Egyszer egymásra néztünk, Zita!
Volt kezek egybesimulása.
Kezek ölelkeztek,
Összefeledkeztek…
Lett így vágyak irányítása…

Szívünk dobbant egymás láttára -
Szerelem volt első látásra,
Kezem volt kezedben,
Képzelet egekben…
Nem vágytunk másra, csak egymásra.
*

Szemünk tűzszikrában egyesült.
Nem volt olyan, hogy ez kimerült…
Szerelem dühöngött,
Szív: mégért könyörgött…
Boldogság eluralt… ránk repült.

Lángokban lobogott a lelkünk,
Izzó szenvedélyben szerelmünk…
Örömünkben szálltunk,
Fellegekben jártunk…
Heves vágy uralkodott bennünk.
*

Aztán megint vártam, hogy gyere,
Többet nem láttalak efele.
Szív lassan elcsüggedt,
Kéz lassan elernyedt!
Boldogság és vágyak… elfele!

Immár vége van a kalandnak,
Óhajaim már nem akarnak.
Lángok kialudtak,
Vágyak kifakultak…
Hiába vársz… maradj magadnak.

Vecsés, 2022. augusztus 7. – Pápa, 2023. június 16. -Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. A párosokat: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írta.

Te vagy... nők legjobbika, Aliz!
Anyád tartja, hogy még ne palizz?
Lehetnénk mi egy pár.
Benne repertoár...
Anyád, biztos félt: kezem tapiz.

Bár anyám félt, s ellened lázít -
Széltől is óv ő… de mit számít!
Én már alig várom,
Hogy legyél a párom.
Szerelmedtől szívem nem tágít!
*

Nélküled, doh-szagú az élet,
Találjuk már meg a békémet...
Legalább presszóznánk...
Beindulna "csatánk"...
Érezném, hogy szívem ölelhet.

Érted égő vágyak átjárnak –
Belehalnék, ha nem látnálak…
Leljük meg a békét,
Szívünk érintését.
Presszónál, vagy bárhol… várnálak!
*

Nők legjobbika, Te vagy Aliz!
Te szolgáltatnád, ami: nő-íz!
Foghatnánk kezünket,
Mutatnánk lelkünket.
Lehetne, életünk továbbvisz?

Te vagy a megtestesült álmom,
Lelkem Feléd boldogan tárom.
Vedd kezedbe kezem,
Maradj mindig velem...
Helyem csak melletted találom.

Vecsés, 2019. március 8. – Pápa, 2023. július 2. - Kustra Ferenc József – romantikus LIMERIK csokornak írtam. A párosok, szerző-. és poéta társam, Nagyné Vida Renáta írása.

Ki mondja azt, hogy nem gondol arra,
ködös, borongós alkonyon,
hogy minden apró kis tévedése
kőkemény sziklaként tolong
előtte, és már nem tudna lépni,
s keserű könnyek közt topog,
százszor átkozva minden érzést,
amely oly nyomot hagyott
lelkében, amely visszatér újra,
akár egy pajkos kis kobold,
újra és újra megtépázva
mielőtt tovább oson.
Ki mondja azt, hogy nem űzi egyre,
ami a fülébe zsong,
mint egy szerelmes, búgó dallam,
és sűrű könnyeket ont.
Melytől megkönnyül, s másképpen látja
a könnyekbe bújó tegnapot,
s attól kap ismét új erőre.
amit már megálmodott.

Várd a májust, szerelmet Gittus,
Hozza nekünk jövő e stílust!
Magamhoz láncollak,
Tenyéren hordozlak.
Gittus! Hagyj most mindent, várd gesztust!

Szerelmedet bírni akarom!
Vágyam, hogy este veled alszom!
Vacsora, horkolás,
Megszűnik elmúlás…
Gittus lazulj! Ugye megkapom?

Bízz! Ne húzd az időt már Gittus,
Legyen egyforma a habitus.
Majd folyvást ölellek,
Szeretve szeretlek…
Lét az életcsokrunk, ó, Gittus.

Vecsés, 2019. március 19. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Úgy vonj magadhoz, mint puha párnát,
melyre lehajtod álmos fejed,
végigsimítva arcom úgy érints,
hogy tudjam: te is szeretsz.


Nem kell most szó. Zavar a fény is.
Oltsd el a lámpát nekem.
Elég, ha látom a kályha fényét,
mely arcodra rózsákat fest.


Vöröslő lánggal izzik a kályha
S a fénye olyan színes,
bőrödre ontja lángoló színét,
amely most olyan heves,


mint mi. Pedig tétova léptem
oly lassan hozott ide,
s most itt vagyok karodba bújva
boldogan, szerelmesen.


Olyan jó volna úgy ébredni
ezen túl mindig veled,
együtt látni, hogy pirkad a hajnal,
míg magába zár a csend.


Tudod: nekem már nem kell semmi
csak az, hogy te is szeress
időtlen időkig, míg az éjjel
ajkunkra csókot lehel.