Most
Ballag
Sok gyerek…
Tanároktól,
Isitől, búcsú!
*
Ott
Vannak
A szülők,
Barátok és
A rokonság.
*
Lét
Ketyeg.
Lét múlik.
Öregedés.
Ballagás… emlék!

Vecsés, 2021. május 2. – Kustra Ferenc József - íródott apeva csokorban, a ballagásról.

Zöld fák ölelésében hullámzik a tó,
Az Ég megmutatja, lelkednek mi való.
Aranylik a víz a napfényben,
Higgy hát a természet erejében.
Valaki az Égboltot színesre festi,
A felhőből egy kép rajzolódik ki.
És mint fent, úgy lent
Utadat az Ég kíséri.
Angyalok vigyáznak Rád,
És ha a gonosz feltűnik, hogy elcsábítson,
Ők jelet küldenek, hogy megtartsanak az úton.
Isten szeret engem, és vigyáznak énrám Odafent,
Biztonságban vagyok, védelem alatt állok,
Csak ki kell nyitni a szemem.
Szívedbe súgják üzenetüket,
És ha nyitott a szíved, meghallod, mit üzennek.
Vigyáznak Rád, óv, véd a természet,
Most már tudod, merre tarts,
És hol találod a helyed.

Gyöngyfény-színű ajkaid remélem a csókomra vágynak
Ugyan, szeressük már izzadtra egymást… test és a vágyak…
Még hiány van, nincs itt az ölelésed, pedig -csak miattad- felajzott vagyok,
Fura mi? Pedig csak a szerelmi életünk teljesüléséért harcolok.

Holdvilágos, magányos éjben szerelmedre vágyom,
Testembe szorult vágyak a gyászom.

Vágy
Gyötri
Testemet.
Hiányod fáj!
Katarzisra vár.
*

Szinte csak azon jár az eszem, hogy izzadt hasadon csúszkálok,
Szádba meg csókot lehelek… de mikor? Erre is nagyon vágyok…
Alkonyat mikorra elparázslik, itt már a karjaimban tarthatlak?
Jó a szerelmes csend, de én kicsiholom belőled a kéj-hangokat!

Vágymámoros, tüzelő tested kívánom,
Forró csókjaid imádom, beteljesülésünkre úgy vágyom.

Vágy
Sóhaj
Elhagyja
Számat: Jöjj már!
Téged akarlak!
***

Csendes vágyainkban összeölelkezünk,
Aztán nem bírjuk és bele heveskedünk,
Fellobban a szerelem tüze, az izzó levegőben,
Én, birtokollak, de a vágyak, még csak ide jövőben…

Ölelésed gyöngéd... bársonyként csúszik kezed testemen,
Érzem tested-tüzét, siklok testeden.

Vágy
Permed,
Heves csók
Tüzet csihol.
Szerelmünk lángol.
*

Dobbangat a szív és hasra is fektetlek,
Dobbangat a szív és beléd szeretgetek…
Dobbangat a szív és már ő is leizzadt,
Dobbangat a szív és akarat még akadt…

Kéjben úszik testünk, mámor fedi eszünk
Egymásba beleveszünk... égig repülünk.

Méz
Édes
Élvezet,
Égbe repit
Immár bennünket.
***

Kedveském, isteni voltál, nagyon mélyen éltelek,
Kedveském, nagyon hatottak rám, finom rezdülések…
Kedveském, már jár az eszem, újra, mikor élhetlek?

Kedvesem, veled lenni káprázat,
Minden vágyam újraélni, ezt a szerelemlázat.

Vágy
Gyötör
Pedig csak
Most mentél el.
Jó veled! Jöjj már!

Vecsés, 2018. január 14. – Szabadka, 2018. június 22. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a 10 szavasokat és az apevákat poéta és szerzőtársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:”Szárnyaló vágyak”. „Permed”, régi szó = fokozódik, emelkedik.

Hétköznapi pszichológia

(Bokorrímes)
Sok ember olyan szemellenzővel jár, mint a sörös-kocsi lovai,
Van, aki egész életében dugóhúzóba zuhan, mint légjárók gépei…
A legtöbb embert körülveszik a mélységes mélabú, sötét fellegei!

Ebédileg a tányéroknál bús-bánatosan ül a tömeg, de mindenki egyedül,
Teli tányér, üres tányér, felnézve a semmit látja… életében csak menekül…
Desszertet már nem várja, édességet nem kedveli, máshol lesz egyedül.

Van ki hallja, sőt érzi a szárnysuhogást, mert őrangyala éppen dolgozik,
De ez élethosszabbításra, vagy az öröklét elnyerésére, nem vonatkozik…
Az ez egy persze nagyon is biztos, hogy az élet véges… halállal elfogyatkozik.

(Anaforás, belsőm rímes, bokorrímes)
Ki már öregszik… Léte naplementéjének a színeit és pillanatait szürcsöli,
Ki már öregszik… Léte fájó pontjainak darabjait, szívéből előveszi…
Ki már öregszik… Létét siratja, hogy itt a vége, mert a sorsa ezt rendeli!

Vecsés, 2020. július 14. – Kustra Ferenc József

Honnan erednek azok az őselvek?
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.

Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.

Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.

Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.

Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.

A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.

Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.

Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.