Szálltam az ismeretlenben
kerestelek,kerestem arcod ívét
leány alakod ifjú báját,hangod finom
rezdülését,de te már nem voltál sehol.
Találtam egy csokor szegfűt,
fehéret,sárgát egyszerű papírban
becsomagolva.
Láttam a régen hordott ruháidat
kicsit megnyugodtam és megsimogattam őket .
Itt vagy ismét ,láttam a fényképed
ismeretlen nőkkel voltál együtt-kiabáltam
Hívtalak,de elmondták hagyjalak mert te már mással
élsz ismét boldog vagy és szerelmesnek látnak.
Megtudtam hogy gyermeket vársz, és már vasalod
a kis jövevény ingeit,pontosan egymásra
hajtva a ruhák részeit,foltos volt némelyik
rejtegetted is előlem.
Majd megtaláltam az irataidat,kis fecniket,
semmit sem értettem.
s ahogyan haladtam a nemlét hálójában
verekednem kellett,hogy élhessek,
ekkor már nem számított veszítek e.
Amikor már azt gondoltam sosem látlak
érezlek többé,gyengéden befűzted vékony ujjaid
az enyéim közé,illettek egymáshoz mint
amikor igazán szerettél.
Látod? Mit tehetnék?Itt vagy velem, s bennem.
Betöltöd életem
minden apró pillanatát.
Velem vagy nappal,s velem vagy éjjel
amikor egymagam fekszem és álmodom.

Kabát, cipő még rajta a lányon.
Ruhástól terül el a díványon.
Könnyes a szeme, nagyon szomorú.
Lezajlott az utolsó randevú.

A szakítás derült égből érte.
A srác akivel a jövőt remélte,
Felrúgta vele a kapcsolatot.
Magyarázatot is alig adott.

Hitte a másik viszont szerelmét,
Hite most darabjaira hullt szét.
A szerelem, mit öröknek gondolt,
A mai randi porig lerombolt.

Mamája csendben hagyja hadd sírjon.
Tudja, hogy ez most enyhít a kínon.
Emlékszik még egy ősrégi bálra,
Úgy került haza, mint most a lánya.

Akkor is könnyes volt a kispárna,
Ő is dühös volt a fiújára.
Visszagondolva nem nagy esemény.
Túltette magát, jött az új legény.

Lánya magát már álomba sírta,
A takaróját megigazítja.
Könnyen túléli, olyan fiatal.
Apró csalódás még nem hattyúdal.

Miért fáj az igazság, ha azért harcolok?
Miért könnyű a hazugság, ha hazudni utálok?
Miért kell mindig, a könnyebb, a szebb?
Győzelmet is mindig a gyáva pénzért vett.

Ha azt mondja, hogy szeret, miért nem elég?
Könyörgöm, maradj velem, leborulok eléd.
Kellesz nekem mégis, kételkedem benne
Hogy teljesen az enyém vagy, mindenki megvenne.

Sok ember imádkozik egy olyanért mint te
Mégis ha lehet, egymást nézzük le
Veszekedés veszekedéssel az átok űz
Közben pedig minden nap másik srác fűz

Ölnék érted ha kérnéd és meg is halnék
És mégis egész életemben veled élnék
Mindent megtennék hogy boldog legyen sorsod
Mégis más fiúkkal töröd orrom alá a borsot.

Sajnálom, hogyha fájt, bármi is amit mondtam
Sajnálom hogy kevés vagyok neked
Soha nem voltam még ekkora nagy gondban
Nem tudom maradok-e veled.

Nekem nem elég az hogy néha én is veled alhatok
Egyetlen akarok lenni,megkapsz mindent mit adhatok.
De sajnos neked ez kevés, csak mondanád ki végre
A szívemmel játszol, ki akarod tépni, de akkor vége.

Vége lenne a világnak számomra ha elhagynál
Nem kell senki más, de te fillérekért eladnál.
Nem tudom színjáték-e vagy valóság
A szereteted igaz, vagy csak puszta adósság.

Dönts hát végre kérlek, én vagy mindenki más
Kellesz nekem , te vagy az egyetlen társ.
De nem akarok senkit látni ki még veled kavar
Tudod hogy minden srác kit szeretsz engem zavar

És mégis újra nyílnak ki az új szerelem magvai
Az új kapcsolatod tüze nekem a szerelmem hamvai
Tudom hogy kellek, de döntsd el kell-e a vég
Te vagy az egyetlen lány akiért mindenem ég...

Lent a mélyben
szakadék között
kő Isten meztelen
kő ringyó mindenütt.

Fagy testvér mar belénk
hótündér betakar
jégvihar dúl szívünkben s
életünk már,csak dal,csak dal.

Szerelmes csókért üvölt
feszül testünk,mert egy
asszony csókja várt reánk,
de megpihen végre fáradt lelkünk
s a szél dalával bömbölve örök táncot jár.

Elmúlt a nyár,
és te elhagytál.
Itt hagytad szerető szívemet,
eldobtad egykor szenvedéllyel szerető szívedet.
Többé már nem leszünk egy pár,
de az emlékek örökre megmaradnak már.
Emlékszel még az első csókra,
és az első szerelmes szóra?
A lelkükben őrizzűk őket mind,s
múltunkra az idő porfátyolt hint.