Csak utasok vagyunk
az Élet vonatán,
megváltottuk a jegyünket
születésünkkor, momentán.
Hogy hová ülünk?
nem mi döntjük el,
csak felszállunk rá
kezünkben a tikettel.
A kalauz mutatja,
- ez az Ön helye,
arcomon döbbenet,
- miért pont ide? -
De már mindegy,
csak induljon a vonat,
mielőbb lássuk meg,
rég vágyott célunkat.
Gyorsabban is mehetnénk,
mi ez a döcögés?
- Nyugodjon meg, kérem,
itt nincs késés! -
Robogunk hát tovább,
tesszük a dolgunkat,
a szerencsés választhatott,
másnak, ami maradt.
Néha azért megállunk,
egy-két utas leszáll,
eddig szólt a jegyük,
vagy valaki szelektál?
Odakint már szürkül,
a test egyre fárad,
egyre jobban kívánnék
egy megvetett ágyat.
Csikorognak a kerekek,
a vonat fékez, megáll,
kalauzunk egyszer csak
mellettem szalutál.
- Uram, Ön itt leszáll! -
kérdésemre - Miért? -
ellentmondást nem tűrően,
szenvtelenül így reflektál.
- Eddig szólt a jegye,
önnek ez a végállomás,
na igyekezzen leszállni,
a vonat indul tovább! -
- A csomag maradhat,
arra nincs szüksége,
mint mondottam volt,
az utazásának vége! -
Hiába is tiltakoznék,
- még utazni akarok -
Ő csak végrehajtja
a felsőbb parancsot.
Irigykedve nézek vissza
a maradó utasokra,
jó lett volna eljutni
még több állomásra.
Tudom, pihenés vár,
de még nem alhatok,
le kell írnom még,
sok fontos gondolatot.
- A világ szép,
az élet túl rövid,
szeress, hogy szeressenek
életed végéig! -
Van még tennivalóm,
Én úgy gondolom,
ezért potyautasként
utazom tovább a vonaton!

Ősszel… az életben is… versben, HIAQ –ban és apevában.

Az idő csak halad, folyvást, lustán lépeget,
A vihar meg lecsap, engedélyt nem kéreget.
*
Az idő szeszélyes,
Kicsit nyár, majd vihar tombol.
Fázós magány vacog.
*
Az életben a saját forgószelem pusztít, akarattal,
És nem fekszem le egyedül, csak a társammal, a haraggal.
*
Egy
Pillanat
Műve volt.
Mennykő zúzta
Létem értelmét.
*
Hajnalhasadás ideje is rendben elérkezik,
De, a viharfelhők, látni ezt miért nem engedik?
*
Hűvös reggel rémlik,
Dühös felhők eget szegik.
Könny áztatta szemek.
*
Majd’ egész életemben keserű íz volt a létem,
Mondják is az okosok, gyermekként traumát éltem…!
*
Kín,
Bánat,
Ételem,
Italom volt.
Gondok terheltek.
*
Ilyenkor már a festő, nem veszi elő a vásznat,
De, én még rakosgatom magasra… az emlék-vázat.
*
Színek odavesztek,
Lehulltak, színes levelek.
Elveszett remények.
*
Engemet, úgy tűnik, hogy immár senki sem szeret!
Azt mondjátok ártok nektek! Látom, nem eleget!
*
Sok
Év múlt
Magányban.
Estem, keltem
Jobbat reméltem.
*
Kabátot adott rám az ősz, ma kora reggel,
Napközben meg, letámadott a szél-sereggel.
*
Hinti ködét az ég,
Tejfehér fátyol nem oszlik.
Útvesztő... nincs kiút.
*
Én vagyok, ki sok hibát vétett, Te is így véled?
Én vagyok ki rossz utakon járt? De, ki nem téved?
*
Nem
Tudom
Mi a nagy
Vétkem, hogy ezt
Kaptam cserébe...

