Felültem motoromra,
Ő ott állt a hársfa alatt
Nézte, hogy elmegyek
Sok idő eltelt,talán több óra
Amikor megérkeztem ,Ő ott várt
A hársfa alatt , aggódott értem
Az Édesanyám

Ha bármi nyomta lelkemet
Tőle segítséget, tanácsot kaptam
Rá mindig,mindenkor számíthattam
Sohasem volt, hogy majd később
Most nem érek rá, nincs időm
Számára mi voltunk az elsők
Az Édesanyámnak

Gyermekeim még kicsik,
Őrá akkor is volt időm, olykor
Csak néhány percet, kicsit,hogy
Lássam, megnyugtassam viszont
Jól esett nekem is tudni,Ő jól van
Sokat játszott velük, lányommal
Adrival, fiam, Attilával
Előttem van, hogy imádta őket!
Az Édesanyám

Egészsége egyszer, rosszra fordult
Aggodva vittem orvoshoz, kórházba
Reménykedve, hogy állapota javul
Fiam, még apró gyermekként
Húzta,vonta maga után a szatyrot
Melybe ruháit készítette
Könny szökött szemébe
Kicsi fiam kedvesen?Mamikám!Drága! Meggyógyulni viszünk a kórházba?!
Ő még apró, nem tudja mit jelent
Könnyes szemmel, szeretettel nézett rá,
Az Édesanyám

Figyelemmel kísértük állapotát
Ott voltunk mind. Én,
A három lány testvér, és az unokák
Ő most is, mint mindig, vidám
Két hét telt el, kaptuk a hírt
Szíve többet nem bírt, ELMENT!
És még is, itt van ! Velünk! Ő!
Az Édesanyám

Tegnap sétáltunk a Duna partján
A vízbe kavicsokat dobáltam
Vize lefogyott egy kicsit
Beljebb került a mederbe
Partja viszont meghízott
Jócskán a meder felé húzott

Kedvesemnek kezét fogom
Jólesik,lehet kicsit szorítom
Beszívjuk a meleg Napot
Vele a napfényben sétálgatok
Beszédünk,kedvünk felszabadult
Hangot felkapja,víz tova viszi

Olykor jön egy hajó
Hullámokat fodrozza
Parthoz fehér tajtékkal sodorja
Partra érve kavicsokat megmossa
Köveket tisztára nyaldossa
Nevetve jókat beszélgetünk
Hajókról matrózok integetnek

Köszönnek,mi visszaintegetünk
Önfeledten nézzük a Duna tükrét
Míg rajta a hajók tova tűnnek
Mesélni kedve lenne az öreg Dunának
Szavait a folyás gyorsan sodorja
Élete során sírt, volt nevetett
Magyar nagyon belé szeretett

Tavaszi napfényben meg-megállva
Ölelő karokkal egymást csókkal áldva
Még nagy csend van az üdülő házakban
Mit a Duna part magasan övez
Parti fűz és nyár vár ránk
Vannak ki több évtizede itt áll már

Koruktól ráncos öreg kérge
Időnek múlását ha tehetné
Lehet mindent hosszan elmesélné
Megéltek már sokat,könnyeket
Csalódást,szerelmes csókokat
De láttak pusztító árvizet,és mást
Miről beszélni jobb nem lehet

Volt,hogy eltakarta a Napot
Fáradt embereknek hűst adott
Máskor kitért a Nap elől,hagyta
Melegét a napozóknak adta
Melegített vizet és homokot
Távolban látni híd szeli át a vizet
Magasan a folyó felett
Hajó alatta,hogy elférjen
Alacsonyabban csak a kéménye lehet

Nem vagyunk egyedül ki szereti
Duna partra kijön ki teheti
És látom,mi nekem is volt rég
Szép nagy, Komondor jön elém
Szelíd jószág ő senkit nem bánt
Néz szinte mondja,ne félj
Jó vagyok akár csak a gazdám
Ki őt pórázon vezeti
Velünk néhány kedves szót vált
Ritka már e kutya fajta
És ilyen nemes szívű gazda
Mindkettőből kevés van már
A Magyarba?.

Mindent megtennék érte
Ha Édesanyám még élne
Simogatnám mint tette Ő velem
Szeretettel kedvében járnék
Okot rá mindig találnék
De elment sajnos,nincs
Pedig lenne nekem nagy kincs
Álmomban sokszor
Kedvesen meglátogat
Beszélget velem
Ha lenne elvinném mert szerette
Gyógyfürdőbe velem
Velünk jönne két gyermekem

Kicsiknek őket nevelte
Rosszalkodtak, el nem verte
Pajkosságuk velük nevette
Látom még most is
Vidám nevető arcát
Betegséggel dacolván
Elűzte azt magától
Végül nem szabadult
A halál karmától
Emlékét őrzi még élek
Örökre betölti egész lényem
Gondoskodás szeretet
Kevés volt,hogy itt legyen
Ha most is itt lehetne
Vidám lenne és nevetne
Szívemben Ő örökre
Az Édesanyám marad.

Érzések, mik nemes bársonyba öltöztetett szavak dísz serege sem fejt ki.
A szívem, mit érez, hogy mondjam el Ő neki?
Miként, s tán a lényeget.
Hisz igazakat ejt minden lélegzetem.
Emberöltőnyi szeretettet oda adom A Nőnek.
Nála gyönyörű, harang szón zeng.
S ha zeng !
Ó, ha dalra fakad,
Őt dicsőíti minden akkord dallam.
A dalnál nem áll meg, annál hatalmasabb erő ez.
Hisz ha vele lehetek, egész ember lesz e test.
S ha egészé válik, egészé teszlek,
Együtt minden valóság lehet.

Picinyke teste kezemben
többi élettelen tetem...
De csak nézhetem
A könny marad nekem
Fekszem
Lassan eleresztem
Hátamra nehezül újra keresztem
Marad a kérelem
Testét rongyba tekerem
Mely tartja melegen
De hiába eb-gyermek kínja, taszítja sírba.
Keserves hangjai rövid életének
Fülembe üvöltő hangként térnek
Sorstól választ hiába kérek
Fájdalmas nézése anyja szemének
Hogy kölykét senki nem menté meg
Elvette tőle őt az élet
Kérdő barna szempár tövisként szúr bele szemembe..
..miért nem tettél semmit ember Te...
Ha hatalmad tenger ...
Kicsiny jószág utolsó nyög-kérdése szakítja félbe
Miért nem lehetett a világban helyem
Miért nem bújhatott anyámhoz testem
Miért nem léphettem ki világi körbe
Miért fogad be a föld korán örökre
Miért nem lehetek játszó ebgyerek
Mit vétettem én neked ...
Hogy éltem korán elveszed
S a kis életláng kialszik
Apró test elernyed
Szép vadász mezőkön örökkön kérlelhet
S ököl be szorul ekkor a kéz
Fájdalmas szempár égre néz
S átkozza az isteni eget
Miért vette el tőle kit várt, szeretett.
Néma kínban állva
Csodára többé nem várva
Búslakodik a tehetetlen ember
Kit isten keze megver
Lázadó dühével állja ütéseit
S tűri fojtván szenvedéseit
Tekergeti újra sebeit
S vési kérdésit
Düh és harag futkos de céltalan
Nincs kit okolni, sors ha van..
Feleljen nekem
Miért teszed ezt velem?