Ez mindig ideér…

Borús fenn az ég
Közeleg a tél.
Ne siess! Ne még!
Hát… el nem vetél…
*
Ködhomály, szürkeség,
Gyászruhában a természet.
Puha gyolcs az álma.
*
Már nyugszanak a rovarok és az állatok,
Már nem képződnek ágakon nyíló rügyhalmok…
Hópihékből lesznek, felvillanó csillámok.
*
Szikrázó Holdsugár,
Szél hópelyhekkel táncot jár.
Dermesztő, fagyos éj.
*
Az
Élet
Őszből vált…
Kivétel nincs.
Van, ki túléli…

Vecsés, 1998. szeptember 26. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc József – a verset és az apevát én írtam a HIAQ -kat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.

A ködöt örökítette meg a szerzőpáros, versben és tankában…

Ősz, már ököllel kopog az ablakon,
Lefolyó vizet csinál a falakon.
Holnap reggelre, lehet, hogy deres lesz már minden,
Utána jő a téli hideg, menekvés nincsen.
*
Köd-hajnal dereng,
Fázós hideg, dermesztő.
Szomorkás szürke.
Metsző lég, hajnal hasad,
Szürke tájra köd tapad.
*
Ébredő hajnal
Köd-párát lehel körbe.
Utak, nyálkásak.
Ködburok, tájat ölel,
Síkos út veszélyt növel.
*
Aggasztón, csendben
Hűl hajnali levegő.
Ködben… ugatás.
Fagyos hajnal, csend honol,
Sűrű köd bosszút kohol.
*
A kutyánk, biztos beteg, mert hullik a szőre,
A szomszéd lova meg nem, a jó idő őre…
A kutyánk bundájának ilyenkor már vastagodni kéne,
A szomszéd lova meg lusta? Valamit tán’ tennie kéne…
*
A hajnali nap
Söpri el ködfoltokat.
Nincs tejfehérség.
Köd szitál, napsugár gyér,
Civódik, földet nem ér.
*
Ködruhát vett fel,
A sárgás, napfelkelte!
Nagy rejtőzködés.
Ködfátyol Napot takar,
Fénye kúszik, mily’ pazar.
*
Reggeli ködből
Lidércként süt ki a nap.
Látótávolság.
Ködhomály, napfény sápadt,
Könnye hull bágyadt ágnak.
*
Gyerekek iskolába menet már, rugdossák a „bőrt”.
Az egyik „gyertyát" rúg, ez levitte a ködről a szőrt...
A labda nincs is meg ha, nem látják, nem találják,
A köd elvette, jól eldugta, ezt konstatálják...
*
Pislákol a nap,
Inkább csak erőlködik…
Lanyha ködfátyol.
Köd szűnőben, fény dereng,
Pőre ág könnye pereg.
*
Nap, nem is nézi
Hulló faleveleket.
Sokfelé, ködfolt.
Konok köd engedetlen,
Napot bújtat szüntelen.
*
Oszladozó köd,
Áttetsző az árnyjáték.
Kúszó napkorong.
Sugarait átszűrik,
Fény úrrá lesz, köd szűnik.

Vecsés, 2017. október 17. – Szabadka, 2017. november 25. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit! A versrész címe: „Ködfátyol napot takar”

Ködös reggelben
Köd majd’ hegyet is fedi.
Köd ül völgyekben.
*
Ködös reggelben,
Szinte csordogál a dér…
Vacogtatón hűs…
*
Ködös reggelben
Nyiladozik szép idő
Felhőtlen égbolt.
*
Ködös reggelen
Szürke-fátyol terítő.
Nap, felszárítja.
*
Dermesztő reggel,
Ködfátyol borít mindent.
Nyálkás az idő.
*
Derengő ködben
Remeg a reggeli nap.
Napsugár vibrál.
*
A reggel, csendben
Terjeszti a hideget.
Ködpára leült.
*
Reggel, takarja
Utat a hajnali köd.
Minden, oly’ nyálkás.
*
Még van fényözön
És még kék az égbolt is.
Reggel, már ködös.
*
Hűs, párás napok
Hallódó növényekre.
Reggel, meg ködös.
*
Ködös időben,
Fénytelenül kel a nap!
Láthatatlanság.
*
Félhomályos köd,
Reggeli nap lassan kél…
Küszködő napfény.

Vecsés, 2020. szeptember 30. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso féle stílusban.

Eredeti Basho féle stílusban…

Szellő se mozdul,
Fán, fakult levélke lóg.
Hervadó élet.
*
Halálát sírják
Tarka-virágos rétek.
Kókadt pipacsok.
*
Lombhullatóként,
Fák növelik az avart.
Puha lépések.
*
Költöző madár
Jegyet vált és szárnyra kél.
Itten hideg lesz.
*
Kutya bundája,
Elkezd megvastagodni.
Melegen-tartó.
*
Nap nem süt már úgy,
Mint kinn a réten, régen.
Minek napernyő.
*
Úgy átváltoznak
Levelek. Színesednek.
Ezerféle szín.
*
Ritkás levelek
Kontúrja földön. Árnyak.
Harmat fölszárad.
*
Eső jön, széllel,
Mi kerget falevelet.
Sárosak utak.
*
Szélpapa zenél
Villanydrót-gitár húron.
A hűvöst söpri.
*
Szárnyait, meleg
Már, hóna alá csapta.
Hűvös hajnalok.
*
Fenyő ágai
Csak lengedeznek, zölden.
Sok a pókháló!
*
Szikrázik a fény,
Hűlt avar borít földet.
Térdre esik táj.
*
A melengető
Nap sugara, már bágyadt.
Érzett lehűlés.
*
Nap, koraesti
Fák bíbor ékessége.
Száradt levelek.
*
Könnyű szél markol,
Őszibarackfa ágat!
Lehullott gyümölcs…
*
A pókhálók már
Lakatlanok, de légy sincs.
Érett szilvafürt.
*
Szilva és szőlő,
Finom, szedegetni jó.
Rozsdásodó zöld…
*
Szőlőlevélen
Döngicsélnek darazsak.
Szüretidő van.
*
Lehulló alkony,
Hordó dongák konganak.
Must már forrni kezd.
*
Kis esőcseppek
Hullanak le az égből.
Földi helyükre.
*
Fecskék és gólyák,
Már hosszú úton vannak.
Majd visszajönnek.
*
Szél pengeti a
Múlás végső zenéjét.
Viharos dallam.

Vecsés, 2015. augusztus 10. – Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!

Lankás dombon őszülő fák serege
búsan énekli nyár búcsúdalát,
megjött vöröslő ősz, tél követe
álmodnak tavaszig múló csodát.

Majd, ha rügy fakad a gyenge ágakon
csillan kérgen tavaszi napsugár,
lombjaik közt csendben, lágyan
örömtáncot jár ifjú fecskepár.