Hajnalok hajnalán,
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.

Szállingóznak a hópihék
Száz fajra, népre, száz házra és száz vidékre.
Fel-fellobban a gyűlölet fekete lángja,
S ezt az egész világ látja.

Nagyhatalmak,
Nagy horderejű téveszmék.
Mi is szeretnénk lenni itt magyarnak,
De lelkileg aláznak, a sárba tipornak.

Az idők végtelenségéig
Támad a vad gyűlölet.
Szivárványszemek teli könnyekkel,
S nézik ezt jéghideg közönnyel.

Szeretnék úgy élni,
Hogy ne kelljen senkinek se félni.
Hozzon áldást Istenünk a földre,
Ne hulljon Jézus urunknak hiába a vére.

A békés együttélés jegyében legyen áldott Magyarország minden állampolgára.

Kutatom az igaz utat,
De eltünt, mint a múló pillanat.
Bebörtönözte csendesen az álmaimat,
Behunyta szemét a virradat.

Őseim fiai!
Békére int minden szavam.
Még az árnyékunk is
Legyen végre átoktalan.

Emlékeink legyen a béke földje,
Mert a szeretetünk Istentől való!
Munkálkodással élni az életet,
Lelkünk ezen szenvedését ne vigye el rút hajó!

Folyton keresem az igaz utat,
Lángoló házakban ne éljünk tovább!
Ébredjünk fel már végre!
Ne éljünk ostobán, gyűlölettől övezve, félve.

Holt csillag hullt a kopár tájra,
Hideg lelkem a zúzmarára,
Fájó szívem harmatjára.

Elveszett szerelmünk hullt porrá,
Szomorú csend zúzza ronccsá!
Keserű vágyam válik holttá.

Nem szerettem mást, csak téged,
Reszket a szívem, valami éget!
A lelkemet is ronggyá tépted!

Egy csillag tűnt el a messzeségben,
Megcsaltál! Nem jutok révbe!
Szerelmünket zártad jégbe.

Tarnazsadány- Hidegvég, 2020. augusztus 6.

Isteni asszony,
Szívemnek királynője.
Hajnali fényárban lebegő táncod
A kedvemért újra járod.

Barna hajad
Fújja a szél.
Csillagok fényénél
Szebben mesél.

Tündöklő tájban
Tarka virágom.
Szeretlek téged,
Utánad vágyom.

Én már nem engedlek el
Minden éjszakán.
Oly lágyan ölellek,
Még én élek, mindig szeretlek.

De keserves is szeretni,
Ha téged nem szeret senki.
Ősz halálát követi a zúzmarás tél,
Minek a nyár, ha te nem lennél.

Reszket a fűszál,
Fújja a szél.
Hószagú szerelem
Hűen kísér.

Szívemben ég még az égő csillagremény,
Kinn áll a hóban, vár rám szegény.
Ébreszd fel szívemnek napsugarát,
Olvad a jég is, ha téged meglát.

Örök szerelem szunnyad a tájon,
Hogy egyszer talán ránk is találjon.
Fecskepár repül, boldog a nyár,
Átkarol lágyan az asszonyi vágy.