Fránya
Nyár,
Végig imádtuk már.

Volt meleg,
Borúsos felleg.
Lecsapott villámlás,
Szélrohamban ébredt kavarás.
*

Fránya nyár,
Lassan elköszön már.

Még meleg,
Sötét felleg.
Dühödt villámlás.
Szélroham
Leveleknek hullámvasutazás.
*

Fránya
Nyár,
Mostanában változik már…

Elkészülődik,
Lassan így… szedelőzködik.
Szelek állandósulnak,
Esőfelhőt erre hajtanak!
*

Fránya
Ez a nyár.
Itt hagy bennünket már,
Télig nem vár.

Magát
Elorozva,
Álmodozva…
*

Fránya
Nyár
Készül már.

Zimankót,
Hótakarót,
Őszi szeleket itt hagyja.
Téli-hideghez, nem fűlik foga.
*

Fránya
Nyár,
Jövőig itt hagy már…

Őszt, telet ránk hagyja,
Utazna,
Haladna,
Nem maradna…

Vecsés, 2020. augusztus 16. – Kustra Ferenc József – íródott; a nyárról septolet csokorban.

Voltunk már máskor is felderítésen erdőben, eltévedt, kóbor árnyakkal,
Térdig érő hóban meredtünk sötétlő fák között, jó lett volna szárnyakkal…
Néztünk mindenfelé, de árnyak biztosan álcázó lepelben voltak,
Mert nem láttuk meg őket, visszajöttünk! Biztos, másfelé kóricáltak...
*

Zúgva, bőgve, forogva dühöngött az őrjöngő jeges szél
És velem együtt többen voltunk, aki még kegyelmet remél.
A jeges szélvihar hordta szerte a havat, ruhánk alá csempészte,
Védekezni nem tudtunk, sőt vadsága, a lelkünket is megigézte…

Csak fázva vánszorogtunk az éjszakai hóviharban,
Kiutat nem láttunk, de nagyon csúszkáltunk a bakancsban.
Ilyen katasztrofális időben megállapítani jóformán semmit sem lehet,
Csak botorkáltunk vissza a tábor felé, erre volt elég az utolsó lehelet…

Többen is a négy felderítési nap fáradtságával leültek,
Ennyitől, még a harcedzett katonák is teljesen kikészültek.
Történetem, ketten találtuk meg egyedül a tábort
És így mi lettünk hírmondó, ki hóviharban bóklászott.

A magas, nyitott és a szélfútta tereprészeken
Démoni kórusként süvített a szél, tán' részegen.
Mélyre süppedt a lábunk, szél- felkavarta szűz hóban,
Testünk kezdte sínyleni fagy csípéseit, baljósan.

Elfáradva cammogtunk egy jó mély szakadék mellett
Fehér halál kezdte szedni áldozatait, sejlett.
Különítményünk utolsó embere csak megcsúszott…
Kiáltása, ahogy halkult, a vihar úgy megnyúlott...

Az ennivalónk volt elég, csonttá fagyott... hiába volt,
Az evés gondolata is folyvást gyötört, hó átkarolt.
Első tomboló hóvihar egy nap, egy éjjel tartott szeleknek,
Tapasztaltuk a sebes és dermesztő dühét viharszeleknek.

Pirkadatkor teljesen szélcsend lett és majdnem elállt a hóesés,
És majdnem kiderült, ami volt talán egy órás, egy nagy átverés.
Addigra előkerültek a súlyos, ólomszürke felhők
És bevezető nélkül, üvöltve tört ránk… hóvihar-felhők.
Szinte kúsztunk, leszegett fejjel vánszorogva, nem sétaútra.
A körülmények miatt parancsot is adtam a visszaútra.

A hóvihar szembekapott minket. A látótávolság öt lépés volt,
Enni, pihenni, tüzet gyújtani nem tudtunk, már a lelkünk is roncsolt.
Katonáim lemaradtak, eltűntek, és ki maradt, az magát… vonszolt.

Nem is értem, hogy találtunk vissza két nap alatt, csúszkálva hóesésben,
Az állásunkhoz, de már csak ketten kóvályogtunk a sűrű hóesésben.
Helyettesem egy őrmester rendületlenül követett már nem beszéltünk…
Lefoglalt, hogy áztam, fáztam és éheztem, új hókupacba beleléptünk.

A tábornál megnyugodtunk, leheletünk kicsiny gőzfelhőként távozott,
A vihar elült, szemünk tisztán látott, már amit a fák között láthatott.
Eredményt nem értünk el, de több társunk is a vadász mezökre távozott.

