Repüljön magasra a
Béke fehér galambja.
Szárnyaljon az égbe a
Boldogság kék madara.
Legyen ez egész évben,
De főleg karácsonykor,
Mert bizony ez az ünnep a
Szeretet gálája… akkor…
Legyen mindenki udvarias
Egymással, férfiak a nőkkel…
Szeressék egymást mindig és hűen,
Éreztessék gyerekkel, időssel.
Az Úr is csak szomorúan néz…
A szeretet a legnagyobb kincs,
Mivé lesz a teremtett világ, ha
Emberek szívében szeretet nincs?
Karácsonyt várjuk egy éve,
Készülőnk hónapok óta,
De vajon szívünkbe a szeretet
Óh, lehetne, hogy állandó volna?
Karácsonyra ideszáll szeretet angyala,
Úr küldi, szívünket szeretettel telítse…
Emberek, fiuk, lányok, ifjak és öregek,
Kapcsoljátok szívetek szeretet vételre…
A szeretet a mosoly szépségében sejlik
Az ölelés őszinte melegében rejlik.
A szeretet naggyá, gazdaggá tesz
És ki így él, az koldussá nem lesz.
Figyeljük belül, boldogok vagyunk-e
Szeretetre a szívünk kinyílik-e…
Másnak, mi is segítsünk átélni ezt az érzést,
Szívünk képessége segíteni e szép érzést.
A fény, a szeretet a szívünkben, lelkünkben van,
Jóban, rosszban, az egymás iránti barátságban.
A fánál a mosoly a legszebb dekoráció…
Szeretet lángja perzseljen, mint detonáció!
Repülj, ereszkedj le ránk
Boldogság kék madara,
Töltsd ki a karácsonyunk
Béke fehér galambja.
Legyenek, óh, csak… szép szavak,
Durvaság, ne legyen… semmi!
Szeressük egymást emberek!
Merjünk tán’ boldogok, lenni…
Vecsés, 2010. december 20. - Kustra Ferenc József
Béke fehér galambja.
Szárnyaljon az égbe a
Boldogság kék madara.
Legyen ez egész évben,
De főleg karácsonykor,
Mert bizony ez az ünnep a
Szeretet gálája… akkor…
Legyen mindenki udvarias
Egymással, férfiak a nőkkel…
Szeressék egymást mindig és hűen,
Éreztessék gyerekkel, időssel.
Az Úr is csak szomorúan néz…
A szeretet a legnagyobb kincs,
Mivé lesz a teremtett világ, ha
Emberek szívében szeretet nincs?
Karácsonyt várjuk egy éve,
Készülőnk hónapok óta,
De vajon szívünkbe a szeretet
Óh, lehetne, hogy állandó volna?
Karácsonyra ideszáll szeretet angyala,
Úr küldi, szívünket szeretettel telítse…
Emberek, fiuk, lányok, ifjak és öregek,
Kapcsoljátok szívetek szeretet vételre…
A szeretet a mosoly szépségében sejlik
Az ölelés őszinte melegében rejlik.
A szeretet naggyá, gazdaggá tesz
És ki így él, az koldussá nem lesz.
Figyeljük belül, boldogok vagyunk-e
Szeretetre a szívünk kinyílik-e…
Másnak, mi is segítsünk átélni ezt az érzést,
Szívünk képessége segíteni e szép érzést.
A fény, a szeretet a szívünkben, lelkünkben van,
Jóban, rosszban, az egymás iránti barátságban.
A fánál a mosoly a legszebb dekoráció…
Szeretet lángja perzseljen, mint detonáció!
Repülj, ereszkedj le ránk
Boldogság kék madara,
Töltsd ki a karácsonyunk
Béke fehér galambja.
Legyenek, óh, csak… szép szavak,
Durvaság, ne legyen… semmi!
Szeressük egymást emberek!
Merjünk tán’ boldogok, lenni…
Vecsés, 2010. december 20. - Kustra Ferenc József
(leoninus csokor)
A tollamnak örök a harca a papírral… mint szuronynak sok hasfallal!
Bemártom a tollam és rettegek… a tinta le csöppenhet, pacát ne ejtegetek.
Udvari diófánk alatt hosszan elücsörgők… jó gondolatsoromon tépelődők.
Senki ne bántson poétát, ó, mennyi dolga van… egy kis magány hol van?
Senki ne bántson poétát, lehet, hogy épp ideges… gondolatában sem kedves.
Senki ne bántson poétát, mert lehet, rossz verset ír… vagy szerelmet kiír.
Ne zaklasd poétát, látszik gondolatába merül… kínlódik is esztelenül.
