Istenem, Istenem, ó,
Istenem, Istenem, ó,
legaranylóbb hajad Neked van, semmi kétség!

Mekkora tág szem,
mekkora tág szem,
mosolyogva, kitárva mekkora kékség!

Érzem, szeretlek,
nagyon szeretlek,
látom, elefántcsont-ujjad csókokat int már,

Istenem, Istenem, ó,
Istenem, Istenem, ó,
az erdőn oly egyedül vagyok immár,

az erdőn, a világon,
az egész világon
nincs közelemben senki se, nézd,

bátran lejöhetsz most,
hozzám lejöhetsz most,
ó, milyen ujjongó szerelem vad vágya emészt!

Lihegve kivánom,
csókolni kivánom
csillagfogú szád forró pirosát,

ölelni kivánom,
szorítni kivánom
láthatatlan tested drága husát.

Soha még szerelem,
senkit még szerelem
nem szállt meg úgy, ahogy engem elővett,

levetem ruhámat,
valamennyi ruhámat,
meztelenül táncolni, tetszeni vágyom előtted,

Istenem, Istenem, ó,
Istenem, Istenem, ó,
arcomat homokkal s könnyel mosom -

Ugye öledbe veszel?
Ugye enyém leszel?
Isten, én gyönyörűm, én aranyosom!

Szeretlek, mint a hold a csendes éjet,
Miként a léget a szabad madár;
Szeretlek oh, barátom, míg az élet
Köréből a halál a sírba zár.

Ni, miként menekül
A híres Úr: az Élet,
Űzi, veri, kergeti,
Mint egy tolvaj cselédet,
Egy nálánál is főbb Úr.
(És vele menekülnek
Millió unokácskák,
Kicsi kis élet-szemek,
Látom sírva tipegni
Közöttük az én kis
Életemet.)

Tapodja a villámló,
Szűz és végtelen havat,
Szalad az Élet, szalad,
Nyomában bogárló,
Véres, bolond láb-nyomok.

Ni, piros-havas homok
S egy szörnyű Üldöző.
Ni, hogy szalad az Élet
Neki a hónak, fagynak,
Hogy szaladnak
Utána a piciny életek
S a darabnyi halálok.

Óh, én magamból kiszállok
S úgy nézem ezt a hajszát,
Mint Rembrandt nézte rajzát
S a borút, mit ecsettel
Holt színnek rakott rája,
A borút, mely ma ragyog.

(Tudom: valaki vagyok,
Ám sok hazug széppel,
Babonás okkal, állal,
Nagyon is sokat szórakoztam
A Halállal,
Pedig a Halál nem döntő,
A Halál is fél és szalad,
Életem és halálom
A futó rajkó-hadak
Két kis, szegény testvér-senkije.)

A nagyszerű, szent havat,
Lelkem-testem bús, kesely
Sorsát, útját követik,
Rikítják, mint a szabad
Sűrűség vadászai
A vadat
Üldözvén, vér-lábnyomok.
Itt van egy nagy Üldöző,
Ezek az ő nyomai
S ő százszor több Úr, mint a Halál.

A Halál: apró vérfolt,
Egy rosszul járó óra,
Ezerfelé ugrándozik,
Ezerfelé mutat, int
Ezer bolond mutatója.
Téli bolond, pojáca
És mindig csak semmiség:
Ráver az életünkre
És mégse más, mint egy
Kis látogatókártya.
És mégis és ezerszer
Minden futásnak futtán
Az Élet havas utján
(Életem bolygó utján)
Ott kisért ez apró szolga,
Ez a semmi: a Halál.

Lehet: Élet se volna,
Hahogyha nincs Halál,
Holott ott van mögöttük
Titokzatos Uruk,
Valami ős és vad, szörnyű
Szabálytalan Szabály,
Egy nagyon nagy Üldöző.

A Halál bogárosan,
Szeszélyes vér-nyomokban
Követi az Életet
Egy nála nagyobb Úrnak
Úri nagy parancsából.

De a Halál csak festék
Haván a gyáva Életnek.
(Az én kis életemnek is,
Mert, ni, hogy szaladnak,
Mint lázbeteg arcán a rózsák,
Kinek porokat adnak.)

Óh, Halál, én szeretlek
(Százszor, sokszor vallottam)
És mégse vagy más,
Mint véres kisérője,
Csöppekre hullott mása,
Ártatlan kisérője,
A menekülő Életnek,

(Az én Élettel menekülő
Fehér, árva és fagyos
Üldözött életemnek is),
Kik után jön űzve, szünetlen
A nagy Üldöző: az Ismeretlen.

Nem akarok elrohadni,
Mint a fűzfa a mocsárban;
El akarok égni, mint a
Tölgy a fellegek lángjában.

Tűz kell nékem; víz maradjon
A békának és a halnak
És a rosz poétáknak, kik
Béka módra kuruttyolnak.

Te vagy az én elemem, tűz!...
Sokat fáztam életemben,
Szegény testem sokat fázott,
De meleg volt mindig lelkem. -

Jer, szeretlek szép leányka,
Jer, szeretlek szenvedéllyel;
De tüzes légy! máskülönben
Elmehetsz isten hirével.

Hej, kocsmáros, bort! ihatnám.
Tiszta bort! mert ha vizes lesz:
Megköszönhetd, ha kancsód a
Falhoz vágom, nem fejedhez. -

Csak igy élet ez az élet,
Tüzes lyánnyal, tüzes borral...
És - amit majd elfeledtem -
Nem maradhat még el a dal.

Mondjatok dalt, de tüzes dalt,
Mert szakadjon ki a nyelve,
Ki ugy dalol, hogy dalától
Nincsen a szív feltüzelve.

Nem akarok elrohadni,
Mint a fűzfa a mocsárban;
El akarok égni, mint a
Tölgy a fellegek lángjában!

Itt benn vagyok a férfikor nyarában,
Az ifjuságnak eltűnt tavasza,
Magával vitte a sok szép virágot,
A sok szép álmot, amelyet hoza,
Magával vitte a zengő pacsírtát,
Mely fel-felköltött piros hajnalon...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!

Elszállt az égről a piros sugár és
Elszállt a földről a dalos madár,
Üres fészkébe énekelni a bús
Szellő vagy a haragos vihar jár:
Ábrándaimnak száraz erdejében
Csörög, csörög már s nem susog a lomb...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!

Az ég arany hajnalcsillagja s a föld
Ezüst harmatja mind, mind elvesze,
Letörlé őket kérlelhetlenűl a
Rideg valóság szigorú keze;
Felhők borongnak, s rekkenő meleg van,
A gondok fojtó levegője nyom...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!

Regényes bércek kősziklái közt folyt
Csengő morajjal egy tündér patak,
Dicsvágy patakja! ajkaim belőle
Sok boldogító mámort ittanak.
Foly még ma is, de más igyék vizéből,
Én nem iszom, többé nem szomjazom...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!

Ha elfordúlok enmagamtul és mint
Polgár végigtekintem a hazát,
Szemem megromlott satnya ivadékot,
Egy pusztulásnak indult népet lát.
Karom feszűl, szivem tombol! mi haszna?
Mást nem tehetek, csak sirathatom...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!

Szeress, szeress, mint én szeretlek téged,
Oly lángolón, oly véghetetlenűl,
Áraszd reám a fényt s a melegséget,
Mely isten arcáról szivedbe gyűl;
Az a te szíved egyetlen világom,
Nappal napom és éjjel csillagom...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes csillagom!