A gyertyafénynél merengek némán
szobámban néma csend honol,
s a gyertyalángnál elmerengve
most is csak rólad álmodom.

Mint gyertyaláng,mely fellobban néha
te is csak úgy akarsz talán,
mint csorgó viasz a gyertya szélén
s hirtelen megfagy oldalán.

Talán szeretnél néha-néha
mint a kihunyó gyertyaláng,
forró testeddel hozzám simulva
mint csorgó viasz a gyertya oldalán.

S aztán hirtelen messze tűnnél
oda,hol erősebb fény ragyog.
itt hagyva engem félhomályban,
míg a gyertyával együtt elfogyok.

Tegnap látta utoljára,
álmatlan éjszakát hozott egy lányra.
Ugyan elbúcsúzott tőlle,
de utánanézett míg el nem tűnt a ködbe.

Könnyeit visszatartani alig tudja,
hisz mindennél jobban őt akarja.
Vajon ő is gondol rá,
vagy gondolatában ő köddé vál?

Nem,nincs igaza,
a fiúnak is eltorzul az arca,
s közben a lány jár a fejébe,
ugy lenne az ő helyébe.

Hisz ő azt gondolja
hogy a lánynak nyugot az álma.
Nincs felejthetetlen kép a fejébe,
nem ég szerelem tűz a szívébe.

Mind a ketten rosszul hiszik,
mert a kezdettől egymást szeretik,
de oly nehéz ezt elmondani,
s a másiknak a szemébe nézni.

Most egymástól messze vannak,
de a gondolataik egy helyen járnak.
Mind a kettő nyugtalanul alszik,
mert egymást mindennél jobban szeretik!

Engedj szabadon ,ne tarts fogva
nem bírom el a láncomat,
engedj szabadon szárnyalni végre,
ne tépd ki minden tollamat!

Engedj szabadon ,ne rakj rám béklyót
hisz gúzsba köt a gondolat,
ha nem tudsz megbízni bennem,
nekem már semmim sem marad.

Engedj szabadon ,hadd merengjen
csapongva lelkem ha szárnyra kap,
engedj szabadon !Bízz meg bennem!
Vagy letépem minden láncomat!

Engedj szabadon,nem megyek messze,
csak gondolatban szárnyalok
engedj szabadon s visszatérek,
ha szükség van rám én itt vagyok!

Ne játssz a tűzzel! Perzsel,éget,
minden mit érint lángra kap,
Ne játssz a tűzzel! Csak martalék lesz
ami belőled megmarad.

Ne játssz a tűzzel,nem kímél meg!
Csak lángol,s örökre megsebez,
ne játssz a tűzzel! csak megéget,
s nem bírsz már többé élni sem.

Ne játssz a tűzzel,ne kapj lángot!
S ha mégis,kerüld el messzire!
Mit érint csak üszkös,kopár sík lesz,
s tova söpör majd messzire.

Menj inkább messze!Hol zúgó szélben
lágyan csörtet a kis patak,
könnyeid elviszi messze,
s csitul a láng ,mely fogva tart.

Hűvös alkonyatkor téged vártalak,
szürke félhomályban láttam arcodat.
Zúgó őszi szélben hallom hangodat,
míg elsöpri szél,és semmim sem marad.

Szemed színére csak úgy emlékszem már,
mint az őszi ég,mely ködbe hajlik át.
Hangod se hallom,csak ha zúg a szél,
suttogó morajként emlékemben él.

Hívlak, s te nem felelsz,régen messze jársz,
por lepte be már a lábaid nyomát.
Eredj csak messzire!Nem várok tovább!
hajszold az álmaid!Menj csak,menj tovább.