Ne üldözd poétát. meg még elmenekül… Ronda lenne, hogy futva menekül…
Ne űzd el a poétát, ha ő a legjobb szomszédod, A másikról mi derül ki, ha megkapod?
Képzeld: a poéta is lehet szerelmes, így lehet tanúja, hogy mily’ heves…
Képzeld: a poéta is lehet szeretetteljes, így más szívének nagyon kedves…
Képzeld: a poéta is emberből van, de lehet, hogy szívében ’hasadóanyag’ van…
Vecsés, 2023. augusztus 29. – Kustra Ferenc József
A tollamnak örök a harca a papírral… mint szuronynak sok hasfallal!
Bemártom a tollam és rettegek… a tinta le csöppenhet, pacát ne ejtegetek.
Udvari diófánk alatt hosszan elücsörgők… jó gondolatsoromon tépelődők.
Senki ne bántson poétát, ó, mennyi dolga van… egy kis magány hol van?
Senki ne bántson poétát, lehet, hogy épp ideges… gondolatában sem kedves.
Senki ne bántson poétát, mert lehet, rossz verset ír… vagy szerelmet kiír.
Ne zaklasd poétát, látszik gondolatába merül… kínlódik is esztelenül.
Ne üldözd poétát. meg még elmenekül… Ronda lenne, hogy futva menekül…
Ne űzd el a poétát, ha ő a legjobb szomszédod, A másikról mi derül ki, ha megkapod?
Képzeld: a poéta is lehet szerelmes, így lehet tanúja, hogy mily’ heves…
Képzeld: a poéta is lehet szeretetteljes, így más szívének nagyon kedves…
Képzeld: a poéta is emberből van, de lehet, hogy szívében ’hasadóanyag’ van…
Vecsés, 2023. augusztus 29. – Kustra Ferenc József
Fenyők koszorúzta völgy ölén,
Aranyszavú madár ül fészkén.
Dala ó, de szépen szétterül, pörén,
Öröm neki, mert ez laka lévén.
Nyissatok is legott ablakot,
Hogy hallhassátok hangot…
Tárjátok ki neki szeretettel,
Magyarszó terjedjen élettel.
Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!
Magyar szótól égbe nyúló fenyők
Zúgnak és nagy életörömmel.
Isteni aranymadár, hogy hoztak a felhők,
Édes otthonod, lakd be örömmel.
Dalolja madár és zengd át ezt a tájat,
És fakadjon virág, Te meg éleszd bájat.
Csendesen reppenj, telepedj le sorba,
Menj is el egy havasipásztor kunyhóba.
Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!
Tűzzetek lobogókat a bércek ormára,
Lengessen zászlót valamennyi fenyő…
Figyelni kell az aranyszavú madár hangjára,
Az zengje, magyarban még van őserő…
Csengj még Te magyar szó madárdalban is,
Áraszd patak zúgását meg erdő susogását is,
Meg a völgyben zugú harang kongásába,
És az újszülött dajkájának altató dalába.
Vecsés, 2023. március 1. – Kustra Ferenc József – íródott; Pósa Lajos (1850 – 1914) azonos c. verse átirataként. Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító (február 26 2023)
Aranyszavú madár ül fészkén.
Dala ó, de szépen szétterül, pörén,
Öröm neki, mert ez laka lévén.
Nyissatok is legott ablakot,
Hogy hallhassátok hangot…
Tárjátok ki neki szeretettel,
Magyarszó terjedjen élettel.
Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!
Magyar szótól égbe nyúló fenyők
Zúgnak és nagy életörömmel.
Isteni aranymadár, hogy hoztak a felhők,
Édes otthonod, lakd be örömmel.
Dalolja madár és zengd át ezt a tájat,
És fakadjon virág, Te meg éleszd bájat.
Csendesen reppenj, telepedj le sorba,
Menj is el egy havasipásztor kunyhóba.
Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!
Tűzzetek lobogókat a bércek ormára,
Lengessen zászlót valamennyi fenyő…
Figyelni kell az aranyszavú madár hangjára,
Az zengje, magyarban még van őserő…
Csengj még Te magyar szó madárdalban is,
Áraszd patak zúgását meg erdő susogását is,
Meg a völgyben zugú harang kongásába,
És az újszülött dajkájának altató dalába.
Vecsés, 2023. március 1. – Kustra Ferenc József – íródott; Pósa Lajos (1850 – 1914) azonos c. verse átirataként. Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító (február 26 2023)
Egy kicsike részlet…
(leoninus duó)
Bajban lehet némi bú vagy báj? Borban meg lehet netán bú vagy nagyobbrészt az báj?
