Szó és tett...kísér,
Múltból árnyékként követ.
Követ ne dobálj!
Büszkeségnek tanácsa,
Tévedésnek csapdája.

Hiúság ártó,
Ha a való nyikorog.
Öntelt gőg káros.
Sors útja szerénységgel,
Igaz érték erénnyel.

Erény a tudás,
Ám ne fitogtasd, tanítsd!
Bölcsre felnéznek!
Hasznos lecke javadra,
Hajtja vizet malmodra!

A jó szándék szép,
Őszinteséget áraszt.
Mennyei érték!
Ki szívvel ad jó reményt,
Az nem kap rossz véleményt.

Ígéret szép szó,
Ha megtartjáķ...illendő-
Tudja mindenki?
Mézesmadzagot ki oszt,
Önmagától hitet foszt.

Dics-kör szűk, csalfa.
Hideg aura taszít,
Emberség...az kell!
Barátságos igaz szó,
Tiszteletben megtartó.

Dunatőkés, 2024. június 3.

Egykoron szakmájában profi volt,
De lelkében már majdnem holt.
Testét kissé kór mardosta
Így könnyen rákapott a drogra.
- Ilyenné lett ez az ember.

Szégyen szíve a sárt taposta,
Hazudott, csalt, lopott-ahogy tudta.
Becsületét eljátszotta,
És a hitét is majd eldobta.
- Ez lett az az ember.

Egy nap úgy volt-rajta kapták,
Ahogy döfi az adagját.
Kábult fejjel menesztették,
Elküldték, hogy kezelhessék.
-Megvetés lett az az ember.

A lélekdoktor szívvel szólott,
De ő üvegszemmel csak mosolygott.
Hadd írja fel gyógyszereit;
A drog helyett most jó lesz ez is.
-Hitetlen lett ez az ember.

Teltek lassan a hónapok,
A sóvárgás alább hagyott.
Meditálva önmagába
Rátalált egy kis szikrára.
Régi lelke felkereste,
Ki akarattal felvértezte.
Már csak hit kell, s meglesz minden,
Hogy az az új-ember megszülessen.

Fokról fokra éledt újra
Mint kóros lelkek pártfogója.
Volt barát ki előkerült,
És volt aki csak kikerült,
De a család asztalánál
Mind örült, hogy velük ott ült.
-Ez az ember megkerült.

Alázattal vezekelve
Betegeknek segítője;
Szelíd szívvel ápolt, védett,
És voltak, kiknek példakép lett.
Az ifjúságnak megmutata,
Milyen lehet az Ember arca.
-Élni kezdett az az ember.

Megvallotta erős hittel-
Bűnbe eshetsz, elkárhozhatsz,
De az Isten feltámaszthat!
Bár szégyen folttal a szívedben
Újra élhetsz szeretetben.
-Megtért az elveszett ember.

Kaszakővel csiszolgatom
Fenegetem énemet
Hogy a penge odabentről
Legyen kicsit élesebb

Bekeverem a színeket
Festegetem életem
Ha idővel majd kifakul
Tarkább legyen végzetem

Fát ültetek az anyaföldbe
Tiszta szívvel gondozom
Hogy a fénnyel ölelkezve
A lelkemet még itt hagyom

A gondolat bűvös árral
Szétfolyik az éterbe
Ki érzi majd a szómágiát
Ott leszek a közelbe.

Tacsi csontját elkaparta
Érlelődni egypár napra,
Milyen jó lesz-mondjuk keddre,
Ha csemegézni támad kedve.

Kemény fejű, makacs, s konok
Nevetgélnek a rokonok.
Nem láttak még ilyen kutyát,
Ki elmenekül ha pórázt lát.

Az utca ajtónál lecövegel,
És egy tapodtat sem mozdul el.
Durcaságán nem fog ki a jófalat,
Ilyen erős kutyánknál az akarat.

Nagy jellem és egyéniség nem vitás,
Büszke tacskó vére bizony nem hibás.
Nem marad más-elfogadjuk ahogy van,
És örülönk,hogy össze-vissza nem kapar

Jutalmul a hűségéért csontot kap,
Jó velőset, amit szívvel rágcsálgat,
S ha elkaparja holnapra hát az se baj
Huncut fején ilyen nagy lett az a vaj.

Az embert
Relytélyek megismerése űzi
Magasztos célok
Nagyság csillogását tűzi
Büszke zászlajára
S közben elrohan a lét
És Minden
A múlt kútjába vész

Jóllehet
Csak
Örömmel élni kellene
Gyermek szívvel naponta
Boldogan nevetve
Csupán pár évtized kínálja
Tálcán a lehetőséget
És huss...
Annyi ...A képlet.