Működésképtelen család voltunk.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.
Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.
A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.
Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.
- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.
Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.
Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.
Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.
A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.
Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.
- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.
Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.
Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
Hogy sejthetted volna
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?
Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?
Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.
Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.
És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?
Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.
Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.
Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?
Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?
Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.
Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.
És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?
Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.
Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.
Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!
Mézes és epés adagokban,
Örömteli és bánatos porciókban,
Van földi sorsunk kimérve.
Az Édenre melyet elhagytunk
Mégis vissza gondolunk
De az üdvösség még nincs elérve.
De majd eljön az a hajnal
Mikor méz és epe, bánat s öröm,
Többé nem ural felettünk;
Mikor az ember megváltása
Isteni győnyőrben ragyog
És mindannyian szabadon lélegzünk.
Örömteli és bánatos porciókban,
Van földi sorsunk kimérve.
Az Édenre melyet elhagytunk
Mégis vissza gondolunk
De az üdvösség még nincs elérve.
De majd eljön az a hajnal
Mikor méz és epe, bánat s öröm,
Többé nem ural felettünk;
Mikor az ember megváltása
Isteni győnyőrben ragyog
És mindannyian szabadon lélegzünk.
Petőfi Sándor után szabadon.
A verssel való hasonlóság csak a véletlen, és az akarat műve.
Jajj..,mi a kavics, pipimama.
A hálószoba lett otthona.
Pista bácsi önnel jó volt,
de nála ez csak múló hóbort.
Sportol kend, azért rohangál,
még a tévére is felszáll.
Eszébe jut, kiabál kend.
Nem csoda, hogy Pista kést fent.
De higgye el, nem lesz itt baj.
Nem fog kilógni levesből taraj.
Mondta is Pista.-Egye fene,
a jószágot senki meg ne egye.
Na, azt mondom kis kotkodácsom.
Vigyázz, Pista ki ne rántson!
Legyen jó, fogadjon szót.
Akkor nem szórnak magára sót..
Na, figyelj te is kiskutyám.
Tyúkot te sem eszel komám.
Ez a szárnyas a jó barátunk.
Meg ne edd, mert megutálunk.
A verssel való hasonlóság csak a véletlen, és az akarat műve.
Jajj..,mi a kavics, pipimama.
A hálószoba lett otthona.
Pista bácsi önnel jó volt,
de nála ez csak múló hóbort.
Sportol kend, azért rohangál,
még a tévére is felszáll.
Eszébe jut, kiabál kend.
Nem csoda, hogy Pista kést fent.
De higgye el, nem lesz itt baj.
Nem fog kilógni levesből taraj.
Mondta is Pista.-Egye fene,
a jószágot senki meg ne egye.
Na, azt mondom kis kotkodácsom.
Vigyázz, Pista ki ne rántson!
Legyen jó, fogadjon szót.
Akkor nem szórnak magára sót..
Na, figyelj te is kiskutyám.
Tyúkot te sem eszel komám.
Ez a szárnyas a jó barátunk.
Meg ne edd, mert megutálunk.
József Attila vagyok,
A szentségit, majd meg fagyok.
Három napja nem eszek,
de leszámolok veletek,
mert nem illik kocsikázni,
s csóró árán rongyot rázni.
Ezért verek írógépet,
s bámulom a Lenin képet.
Könnyű Ady módon írni,
jó gubáért jókat sírni,
Pulcsiba búj hogyha fázik,
bérkocsit hív hogyha ázik.
Csak az az igazságos bér,
ha megvan a napi kenyér,
de nagyon nagy akadály
az üres gyomor, éhes száj.
Fáj is nekem szívem tája
míg másnak jut libamájra.
Hát verem csak az írógépet,
s hizlalom a Szabad Népet.
A szentségit, majd meg fagyok.
Három napja nem eszek,
de leszámolok veletek,
mert nem illik kocsikázni,
s csóró árán rongyot rázni.
Ezért verek írógépet,
s bámulom a Lenin képet.
Könnyű Ady módon írni,
jó gubáért jókat sírni,
Pulcsiba búj hogyha fázik,
bérkocsit hív hogyha ázik.
Csak az az igazságos bér,
ha megvan a napi kenyér,
de nagyon nagy akadály
az üres gyomor, éhes száj.
Fáj is nekem szívem tája
míg másnak jut libamájra.
Hát verem csak az írógépet,
s hizlalom a Szabad Népet.

Értékelés 