Lelkemet, szeretettel mindenkinek adom, én szeretettel, a lelkemben lakom.
Ha okom van vigadok, de föltétlenül bájjal, közben akár azonosulok, mással.
Sokat vert sorsom, lötyögött lelkemben a bú, báj elbujt a sarokba, mint bájkoszorú.
Ez volt a végtelenség búja a hetvenöt évemben, báj kevesebb, ezen években.
A vígság meg csak akkor jó, ha a báj az uralkodó, bú csak meg legyen búsolkodó…
Vecsés, 2023. július 3. – Kustra Ferenc József
(leoninus duó)
Bajban lehet némi bú vagy báj? Borban meg lehet netán bú vagy nagyobbrészt az báj?
Lelkemet, szeretettel mindenkinek adom, én szeretettel, a lelkemben lakom.
Ha okom van vigadok, de föltétlenül bájjal, közben akár azonosulok, mással.
Sokat vert sorsom, lötyögött lelkemben a bú, báj elbujt a sarokba, mint bájkoszorú.
Ez volt a végtelenség búja a hetvenöt évemben, báj kevesebb, ezen években.
A vígság meg csak akkor jó, ha a báj az uralkodó, bú csak meg legyen búsolkodó…
Vecsés, 2023. július 3. – Kustra Ferenc József
Nagyapám apja
Szürke kalapja
A fogasra felakasztva
Az ajtó mögött lógott.
Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,
Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje,
s elindult...,
hogy lelkében megtisztulva,
hitében megerősödve térhessen haza
a kályha melegéhez.
Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt.
A hétköznapi teher nyomasztó súlya
Egy napra
Félre tevődött egy zug rejtekébe.
A templomba belépve
kopottas ünneplő kalapját bal kezével
leemelte gondterhelt fejéről,
s jobb kezének szenteltvízbe mártott
öregujjával keresztet rajzolt
homlokára,
majd ujjai begyét ismét
a megszentelt folyadékban benedvesítette,
s letérdelve ájtatosan keresztet vetett.
A hagyomány nagy dolog.
A hagyomány tiszteletre méltó,
sérthetetlen, követendő.
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
Ezt így élték meg akkoriban
kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt.
Ez volt a mérvadó, s követendő példa.
Az istentisztelet malasztos lelki békét,
a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta
az emberekbe.
A megbecsülés, az összetartozás,
a hit ereje, a kimondott szó súlya
természetes, ösztönszerű velejárója volt
minden magatartásnak.
Az ájtatos közös ima ,
az orgona kíséretében felhangzó ének
összekovácsolta a lelkeket.
A kérgesedetteket sajgókat,
a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket,
az örömtől duzzadókat.....
mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették
a bizakodás hajójának vitorláját.
A megváltó kitárt karja
a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte
a résztvevőket,
hogy szeretettel átitatott
áldást vigyenek a betegeknek,
az otthon maradottaknak.
A remény s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
...........
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.
Szürke kalapja
A fogasra felakasztva
Az ajtó mögött lógott.
Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,
Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje,
s elindult...,
hogy lelkében megtisztulva,
hitében megerősödve térhessen haza
a kályha melegéhez.
Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt.
A hétköznapi teher nyomasztó súlya
Egy napra
Félre tevődött egy zug rejtekébe.
A templomba belépve
kopottas ünneplő kalapját bal kezével
leemelte gondterhelt fejéről,
s jobb kezének szenteltvízbe mártott
öregujjával keresztet rajzolt
homlokára,
majd ujjai begyét ismét
a megszentelt folyadékban benedvesítette,
s letérdelve ájtatosan keresztet vetett.
A hagyomány nagy dolog.
A hagyomány tiszteletre méltó,
sérthetetlen, követendő.
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
Ezt így élték meg akkoriban
kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt.
Ez volt a mérvadó, s követendő példa.
Az istentisztelet malasztos lelki békét,
a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta
az emberekbe.
A megbecsülés, az összetartozás,
a hit ereje, a kimondott szó súlya
természetes, ösztönszerű velejárója volt
minden magatartásnak.
Az ájtatos közös ima ,
az orgona kíséretében felhangzó ének
összekovácsolta a lelkeket.
A kérgesedetteket sajgókat,
a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket,
az örömtől duzzadókat.....
mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették
a bizakodás hajójának vitorláját.
A megváltó kitárt karja
a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte
a résztvevőket,
hogy szeretettel átitatott
áldást vigyenek a betegeknek,
az otthon maradottaknak.
A remény s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
...........
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.