Csodálatos és kemény vagy,
bár nálad sokszor fagy.
Szeretem a rideg mosolyodat,
pedig a hideg sokszor az arcomba csap.
Sétálgatok az utcán bambán,
nézem a havazást némán.
Beszélek hozzád hosszasan,
és te válaszolsz nekem komoran.
Ledermeszted a természetet,
és nem kíméled az embereket.
De nálad jön a Mikulás,
akit mindenki nagyon vár.
Majd érkezik a karácsony,
nem is vagy te gonosz,már belátom.

Nem tudok mást szeretni,
Ajánlkozókra rá sem nézek,
Csak Barátokkal beszélek,
Szerelemről, szó nem eshet!

Van minden nap, aki tenné
A szépet, de nekem nem kell,
Csak Te akit elküldtem,
Most meg gyógyítgathatom
Bánatomban megszakadt szívem.

Kértem az Istent boldogságért
Soha nem múló vidámságért
Kértem már az éj sötétjét
Izzó nap bölcs fényességét
Szelek csattogó korbácsát
Szellők vigadó románcát.

Mikor már a hitem veszni látszott
Minden reményem halni vágyott
Egy angyal szárnyalt az égen
Zöld föld felett meseszépen
Bíbor fény tavába állva
Fekete magányba várva.

Hajnalpír zuhant messzeségre
Bársonyt borít égi szépségre
De nap utolsó fényében
Egy mosoly kíséretében
Szívét vígan tárta elém.
Most őrzöm szerelmes felét.


(Egy a P Mobil - Zöld, bíbor, és fekete ihlette szerelem emlékére.)

Bimbózó virágok nyílnak a réten
Víg kis madárkák szavalnak szépen
Szivárvány játszik fenn az égen
Napsugárból szőtt gyönyörű fényben
Új szerelem szárnyal a sebes szélben
Bús bánatot hagyva a messzeségben
Kérlek engem, engem kerülj el
Ne kínozz, kerülj messzire el
Fájó szívem vak sötét völgyében
Dühöngve tomboló tél idejében
Itt nincs helye friss bimbózó virágnak
Itt nincs helye csalfa vidámságnak
Most magány szele szabja testem
Mivel szerelem bűnébe estem
Ezen tüzes szablyákkal forgó szelek
És a hosszú magányos rideg telek
Ronggyá tépték én lángoló szívem
Szerelmem miattad lett vétkem
Igen te miattad ifjú Tavasz
Újabb szerelmekkel tovább ne hamvassz
Bőven elég volt egy, a szörnyű véghez
Így kérlek, mint haldokló kegyelmez!
Ne ölelj szép szerelmes széllel!
Ne vakíts engem szikrázó fénnyel
Nem kérek illatos virágaidból
Kímélj meg kis madárkák víg zajától
Ízleltem már keserű szerelmed
Nekem elég volt add kegyelmed.

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.