Bogaras és bolhás volt Bobikánk,
Doki mondta, fürödjön a kutyánk.
Nosza, gyógyszer száz liter meleg vízbe,
Az meg bele műanyag edénybe.

Ötven kilós kutyát beültettem,
Nyaka alatt fogta a bal kezem.
Jobbal meg öntözgettem busa fejét,
Szerette, be sem csukta a két szemét.

Öt percig áztattuk a fehér lében,
Anyu és Anita locsolta bőven.
Szerette Bobi, nem volt ellenvetése,
De úgy nézett ki, mint egy szétázott ürge.

Végén hordóból nem tudtam kivenni,
Felborítottam, ki kellett önteni.
Kiöntöttem a vizet a kutyával,
De úgy néz ki, végeztünk a bolhákkal.

Budapest, 1998. július 4. ? Kustra Ferenc József ? a mi újfundlandink volt?

Pezsegve bukik át a víz a gát tetején.
Emlék szűrődik át a valóság szövetén.
Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán.
Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán.

Kacagva rohantam a gáton kis gyermekként.
Ittam magamba a boldogságot cseppenként.
Itt ülök a régi gát mellett emlékezve.
Gyermekkorom szépségei jutnak eszembe.

Mezítláb futva a tarló sárga tengerén.
Játszottam az élet csodálatos hangszerén.
Nem nyúzott az élet által rám ruházott gond.
Akkor azt hittem a keserű ember bolond.

Még nem mételyezett meg az élet keserve.
Bár csak felnőnék. Vártam én akkor epedve.
Most meg újra kisgyermek szeretnék lenni én.
Igen, talán ez lehet a felcserélt remény.

Elemezgetés…

(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….

Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*

(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?

Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*

(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.

Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*

("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?

Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*

("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!

Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...

Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*

(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.

A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*

(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?

Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*

(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.

Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*

(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?

A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*

(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?

Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.

*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…

Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*

(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…

Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”

A csendnek a perceiben érzem, hogy átkarol a fénye,
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye…
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!

Csend
Fénye
Magához
Ölel. Lelkem
Boldogan szárnyal.

Sértőszó nem hat.
Lelkemben él
Szeretet,
Béke s
Hit.

Hit,
Béke s
Szeretet,
Lelkemben él.
Sértőszó nem hat.

A csendem jobban behatol a lelkembe,
Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve.

Fény
Szárnyán
Repülnek
Vágyak s remény,
Az est csendjében.

Vágyak és remények, sírós esdések este,
Álmomban eljutok a csendes végtelenbe.
Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve...

Éj
Sötét s
Végtelen.
Vak csend, lelkem
Fénnyel tölti fel.

Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe,
Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe…
A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe…

Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.

Éteri csendben kémlelt,
s látatlanba képzelt.
Szeretni a lét képzetét,
átlépni az ég küszöbét.

Most húrok zengik a csendet,
s én képekben látom a rendet.
Kémlelt, képzelt képzetét,
s a létnek égi küszöbét!