Sötét köpenyét felvette már az ég
Úgy suhan át a város felett,
Csillag szemeivel letekint a földre
Hol békésen alszanak már az emberek.

Egyedül talán én vagyok még ébren
S némán forgolódom álmatlanul,
Látod? Én most is teutánad vágyom
Hiába tiporsz el durván, szótlanul.

Miért van, az hogy nem tudlak feledni?
Pedig jól tudom, meg sem érdemelsz!
Kaphatnék én is szebbet, jobbat nálad
De az én szívem csak utánad, eped.

Úgy szeretnék végre kitörölni mindent
Ami hozzád fűz, és tehozzád vezet,
Nem akarok többé miattad szenvedni
Hisz nélküled talán sokkal jobb lehet!

Édesanyám, te drága jó asszony!
ki féltő gonddal őrzöd minden léptemet,
úgy hiányzol hogy le sem tudom írni
fájó hiányodtól könnyem is pereg.

Édesanyám! Ma megköszönöm néked
hogy átvirrasztottál annyi éjszakát,
átszőve szíved minden melegével
s nem is mutattad: fáradt vagy talán.

Néked adnék most minden piros rózsát,
leszednék néked minden orgonát
hisz te vagy az egyetlen a földön
ki elnézte nékem minden kis hibám.

Ma néked szóljon a legszebbik nóta
hisz te vagy nékem a legdrágább talán,
köszönöm azt hogy felneveltél engem
s oly féltő gonddal vigyáztál reám!

Mennyire szeretsz? Mondd el újra
hallani szeretném hangodat,
ahogy kimondod újra és újra
nevemet suttogva, boldogan.

Szeretsz e úgy mint a legszebbik rózsát
mely tenéked ontja minden illatát?
Mely ablakod alatt lágyan és szelíden
bűvös illattal lengi be szobád?

Hiányzom e? Vagy eloltja bárki
hirtelen feltámadt égő szomjadat?
Hiányzom e ha messze vagyok tőled
s nem érzed ajkadon forró csókomat?

Látod? Én szeretlek! S kínzó szomjamat
nem olthatja el senki sem!
Csak tőled akarok minden apró bókot
melytől melegség járja át szívem!

Tőled akarom a bársonyszirmú rózsát,
a gyöngéd ölelést, a forró csókokat,
nem kell senki más ezen a világon!
Csak te olthatod el égő szomjamat!

Csak te vagy nekem egyedül a földön
ki elhozza nékem a virágzó tavaszt,
és ha te nem jössz , nem is kell senki!
Magamba temetem minden álmomat!

A legszebb szó, amit tenéked mondtam
azon a hűvös éjszakán,
fülembe cseng, még most is úgy hallom
mintha éppen most mondanám.

Amikor azt mondtam téged szeretlek
olyan boldogan néztél reám!
Mintha megkaptál volna minden kincset
amely a földön létezik talán.

s amikor elmentél olyan árva lettem,
akár az utolsó, sápadt fénysugár,
amely az ég alján búcsút intve sóhajt
s azután kialszik mint a gyertyaláng.

Egy jó anya bármi is történt
egyformán szereti minden gyermekét,
mindegyik oly kedves néki,
akár a legszebb, legdrágább nyakék.

Egy jó anya szeretné mindig
jóra nevelni minden gyermekét,
s ha néha-néha elgyengül mégis,
Ő is csak ember,mindenféleképp.

Megtenne mindent, hogy megőrizzen
minden bánattól amíg csak lehet,
S ha mindennap talán nem is érzed,
hidd el:Ő akkor is,örökké szeret!