(Septolet csokor)
Mint szövetet
Szövöget.
Élet rongy, dekadens.
Kapcsolatban; felületes.

Ez életérzésről letérés,
Lélekbajba esés;
Bánatérzés…
*

Erdőlomb vigaszt ad?
Randa
Bánat marad?

Melegedő légréteg, virág,
Világ
Újítja magát!
Előadom csacskát…
*

Pedig tavasz jő
Bár cammogó!

Hallgatni fűnövést,
Ést…
Mondani kevés.
Nincs menekvés
Minden kényszercselekvés.
**

Tűz kialvóban,
Parázs is
Fakulóban.

Nincs már tűz,
Nincs már szalonnasütés…
Parti fűz;
Magány-élés…

Vecsés, 2019. március 12. – Kustra Ferenc József - Septolet csokor. A Septolet 7 sorban; 14 szóból állhat! A sorokat két versszakra kell választani egy üres sorral (bármelyik két sor között). Valamilyen rímfajtának lennie kell és az írásjelek használata kötelező!

Volt egy nőm, gyakorlott Icuka,
Fölségesen mozgott a fara.
Úgy élveztük egymást,
Hogy nem vágytunk se... mást.
Arra vágya... meleg befolya.

Erőszakos-faros, Icuka
Nem igen lányos már a fara.
De a Rudin ügyes,
Figyel, oly' szemfüles.
Számba került a melle halma.

Kiharcolt ismétlést Icuka,
Vágyott élvezni a nagy fara.
Megvan… elégítve,
Jó is lett a kedve.
Puszi a csecsre, szevasz... fara.

Vecsés, 2018. augusztus 21. – Kustra Ferenc József – Erotikus LIMERIK csokorban íródott.

Vándormadár a fészkére,
Szomjas vándor a hűs érre,
Én is vágyom: békességre.

Bizony hiányzik, még ma kéne
Végre, valahára, elkélne.
Vágyom békés, nyugodt életre.

Kedvem nehogy búsra váljon,
A békesség készen álljon,
Puha meleg befogadjon.

Jókedv, játszi pille, repdesik,
Óh, remélem, el nem utazik.
Bízom, hogy végre rám telepszik.

Budapest, 1997. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott bokorrímesben.

Korpa közé keveredtem, esznek a disznók.
Nekik én semmi más, csak finom moslék vagyok.
Beöntöttek eléjük a betonvályúba,
Az óta szenvedek vég nélkül, biz’ vajúdva.

Ez a sorsa a disznóeledel mosléknak
És úgy tűnik, csak ez vagyok az állatoknak.
Vályú fala igen sima, pereme magas,
Evésre való, menekülni nem alkalmas.

Nos, a lecke adott, okos sikeremberek,
Azt mondjátok meg, innen, hogy menekülhetek?
Ugye-ugye? Tanácsot nem egyszerű adni…
Lám úgy tűnik, nincs más választásom; maradni!

Eddig hamis önképem volt, de felismertem,
Hogy csak egy összeöntött moslék vagyok, kérem.
De egy jó moslék kilátásai kiválók,
Mert tőle híznak jó nagyra a mocskos disznók!

Budapest, 2000. július 15. – Kustra Ferenc József

Hullámmá Válva

Mélység halk sugara mely lüktet
Fájdalomrögök alá temetett óriásrengetegben.
Halk fénycseppjeit dobbanva viszi azúrkék óceánja.
Vonzásban, a középpont körül mindig ugyanazt az utat járva.
Téveszmémben:
Csak rám süt a napsugár,
s csak engem sújt a vihar…
Elfelejtett fényszívünk, örökké hívó Isteni lényünk,
belül a csendgömb közepén pihen.

Elszakadt tudatossággal, hogy hihetnéd,
hogy külön vagy bármitől is?
Isten óceánjának cseppjeiként sodródunk…
Rációnk fagyott élettelen jégtömbébe burkolózva.
Belső Gravitációnk ismétlődő pályáján,
azonosulva múló léttel felszínfénnyel.
Az a gondolat vagy ami tovasuhan?
saját hangodtól visszhangzó elmédben?
Azaz érzés, amely múltból jövőbe enyészik?
Eszméletlen hullámok közt vergődsz saját lényed tengerén.
Napod és holdad fénye öntöz, viharod korbácsol és vezet.
Örök mozgásban, szüntelen árban.
Felszínlétünk soha nem létező pillanata,
a csepp különállástudata a tótól…

Az elvesztett ösvény mindig vár!
Az egység az örök,
az illúzió az izolált magány…
Az örök egység újra és újra vonzó dala
a béke simításaival téged hív.
Mindig belül pihen csillámszikráival porozva eszméletlen napjaid
Hív az éned, sötét ködöd mibe EGYmagad felejtve veszel.
A csend éneke pulzál belül lent,
Az élet aranyforrása mibe merülsz minden álmodban.
Ismétlődőn megtisztulva egy újjászületett nap vár,
Te döntesz figyelsz-e a belső dalra,
vagy különlétbe bukva, elkezded a régi kört újra…
2010.07.20 MannazEhwazAnsuz