Drágám
egyetlen menedékem
még-csak csillag sem sejlik
az égen
ebben az éjben
nincs semmi biztatás
semmi álom
úgy van hogy minden
összejött !
szoríts magadhoz
hogy ne fájjon !

Drágám
egyetlen menedékem
ebben a lázas,
didergő éjben
nincs semmi játék
megnyílna a föld
hogyha járnék
nincs semmi vágy és
semmi szégyen
nincs hatalom,
aki védjen

Drágám
Egyetlen menedékem
Ebben a csillagtalan
didergő éjben félek
szoríts magadhoz
hogy ne féljek !

Forr ez a tánc
Repül a dallam
Dobog a világ
Rikoltás harsan
Szedjed a lábod
Semmi se fájjon

Dobog a bőgő
a cimbalom pereg
lobog a tánc
a levegő remeg
remeg a padlat
rengnek a falak
szilaj a tánc
vad forgatag !

Húzzad jobban
sebesebben
hogy az ég
kifényesedjen!
Sej !

Ihaj tyuhaj !
Ihaj, tyuhaj !
Az én kedvem
határtalan !
Ráncos, fénylő
csizmám szára
kerestem is én reája
elszaggatom
kemény talpát
én fizetem meg
az árát
Ihaj , tyuhaj
Ihaj tyuhaj !

Vigadj magyar !

Ez ám a virtus
Ez ám a virtus
cselédnek, zsellérnek
ez lesz a virtus
hiába üt itt az óra
messze van tőled
Európa
elszaggatod
a csizmád talpát
de te fizeted meg az árát !
Te fizeted meg
Ezt a virtust !
Mert lendül a prímás
és robban a ritmus
Előre , ! repülj
körbe, vissza !
jó szíved
a tánc fölissza !
Csak húzzad, jobban
sebesebben hogy az
ég kifényesedjen
Sej !

Vigadj magyar !

Forr ez a tánc
Repül a dallam
Dobog a világ
Rikoltás harsan
Szedjed a lábod
Semmi se fájjon

Lebontott kontyotok emlékzuhatagába temetkezni
karotok biztonságát
és a csodákat nem feledve
s az alázat mélységeibe hullva
vergődni didergőn,
felsebezve
kikötözve
májusi füvekre, fákra
szeles,
szerelmes
dalokra várva
szótlan siratni titeket
kik fölittátok a szívemet,
s véremben szüntelen dobogva
kísértek majd a sirató
dombra
Ti juj-hangúak , párás-szeműek !
s megszelídültek
akiknek hajában
megőszültek az ujjak elmaradt érintései
és a bánat
Ti, Félelmeimben megváltók s menedékek
ha kivetettek mind a házak
Őrzőim
ha nem vigyázz senki
hogyha össze kell már esni
a kéregetők görnyedt énekével kellene értetek
énekelni !
hogy visszatérjetek !
mert fölittátok a szívemet!
Ti anyáim ! szeretőim ! testvéreim !
örömben , szenvedésben
csupasz kő-vidék
a táj nélkületek
fekete-virágos reménnyel
és nincs senki a kapuk előtt !
s a kerítéseken sem szól ki senki !
az éjszakák bénán függnek a tájon
s perceit az idő csak eldübörgi
tehetetlen
nélkületek csillagom riadtan
verdes tenyeremben
s felnőtt dolgaim között
kirepedezik a fájdalom
Ím így vagyok
kitárt karotok
ölelésére várva
nézzetek !
marad mi volt: a gyermeksírás
s fölötte a halál öntörvényei
keringenek.

Messze vagy és elérhetetlen
Csak az éjszaka bugyraiban
fortyog kínom
tehetetlen
s emészt a tűz teérted
Vad kamaszvágyakkal
gondolok rád
s vad kamaszvágyakkal
ölelnélek
Mint felhúzott íj
feszülnék ujjaid között
ölelő, széttárt
karjaid között
s rád fonódnék
lázas, folyondár testtel
Ziháló fuldokló
lélegzettel finoman
s csendben míg feloldoz
az öröm és eljön az este
így szeretnélek
de eltelt a nap
nélküled s hiába
vágyakoztam érted
ma jéghideg éj van odakint
a hold maga a pengeél,
hasít a fénye
ölelj meg s szeress még
mielőtt a szívemhez érne

Jön veled szemben,
Te elfordítod fejed.
Szempillád rebben,
De a megvetés vezet.
Látod, megszeppen,
S te nem fogod a jelet,
Mész görnyedtebben,
És nem nyújtod a kezed.

Félted gyermeked,
És rászólsz, ne nézz oda!
Éled életed,
Nem érzed, ez egy csoda,
Ahogy küzd, szeret,
Bár nem ő választotta,
Mégis megveted.
Isten rá ezt osztotta.

Ne tedd, ne bántsd őt,
Segítsd, könnyítsd meg létét.
Érezze erőd,
Hozz el lelkébe békét,
Adj neki erőt,
Feledje mások vétkét,
Legyen éltetőd,
Hogy megérted reményét.

Csöppnyi szeretet
Gyógyír a betegségben,
Gőgöd leveted,
Így időben és térben
Kitágul szemed.
Őt látod, teljességben,
Az embert... veled...
És nem kerekesszékben.

2015. július 8.