Vecsés, 2014. január 31. - Kustra Ferenc József

A télről, versben és tankában írt a szerzőpáros…

Szél úrfi pejként,
Zabolátlan, mint vadló.
Patanyom, hóban.
Hópihékkel érkeztem.
Ő vár! Tudtam, éreztem.
*
Látom, hogy a szél, a kert fái között vircsafttól, olyan, mint egy rítus!
Lehet, hogy buta, mint a sötét éj, ő azt hiszi, hogy ilyen a virtus.
*
Kis hópelyhekkel
Tangózik a forgószél.
Zúzmarás minden.
Hó hullott, Ő táncra kért,
Ölelt s testünk összeért.
*
Látom a milliónyi, szép hó-szemcsét,
Nem veszik figyelembe a leesést
De, csoportokba verődve argentin tangót táncolnak
Mert, ez a megveszekedett szél, ezt nyújtja a bátraknak.
*
Szabadság mámor
Áthatja, zúgó szelet!
Jégcsapot tördel.
Fordított jobbra, balra,
Szívünk vert a ritmusra.
*
Süvöltő szelek
Eltapossák lágy szellőt.
Jég uralkodik.
Magához húz s felemel,
Vágy kél, lelki eledel.
*
Vad szél játszik az
Ágakkal, sokat letör.
Hó is leesik…
Édes álom... túl kevés,
Széttépte az ébredés.

Vecsés, 2017. december 3. – Szabadka, 2017. december 4. - Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Álom tánc”

Az ónos esőről

Nagy zimankó van,
Beköszöntött a hideg.
Eső is lefagy.
*
Erdő, csak nyögve
Viseli! Borító jég.
Sok megfagyott csepp.
*
A lágyas napfény,
Szürkeséget nem oldja.
Ónos eső hull.
*
Vándorló szelek
Dudorásznak, erdőben.
Ónos esőt hoz.
*
Gallyon, több madár…
Ónos eső, csak hull-hull.
Jégből, madarak.
*
Romos kőtemplom
Fal. Varjak. Ónos eső.
Tollazat jégben.
*
Gyilkos terhet szór
Állatokra a hideg.
Ónos esőben…
*
Hideg hasogat
Erdő minden lakóját!
Bundák, jegesek.
*
Zord lett a világ,
Szél szaggatja ágakat.
Jég, nehéz ágnak!
*
Lusta eső hull,
Erdő fái, csak állnak.
Ónos esős éj.
*
Megborzongott az
Erdő, halknak csöndjében.
Ónos esőzés.
*
Az összegyűjtött
Rőzsék, ónos esőben…
Erdőn telelnek.

Vecsés, 2017. január 1. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Baso féle stílusban…

Csak utasok vagyunk
az Élet vonatán,
megváltottuk a jegyünket
születésünkkor, momentán.
Hogy hová ülünk?
nem mi döntjük el,
csak felszállunk rá
kezünkben a tikettel.
A kalauz mutatja,
- ez az Ön helye,
arcomon döbbenet,
- miért pont ide? -
De már mindegy,
csak induljon a vonat,
mielőbb lássuk meg,
rég vágyott célunkat.
Gyorsabban is mehetnénk,
mi ez a döcögés?
- Nyugodjon meg, kérem,
itt nincs késés! -
Robogunk hát tovább,
tesszük a dolgunkat,
a szerencsés választhatott,
másnak, ami maradt.
Néha azért megállunk,
egy-két utas leszáll,
eddig szólt a jegyük,
vagy valaki szelektál?
Odakint már szürkül,
a test egyre fárad,
egyre jobban kívánnék
egy megvetett ágyat.
Csikorognak a kerekek,
a vonat fékez, megáll,
kalauzunk egyszer csak
mellettem szalutál.
- Uram, Ön itt leszáll! -
kérdésemre - Miért? -
ellentmondást nem tűrően,
szenvtelenül így reflektál.
- Eddig szólt a jegye,
önnek ez a végállomás,
na igyekezzen leszállni,
a vonat indul tovább! -
- A csomag maradhat,
arra nincs szüksége,
mint mondottam volt,
az utazásának vége! -
Hiába is tiltakoznék,
- még utazni akarok -
Ő csak végrehajtja
a felsőbb parancsot.
Irigykedve nézek vissza
a maradó utasokra,
jó lett volna eljutni
még több állomásra.
Tudom, pihenés vár,
de még nem alhatok,
le kell írnom még,
sok fontos gondolatot.
- A világ szép,
az élet túl rövid,
szeress, hogy szeressenek
életed végéig! -
Van még tennivalóm,
Én úgy gondolom,
ezért potyautasként
utazom tovább a vonaton!