Már
Fogytán
Reményem,
Jegyet kérek,
Csak... egy-irányba.
*
A hegyekben havazik, ne is keressük az okát,
Nemsokára az Alföld is megkapja… az áldóját.

Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. december 2. – a verset én írtam, a HIAQ –kat és az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A kiegészítők összefoglaló címe: Lehetett volna másképp is.

Ősz ábrázolás versben és tankában…

Taposom az avart, és csak, lassan lépkedek,
Elmúló, nyári, meleg nyomokat keresek.
De, már megjött az ősz, lehullott mind, az a sok-sok levél.
Avarban csendet keresek, de nekem a vihar zenél.

Lábam nyomán sehol virág nekem nem fakad,
Ezt tudomásul veszem… szívem beleszakad.
Még a lelkemben van az izzadós, nyári éj,
Mi, akkor még jó volt, most meg viharos a szél.

Most még nincs olyan hideg és körbe ölel a szél,
Most még jól is esik, amikor az arcomhoz ér.
Bizony reggel már, hűvösen, nagyon gomolygók a ködfoltok,
Tél is lassan erre bandukol, és akkor lesznek hófoltok.
*
Ősz, keveréke
A nyárnak és a télnek.
Érett gyümölcsök.
A nappal szőlőt érlel,
Hajnal kabátot kérlel.
*
Szél nótázgatva
Emlékszik a melegre.
Télről is danol.
A szél melegről dúdol,
Maholnap havat zsúfol.
*
Új köd-szitálás
Érezhető künn, mezőn.
Szél, kórón zenél.
Ködbe borul a határ,
Messze szállt már sok madár.
*
Színek készülnek,
Levelenként sokféle.
Szem-gyönyörködtet.
Sok levél színét váltja,
Szépségének nincs párja.
*
Mező, erdő, a bokrok párásak,
Nyári napsugarak már fáradtak…
Ősz átfesti mindenfelé, tájat,
Nagyon látszik… rozsdássá a fákat.

Bizony lehet, hogy e szépségeket, a könnyektől az öreg nem is látja,
Így lehet, hogy úgy él, nem tudja, hogy ősznek a naptakaró-köd az átka...

Vecsés, 2014. szeptember 27. – Szabadka, 2017. október 15. – Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Sok levél színét váltja”

Egy udvar estjéről tanka csokrot írt a szerzőpáros

Az esti csend gyors
Lámpaoltásba fogott.
Horkolás zaja.
Zaj töri meg a csendet,
A szél valamit lenget.
*
Kutyaól zajos,
Ugatás helyett horkol.
Cica, arra néz.
Kutyák riadót zengnek,
Macskák vadászni mennek.
*
A lábasjószág
Sötétedéskor elült.
Be vannak zárva.
Ülőn kakas szundikál,
Tyúk a fészkén bóbiskál.
*
Lovak szántottak.
Hallik szénahersegés.
Majd lefekszenek…
Lovak ettek s pihennek,
Mély álomba süllyednek.
*
Halk surrogással
Repülnek denevérek.
Sötétben is lát.
Denevérek éhesek,
Áldozatot szemelnek.
*
Távoli, gyenge
Neszezés… Ég, dörgést kezd.
Szél már feltámadt!
Sötét égbolt, csillag tűnt.
Viharjelzés meg nem szűnt.

Vecsés, 2017. június 17. – Szabadka, 2017. június 19. – Kustra Ferenc József – A haikukat én írtam, alá a verset szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit, a versrész címe: „Ki aludni, ki vadászni megy...”!

Ördögöd van, angyali ördögöd,
sorsod felett eddig jól őrködött.
De előre is nézz, ne csak hátra,
többre nem is egy szívdobbanásra.

A láthatáron feltűnt egy angyal,
sorsokat átmetsző sötét karddal.
Szépség álarcába bújt gonoszság
otthona talmi, hamis menyország.

Angyali ördögöd még átölel,
nagy segítség ez, de csak félsiker.
Hiteddel kövezd ki sorsod útját,
taszítsd el kísértés édes csókját.