Fénypászmák szűrődnek át a lombok között zajtalan,
Sétálunk, s nézzük fények törnek át, ezer irányban...
Fénypászmák szűrődnek át a lombok között zajtalan.

Tihanyi erdő mélyén andalogva járunk, fény és árny egymást váltja,
Hátunkon nagy zsák, benne elemózsia, tűznek gyújtós és kisbalta...
Tihanyi erdő mélyén andalogva járunk, fény és árny egymást váltja.

Délben, amikor a harang szól, tűzünk már vidáman lobban,
Körben kövek, sehol száraz a láng csókol fát, szikra pattan...
Délben, amikor a harang szól, tűzünk már vidáman lobban.

A Balaton szemébe nézünk, zöld fodrokban, felénk ring a nyugalom,
Ahogy parton csendes szélbe merül a nap, lelkünkben nő az izgalom...
A Balaton szemébe nézünk, zöld fodrokban, felénk ring a nyugalom.

A fény sugarai forognak, mint este, a nap fáradt utolsó sóhaja,
A lombok résein átdereng, mint teaszűrőn meleg folyadék sugara...
A fény sugarai forognak, mint este a nap fáradt utolsó sóhaja.

Eloltottuk a tüzet, mindjárt indulunk, hátizsákunk vállunkra kattan,
Ballagunk haza - mesébe illő volt a nap, s a szalonna is páratlan...
Eloltottuk a tüzet, mindjárt indulunk, hátizsákunk vállunkra kattan.

Siófok, 2025. május 17. - Gránicz Éva - Írtam: három soros zárttükrös versformában.

(Apeva)

Már
Szívem
Téged vár,
Minden, minden
Csupa napsugár!

Csupa napsugár
Minden, minden,
Téged vár
Szívem
Már!

Siófok, 2025. május 8. -Gránicz Éva-

Márvány égboltján
aranyszínű alkonyat.
Sóhaja rebben.
*
Szél visz fényeket,
bíborba fúlt horizont.
Álmodik a Nap.
*
Vérarany sugár,
eltűnik a domb mögött.
Égő búcsúszó.
*
Piros fényszalag,
ég és föld összeér most.
Csend ölel mindent.
*
Búcsúzó tűzben,
a Nap süllyedő fáklya.
Hullám oltja el.
*
Lassan sötétül,
napfény az éjbe simul.
Csillagok várják.
*
Aranyhíd ragyog,
kék hegyek közt búcsúzik.
Bíborban ég el.
*
Izzó korong ég,
Balcsi ölében alszik.
Füstje az alkony.
*
Parázs ég alatt,
tenger nyeli a tüzet.
Szikrák haldokolnak.
*
Láng csókol vizet,
forró sugár elhalványul.
Gőz száll az égre.
*
Sistergő fényben
a Nap a habok közé.
Hull s elenyészik.
*
Hegyek peremén
elcsitul a fény zaja.
Árnyék öleli.
*
Halkul a szellő,
Nap csókolja a földet.
Csillagfény rezzen.
*
Rőt lángban lobban,
mint halkan égő fáklya.
Az ég vörösben ég.

Siófok, 2025. március 27. -Gránicz Éva- írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban.

Próbáltam már elmondani neked,
mit is jelentesz, de nincsen szavam.
Nagyon, nagyon ? csak ennyit súg szívem,
szüntelen zeng legbelül e visszhang.

Nem tudom, hogyan mondhatnám el még,
Csak érzem: mióta vagy, más minden.
Fény ölel át, s a világ is szebb rég,
mert benned nyugszik meg fáradt szívem.

Mint kismadár költöztél szívembe,
fészket raktál, s többé nem üres már.
Belül kibélelted szeretettel,
s jóságod minden fájdalmat kizár.

Keresem a szót, mi elmondhatja:
nagyon, nagyon... ennyit mondhatok ma.

Siófok, 2025. február 8. -Gránicz Éva- irtam: Szonett -ben.

Augusztus van... nyár lassan búcsút int,
Fák között majd ősz... halkan oson megint.
A Nap aranya tompul, a szél zenél,
És az este hűvös szava messze kél.

Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,
Csillagok járnak hűvösebb sugárban.
Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.
Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.

Szeretem figyelni a csillagokat,
Mintha intenének... csodás káprázat.
Kik elmentek már, csillagok közt élnek,
Örökké égnek... onnan visszanéznek.

Fák, virágok susognak csendben, halkan,
Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.
Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."
Tejút porából csillag hull váratlan.

Fekszem a fűben, testem föld öleli,
Az ég palástját lassan rám teríti.
Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."
S este betakar csillagfény-lepelbe.

Siófok, 2025. augusztus 3.