Átölelkezve ültünk a parton
mezítláb, mint egy kisgyerek,
finom szemcséi rám tapadtak,
s éreztem, milyen jó meleg.

Sóvár szemekkel néztél engem.
Azt mondtad, őrülten szeretsz,
s kezembe kulcsolt ujjaiddal
homokba írtad, hogy szeretsz.

Olyan boldogan bújtam hozzád,
hiszen te voltál mindenem!
Már a legelső perctől tudtam:
boldog csak veled lehetek.

Mégis: úgy sodort el az élet,
akár egy áradó folyó,
amely hömpölygő hullámokkal
tombol, és gátakat lebont.

Ma már nem tudom azt sem, hol vagy,
de mégis oly kedves nekem,
minden emlék, hisz hozzád fűzött
egy homokba írt szerelem.

Forró Aszfalton

Forró aszfalton,mezítláb!
Bele írom neved,ott hagyom neked!
Ha majd egyszer te is arra jársz,
meglátod nevem, és neved!
Egy szív, egy sóhaj, sok sok éjjel,
valaki titokban csak téged szeret!
Érted él ,érted szenved,szemedbe nézni
nem mer…. elenged, csak szeret!
Megmarad , az örök eltitkolt szerelem
sziklafalára írva,csak ennyi, semmi más:szeretlek!
Szeretni nem merek,szívem csak remeg,élni nem mer,
sötét utcákon ténfereg!
Tartod a tükröt, s a szerelem néz vissza,
és a szomorú sápadt csillagok!
Sirassák helyetted is a meg nem élt szerelmet,
és eltemetnek minden bánatot, szomorúságot!

Hétköznapi pszichológia…

Ma már délután van, pirkadatkor elmentél, a megállóból intettél.
Tudtuk mi, ez a szerelem nem örök, őrködtek a strázsa ördögök.
Az ágyad már régen kihűlt, miközben a lelkeddel együtt menekültél.
Közben
Én meg kóválygok otthon és csak az gaz ördögök vannak velem otthon.

Itt van a magányom, az önsajnálatom, csoda? Biz' sokszor hitegettél…

Vecsés, 2024. június 10. -Kustra Ferenc József- írtam: a kapcsolatvégről.

Hétköznapi pszichológia…

Az érzésekben kóborolni, átélni, maga egy dzsungeltúra.
Éhség, szerelem, remény, vágy, meg a sóvár, merengő szem.
Az érzésvilág leküzdhetetlen, keserves mint, gyilkos tortúra
S
Szenvedő érzi, nincs szabadulás, elvesztem az eszem.

Pszichésen, mindennel lehet mit kezdeni, de érzés, a test ura.

Vecsés, 2017. június 17. – Kustra Ferenc József

Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…

A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.

Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.

Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…

Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…

Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József