Magyar ember bort igyon,
Bor legyen az asztalon.
Göthös lett és nem iszik,
Ha ez így megy lefogyik.
Napi három kis pohárral,
Nincsen dolga a doktorral.
Rendbe teszi a belsőjét,
Forralt melegíti szívét.
Forralt lehet télen-, nyáron,
Csak ne lépj át a határon.
Mert ha iszol, maradj ember,
Bor is akkor szeret ember!

Budapest, 1997. február 8. – Kustra Ferenc

Te, drága kicsi Stefánia,
Jó lenne már, ittléted tárgya…
Vállgödrömbe bújnál,
Hason simogatnál.
Úgy szeretném érezni, még ma.

Park vastag füvében ledőlnénk,
Jövőnkről hosszan merenghetnénk.
Mesélnénk vágyunkról,
Elgondolt ábrándról.
Szádat puszilgatnám; élveznénk.

Szeretném a végtelenséged,
Kéne szerető kedvességed.
Idő van, indulnánk,
Aztán meg rohannánk…
Kicsi Stefi! Imádnám lényed.

Vecsés, 2019. augusztus 7. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor

Szerelem?

Szerelem,
Nekem
A hiányérzésem

Jólesik léleknek,
Hódolok eszményeknek.
Csak szeressük egymást nővel…
Önbizalmat növel.
*

Szeretni a nőt…
Értéknövelőt.

Szívem vágya,
Életem állomása
És a
Lelkemnek a
Simogató karbantartása…
*

Szerelem kéne,
Ajándékozz véle…

Ölelnélek, csókolnálak,
Falhoz szorítanálak…
Visszaölelnél,
Csókolnál,
Velem, vadult szerelmet játszhatnál.

Vecsés, 2019. február 22. – Kustra Ferenc – romantikus Septolet csokorban

Oly? jó, hogy vagy nekem Hildácska,
Kén' már használható villácska.
Szép testedre vágyok,
Mit nagyon imádok.
Hildácska, lesz gyűrött... szoknyácska?

Nevetve szeretném lepedőt,
Gyűrögetni, mint jellemerőt.
Nevetem, Te mosnál,
Sőt, te is vasalnál.
Kérek légyottot... teljesedőt.

Mond kedves, hogy áll a válóper?
Lelkem kíntól engem leteper.
Légy szabad és enyém,
Pihennénk, rét füvén?
Hildácskám! Vágyad, vággyal hever?

Vecsés, 2019. január 2. ? Kustra Ferenc ? LIMERIK csokor

Bizony vannak ilyen esetek… hétköznapi pszichológia.

Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…

Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.

De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!

Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.

(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.

(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…

Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!