Karjaid között elfeledtem
mindent ,mi úgy fáj most nekem,
háborgó lelkem megnyugtattad
mely izzó szikrákat lövellt.

Szemednek fénylő sugarában
újra láttam az arcomat,
míg öleltél szelíden, némán,
s most gúzsba köt a gondolat.

Jobb volna tőled messze futni
s temetni mindent egymagam,
vad szelek szárnyán elsuhanni,
nem bírom már a láncokat.

Jobb volna temetni végleg
ami már régen elveszett,
Felejts el! Ne gyere többé!
Nem kell hogy itt maradj velem!

Sikíts vagy sírj ha fáj belül
ne tűrd némán ha bántanak!
Tombolj és lángolj mint a tűz!
Ne szorítsd össze az ajkadat!

Ne fojtsd magadba bánatod!
Nem lesz jobb neked semmivel!
Csak belülről éget teljesen
s lelked tiporja őrli fel..

Fájdalmad éget mint a tűz!
S ha végre földre hull,
nem marad más utána
csak üszkös rom, és hamu.

Az én anyám oly messze van már
de most is látom őszülő haját,
lehunyt szemekkel magam előtt látom,
arcának minden mosolyát.

Látom hogy siet elébem
lágy szellő borzolja ősz haját,
kitárt karokkal engem vár csak
s úgy ölel magához, szinte fáj.

Sosem hittem hogy ennyire fájhat
amikor messze lesz talán,
szememből csordul a könny is
hisz oly messze van az én anyám.

Ki egyszer elárult ne engedd vissza!
Hiába próbálsz megbocsájtani,
hiába próbálod nem tudod feledni
nem tudod törölni az emlékeid.

Ki egyszer elárult százszor is elfog!
Hiába ígér néked kincseket!
Hiába kapsz tőle égő,piros rózsát
tövise véresre szúrja a kezed.

Hiába próbálsz újra hinni néki
az örökös kétely mindig benned él,
hisz a széttört vázát is hiába ragasztod,
szilánkot hagy az összetört cserép.

Ne menj hát vissza a múltba!
Töröld le hulló könnyedet,
s várj,míg a kihullott könnyed
meggyógyítja a szívedet!

Magyarföld, ahol megszülettél
Meghatározza hogy mi lettél.
Csak magyar lehetsz, semmi más. .
Szívedbe ütve ősi sorsod ,
És ezt keresztként egyre hordod.
Érhet ezernyi új hatás,
Mégis maradsz minek születtél.
Szent örökség, hogy magyar lettél.


Ha a hazád ad otthont néked,
Természetes, hát sohsem kérded
Magyarnak lenni mit jelent.
A szó körötted anyanyelved,
S ha tanulod a történelmet
Megértesz multat, és jelent.
Szabad vagy végre, valahára,
S felállsz a Himnusz dallamára.


De, ha külhonba visz a végzet,
Nem akartad, és nem is kérted ,
A sors mégis ezt mérte rád.
Gyökér nélkül is talpon állni,
Idegenben otthont találni, ,
Megbecsülni egy új hazát
Elhinni , hogy boldogan élsz itt, :
Miközben siratod a régit.

Ha megpróbálsz mindent temetni,
Adyt, Petőfit elfeledni,
Eltörölni a multadat.
Új földön, új emberként élni
Magad tagadva azt remélni
Babylonban értik szavad.
Muskátli és waratah két tő,
Hiába piros mind a kettő.

Légy büszke arra hogy Magyar vagy.
Szép a világ, de bármilyen nagy
Beolvadni nem kell neked.
Neveld családod új hazádnak
De álmaid csak hazajárnak.
Neked Magyar az éneked.
Zúghat ezer nyelven a tenger,
Csak magyarul vagy teljes ember.

Őrizd híven az anyanyelved.
Cserélhetsz hazát, hitet, elvet
Élhetsz bárhol a fold szinén.
Nyelvünkben egyek vagyunk váltig,
Ápoljuk, óvjuk mindhalálig,
Áldás mely végig elkisér.
Összetartó erő és egység.
Magyarnak lenni szent örökség!