, hogy ez tőle kitelt…
De embernek női szeretet bizony nem csak ennyiből áll. Pörkölt-nokedli nélkül elmáll…
A háborút nem szerethetem, nőt nem szerethetek. Az utca tele van özveggyel, gyerekek…
Bumm! A szomszéd házra nézek, portól nem látom. Aztán a nincs a látomásom…
Véget érhetne ez a totális pusztítás, egy nőt a hátamra vehetnék, mert nekem van lakás…
Jézus! Egy sorozatvető egy már félig ledőlt emeletest lekupacolt! Tőlem kéz háznyira elpucolt…
Atya Isten! Egy vadászbombázó telibe kapta a panziót… Tőlem száz méterre ledöntötte, mint legot…
Akkor már olthatom el a gyertyát? De akkor, hogy kapják telibe a gyertyát…
Élni kéne még, ha van rá lehetőség, de ha lehet is minek… véli a sorslehetőség…
Egy szó, mint száz, biztosa sokan gyűlöljük a más háborúját, Abbahagyni(!) a nemjóját!
Én még maradok, kéne valakit szeretni… Jó tanácsot nem kérek, hülyén jönne ki úgy szeretni…
Vecsés, 2023. június 7. – Kustra Ferenc József - íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről, leoninusban és senrjonban. A TV -kben, több csatorna is leadja ezeket… naponta videókon…
Egykor, világunkban
Volt érték és az számított!
Becsület és nem pénz.
Becsület? Volt, de kiveszett.
Ma pénzzel mérik az embert.
*
Egykor, öregekkel
Tisztelettel bántak még.
Nem kívánták… halált!
Időseket rég' tisztelték,
Őket gyűlölve nem nézték.
*
Egykor, még az okos
Bolondozott, a hülye nem!
Ő csak okoskodott.
Az okos jól bolondozott,
A bolond nem okoskodott.
*
Egykor, a kézfogás
Úgy… lepecsételt valamit!
Aljasságot kizárt.
Kötelék volt az adott szó,
Mára… csak falra hányt borsó.
*
Egykor, szeretetet
Kimutatni dicsőség volt.
Beszélgetés dívott.
Szeretni, rég’ nem volt szégyen,
Elmondták meghitt beszédben.
*
Néhány különc ember
Él még, de kevesen vagyunk!
Lelkek, ma hidegek…
Különcök… én is egy vagyok,
Kihűlt lelkektől megfagyok.
Vecsés, 2018. május 25. – Szabadka, 2018. május 28. – Kustra Ferenc József – A HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Elveszett értékek”. Íródott: Kustra Gábor, azonos c. verse átirataként az engedélyével.
Volt érték és az számított!
Becsület és nem pénz.
Becsület? Volt, de kiveszett.
Ma pénzzel mérik az embert.
*
Egykor, öregekkel
Tisztelettel bántak még.
Nem kívánták… halált!
Időseket rég' tisztelték,
Őket gyűlölve nem nézték.
*
Egykor, még az okos
Bolondozott, a hülye nem!
Ő csak okoskodott.
Az okos jól bolondozott,
A bolond nem okoskodott.
*
Egykor, a kézfogás
Úgy… lepecsételt valamit!
Aljasságot kizárt.
Kötelék volt az adott szó,
Mára… csak falra hányt borsó.
*
Egykor, szeretetet
Kimutatni dicsőség volt.
Beszélgetés dívott.
Szeretni, rég’ nem volt szégyen,
Elmondták meghitt beszédben.
*
Néhány különc ember
Él még, de kevesen vagyunk!
Lelkek, ma hidegek…
Különcök… én is egy vagyok,
Kihűlt lelkektől megfagyok.
Vecsés, 2018. május 25. – Szabadka, 2018. május 28. – Kustra Ferenc József – A HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Elveszett értékek”. Íródott: Kustra Gábor, azonos c. verse átirataként az engedélyével.
Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- háborús világhelyzet…
(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?
(leoninus duó)
Az ember az embernek a farkasa, ez nem filozófia… több mint anomália.
Kik és miért nem tudnak magukon uralkodni… csak egy számít: gazdagodni?
Valós lett immár az atombomba csapás veszélye… Elpusztul a FÖLD? Mivégre?
Tudom, tudjuk, manapság már minden a pénzről szól… harangot mért nem kongatol?
Egy kezemen számolom az gondolkozni tudókat… akikben van, hogy védik milliókat!
Van biz’ közintézmény, világméretű hatású… nagy korrupciós ház, már csak múlt-lángú!
(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?
Dúl a heves háború, ki sem látszunk belőle,
Szomszédban van, hogy meneküljünk előle?
Pénzesek, minket is nyakig belekevernének,
Ha hagynánk magunkat, de ebből nem esznek.
Naponta hullahegyek alakulnak, híradókban látni,
Ott láthatjuk mindannyian, tudják nem kell propagálni.
Özvegyek hada már önmagában is kitenne egy sereget,
Mindenütt vannak árvák, sok is… látunk még „eleget”.
Totál lelketlen az emberek világa és nem tud együttműködni,
Totál lelketlen az emberek világa és látszik, nem tud szeretni…
Csak egy kicsit legalább szeressük egymást gyerekek,
Csak egy kicsit legalább működjünk együtt gyerekek…
(HIAQ)
Atombomba, hej-hej!
