Az életről filozofálva… mert az sorsszerű!

(Bokorrímes csokor)
Emlékeimben ott van minden, kicsit megélt álmom,
Szép gondolataimban kiütközik a fájdalom,
Mindig is úgy volt, hogy kemények a sötétes éjek,
Az álmok meg harsogóan csendesek, mozgók, mélyek.

Amikor a harcok dúlnak,
Ott a könnyek igen hullnak,
Az ész erők lekonyulnak!

Már jól berozsdásodott: nyikorgó a kis kapu, nem nyílik némán,
Lehetőség adott, de erővel kell betörni a lét ajtaján
És lehet, hogy odabent: csak sok kiszáradt, szálkás parketta vár mán.

Azt mondják, hogy ne sirassam a tavaszt,
Meg, hogy ne sirassam a meleg nyarat?
Hát, hogyne mikor ez mind életfalat!

Én, egy szobában élek, de összezsúfolódva a sűrű magánnyal,
Sorsom, erre a címre jelentett be, együtt, az egykori vagánnyal!
Lelépni nem lehet, bár mozdony van, nem rendelkezünk képes' vágánnyal…

Megéltem én, korok jöttek, eszmék elmennek,
Becsületért mindig, mindenhol arcul köpnek.
Ember fejlesztette ők megvetendő szörnyek.

Nekem néha sem fájt… sosem simogatott élvezettel élet,
Sok álmom volt, mind-mind kudarcba fulladt és mind-mind semmisé lett.
Nemcsak a gondolatom, az életem is a vak végzeté lett…

Egyedül lakok a sors 'Péntek nélküli' apró szigetén,
Nem is ismerem ki magam, a lélekfájdalom tengerén,
Sivár ez a hely, az én belső gyarmatbirodalmam,
Még itt vagyok, így a kiutat biztos nem találtam…

Keresem vadul a magányom ördögi ügyintézőjét,
Közben nem keresem-találom, boldogság ügyintézőjét…

(3 soros-zárttükrös trió)
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán,
Nem bántanak, de itt van velem egy óriási birtokos, 'hangya' klán...
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán.

Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
A hangyák nem rám másznak, nincs bennünk harag, így veszélyem csöppnyi...
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.

Jobb híján keresem én a beste magányt,
Meg, ha van a boldogság védelmi kardját...
Jobb híján keresem én a beste magányt.

Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- írtam: alloiostrofikus versformában.

Erdei tisztáson lehetnék én tűző sugárkéve
Ami aztán vakítás volna sokak-mások szemében…

Esteledő homályban lehetnék én még szép bíborszín,
Az est meg ha hagyná, lehetnék bíborban világ-külcsín…

Hmm… ekkora fények nincsenek is, asztalom lehetnék én gyertyafény is
Lehetnék, világitást lobognék, kis méret, kis boldogság... állva is.

Környezetemben, pusztán tiszta megalázás minden napom,
Küzdve, hogy legyek valaki, így töltöm összes minden napom…
*

Lám! Minden lehetnék, küzdők nagyon, de ez mind semmi…
Fizikális vagyok, de már nem is akarok lenni…

A tegnapi húsvét hétfő, maga volt tán' végső alázásom,
Rosszul voltam, kókadoztam, vártam… mikor jön már a kaszásom?

Vecsés, 2025. április 22. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

A pataknak kócos partján
Réce riad, torka harsány.
Fű és a sás eltakarja
Csemetéket jól álcázza.

Ősi fáknak lombja alatt
A napsugár kissé szakadt,
Levélzetnek rejtekében
Megrekedt a szellő éppen.

Tükör vizén a folyamnak
Nyárfa pihék lubickolnak.
Tündérrózsa ringatózik
Sárga irissszel mártózik.

A távolból kakukk kukkant,
Fáknak ágán harkály koppant.
Olykor csobbant a farkával
Egy rabló hal a zsákmánnyal.

Térdig érő vízben járva
Fehér gém is épp vadászna.
Veszélyt sejtett személyemben
Felrepült hát nagy sebesen.

Madárdaltól zeng az erdő,
A békesség bennem megnő.
Természetben egy kis túra
Minden bajra legjobb kúra.

Ő intézte a női lovasnapot... Lesz még ő bárónő...

Ügetve vágtatok a lovam hátán, sokak várnak már a vártán…
Én vagyok, mint gróf a környék ura, igazi, nem hamis és buja.
Vannak itt messzebbről jött grófok és grófnők, urak, nem bábok.
*
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
Csodálják, a tekintete súlyt hord, parancs a szava.
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
**
Az én családom a környék tulaj-ura, gazdagságom: az ezres gulya.
Grófnőm meg ügyeli a kerti földeket, dolgoztatja a cselédeket.
Velük jó kapcsolatba van, sok a munka, de mindenki eszik naponta.
*
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
Grófnő a cselédeket dolgoztatja, sok a munka.
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
**
Én most megyek a női lovasnapra, de itt nem lesz ok semmilyen borúra!
Míg elvoltam intézőnőm volt az irányító, egyben volt az elme-világító…
Ő a nő-poéta társam, butaságot pusztító… versek írására lázító.
*
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító,
A poéta társa lettem, az elme világító.
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító.
**
Már látom várakozókat… meglátott a női főbíró… ó, sikoltozásokat!
Már látom poéta-társ intézőnőmet, szerzek neki bárónői címet, késztet.
Közeledek, nő a zsivaj-lárma, lovak várnak, tapodnak, indulunk versenynapnak…
*
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Bárónői címet kapok, mert késztetem... szíve tárt.
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.

Vecsés, 2025. április 12. – Siófok, 2025. április 13. -Kustra Ferenc József- írtuk a női lovasnapokra tisztelettel. Én írtam a leoninust! Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta: a három soros zárttükrös versszakokat.

Mosolyrügyeit
Elsorvasztja a közöny...
Búbánat-kóros.

Kedvtelenséget
Űző szép gondolatok...
Derültségesek.

Szórakoztató,
Sziporkás szösszenetek...
Szikraszórósak!

Hangulatvesztés...
Kinn a természet ölén
Orvosolható.

Lelked beérik
Miként hajad fürtjei
Kifehérednek.

Megírattatott:
Végzet elől menekvés-
Lehetetlenség!

Borús időkben
Dagonyás, lucskos utak...
Létszekér döcög.

Zavaros jövőt
Szennyes idők vizében
Gyermek is látja.

Gaz-tettek nőnek,
Mint égig érő paszuly...
Mértéktelenség!