Veled nem akarunk bulit…
Kellünk… megmaradni!
(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?
Vecsés, 2023. június 23. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. És egész nap láthatjuk, minden híradóban a videókat is…
(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?
(leoninus duó)
Az ember az embernek a farkasa, ez nem filozófia… több mint anomália.
Kik és miért nem tudnak magukon uralkodni… csak egy számít: gazdagodni?
Valós lett immár az atombomba csapás veszélye… Elpusztul a FÖLD? Mivégre?
Tudom, tudjuk, manapság már minden a pénzről szól… harangot mért nem kongatol?
Egy kezemen számolom az gondolkozni tudókat… akikben van, hogy védik milliókat!
Van biz’ közintézmény, világméretű hatású… nagy korrupciós ház, már csak múlt-lángú!
(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?
Dúl a heves háború, ki sem látszunk belőle,
Szomszédban van, hogy meneküljünk előle?
Pénzesek, minket is nyakig belekevernének,
Ha hagynánk magunkat, de ebből nem esznek.
Naponta hullahegyek alakulnak, híradókban látni,
Ott láthatjuk mindannyian, tudják nem kell propagálni.
Özvegyek hada már önmagában is kitenne egy sereget,
Mindenütt vannak árvák, sok is… látunk még „eleget”.
Totál lelketlen az emberek világa és nem tud együttműködni,
Totál lelketlen az emberek világa és látszik, nem tud szeretni…
Csak egy kicsit legalább szeressük egymást gyerekek,
Csak egy kicsit legalább működjünk együtt gyerekek…
(HIAQ)
Atombomba, hej-hej!
Veled nem akarunk bulit…
Kellünk… megmaradni!
(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?
Vecsés, 2023. június 23. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. És egész nap láthatjuk, minden híradóban a videókat is…
Vándorok vagyunk itt a földön,
kölcsön kaptuk az életet
Istentől, és Ő dönt majd arról,
ki, meddig marad idelent.
Mint mosott kavics a patakparton,
melyet a víz már kivetett,
éppen úgy vagyunk számkivetve,
s várjuk azt, aki észrevesz.
Várunk arra a tiszta hangra,
mint patak, ha csobban friss vize,
s hullámot vetve messze visz majd
oda, ahol még jobb lehet.
Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy
egyszer mindennek vége lesz,
mégis vágyjuk, hogy még sokáig
boldogok lehessünk idelent.
Vágyjuk azt a kis melegséget,
amely belsőnkben árad el,
éppen úgy, ahogy a vér az
erünkben lassan csergedez.
Ragaszkodunk az utolsó percig
létünkhöz, mindegy, hogy milyen,
mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk
mindaddig, míg a vég jön el.
kölcsön kaptuk az életet
Istentől, és Ő dönt majd arról,
ki, meddig marad idelent.
Mint mosott kavics a patakparton,
melyet a víz már kivetett,
éppen úgy vagyunk számkivetve,
s várjuk azt, aki észrevesz.
Várunk arra a tiszta hangra,
mint patak, ha csobban friss vize,
s hullámot vetve messze visz majd
oda, ahol még jobb lehet.
Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy
egyszer mindennek vége lesz,
mégis vágyjuk, hogy még sokáig
boldogok lehessünk idelent.
Vágyjuk azt a kis melegséget,
amely belsőnkben árad el,
éppen úgy, ahogy a vér az
erünkben lassan csergedez.
Ragaszkodunk az utolsó percig
létünkhöz, mindegy, hogy milyen,
mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk
mindaddig, míg a vég jön el.
Olyan lettem, mint a vén diófa ága,
amelynek pergő gyanta könnye hull,
csupasz törzsére lassan végigfolyva,
mint szempillámon, ha bánat könnye hull.
Ő is siratja néma pusztulását,
ahogy magamban én is fájlalom
az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,
s nem maradt bennem más, csak szánalom.
Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni
olyat, akinek nincs érző szíve,
helyébe kemény, hideg kőlapul csak,
s nem érdekli, hogy másé vérzik e.
Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni
az időt, mely száguld, s üvöltő szele
hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,
s márvány arcomra fagycsókot lehel.
Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,
bár nem adott soha földi kincseket,
csak két csillagot, mely olyan drága nékem,
ha rájuk gondolok, szívem megremeg.
Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,
csak e két csillagot hagyja meg nekem,
had láthassam, hogy felettem ragyognak,
hiszen az övék egész életem.
amelynek pergő gyanta könnye hull,
csupasz törzsére lassan végigfolyva,
mint szempillámon, ha bánat könnye hull.
Ő is siratja néma pusztulását,
ahogy magamban én is fájlalom
az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,
s nem maradt bennem más, csak szánalom.
Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni
olyat, akinek nincs érző szíve,
helyébe kemény, hideg kőlapul csak,
s nem érdekli, hogy másé vérzik e.
Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni
az időt, mely száguld, s üvöltő szele
hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,
s márvány arcomra fagycsókot lehel.
Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,
bár nem adott soha földi kincseket,
csak két csillagot, mely olyan drága nékem,
ha rájuk gondolok, szívem megremeg.
Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,
csak e két csillagot hagyja meg nekem,
had láthassam, hogy felettem ragyognak,
hiszen az övék egész életem.
