Idő 
Értékelés 
Értékelés Télkezdeti vendégségben voltunk a tízedik emeleten,
Amit én nem kedvelek… magas, és nagyon elrettenthetetlen.
Jó volt a vacsora, desszert sem hagyott semmi kívánnivalót,
A társaságunk is egyívású volt, kibeszéltük múltlakót.
*
(Senrjonok)
Ő régi kollégánk volt,
Emlegettük és adomáztunk…
Míg néztem tájat.
*
Már ahogy esteledett,
Magasból is jól látszott a tél.
Tízemeletnyi.
*
(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Föntről láttam, lent a fagyott és jeges föld fikarcnyit sem változott,
Föntről láttam a téli este hamar ködfátyolba burkolózott…
Föntről láttam, lent a fagyott és jeges föld fikarcnyit sem változott.
*
Az ablak nyugat felé nézett, így láttam,
Hogy már sejtelmes a napkorong… így láttam,
Hogy már távolban véglegesen horizont alá csúszott
És a köd narancsra festésével az napra búcsúzott!
*
(10 szavas, anaforásban)
Valahogy a horizont, gyorsabban párásodott,
Valahogy ezzel gyorsította a láthatatlanságot.
*
(Tízszavas)
Felkapcsolták a közvilágítást,
Talán, mint ködbeli háttér-világítást,
Jeges, úti dísz-kivilágítást.
*
(Senrjon)
A ködösben már látszott,
Autóktól a ködvágó fény…
Tompa fénysugár.
*
Az útra, a lenti leült pára rá is fagyott,
Egy kocsi is csúszott, igen gyorsan oldalazott…
Az útra, a lenti leült pára rá is fagyott.
*
(Senrjú)
Épen megjöttünk,
Lekönyveltük, jó nap volt.
Volt nagy durmolás.
Vecsés, 2021. január 18. – Kustra Ferenc József
Amit én nem kedvelek… magas, és nagyon elrettenthetetlen.
Jó volt a vacsora, desszert sem hagyott semmi kívánnivalót,
A társaságunk is egyívású volt, kibeszéltük múltlakót.
*
(Senrjonok)
Ő régi kollégánk volt,
Emlegettük és adomáztunk…
Míg néztem tájat.
*
Már ahogy esteledett,
Magasból is jól látszott a tél.
Tízemeletnyi.
*
(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Föntről láttam, lent a fagyott és jeges föld fikarcnyit sem változott,
Föntről láttam a téli este hamar ködfátyolba burkolózott…
Föntről láttam, lent a fagyott és jeges föld fikarcnyit sem változott.
*
Az ablak nyugat felé nézett, így láttam,
Hogy már sejtelmes a napkorong… így láttam,
Hogy már távolban véglegesen horizont alá csúszott
És a köd narancsra festésével az napra búcsúzott!
*
(10 szavas, anaforásban)
Valahogy a horizont, gyorsabban párásodott,
Valahogy ezzel gyorsította a láthatatlanságot.
*
(Tízszavas)
Felkapcsolták a közvilágítást,
Talán, mint ködbeli háttér-világítást,
Jeges, úti dísz-kivilágítást.
*
(Senrjon)
A ködösben már látszott,
Autóktól a ködvágó fény…
Tompa fénysugár.
*
Az útra, a lenti leült pára rá is fagyott,
Egy kocsi is csúszott, igen gyorsan oldalazott…
Az útra, a lenti leült pára rá is fagyott.
*
(Senrjú)
Épen megjöttünk,
Lekönyveltük, jó nap volt.
Volt nagy durmolás.
Vecsés, 2021. január 18. – Kustra Ferenc József
Tudod, mi van benned?
(sedoka)
Rejtély vagy titok,
Benned van... nem ismered.
Titok, amíg rá nem jössz.
Nem is tudsz róla,
Ám tudtodon kívül is
Benned szunnyad a rejtély.
*
(HIAQ)
Ez az egész élet
Egy nagy rejtély, titok, tabu…
Vajon, ez szükséges?
**
Hallani róla...?
Beszélni meg irtózol.
Nem hiszed? De, benned van.
Rágondolnod meg
Pánik. Azt hiszed tiltott.
Tagadod, ezért vívódsz...
*
Megrettensz magadtól?
Veselkedj neki, gyűrjed le!
Magadnak, ne tagadd!
**
Titkod még, tabu
Tudatosulásra vár.
A segítség szükséges.
Ha lesz ki segít
Fölismered magadban,
Tudatalatti tabud.
*
Igyekezz, ismerd föl!
Magadat szemben, kíméljed.
Gyorsan lépj túl rajta!
**
Ha foglalkoztat
Már titkod, rádöbbensz, hogy:
Bensődben régen ott van.
Gondolat bánt de,
Tudatban elfogadod.
Mélyen rejtve őrizted.
*
Meg fogsz könnyebbülni,
Ha már túl vagy vívódáson.
Menj tovább utadon.
**
Oszd meg félelmed,
Vele... lelki társaddal.
Ismerd meg tabud s magad.
Kiben megbízol,
Fedd fel, oszd meg rejtélyed!
Tárd ki lelked, törj gátat.
*
Titkolózás vége
Legyen, őszinte kitörés…
Túl kell esni rajta!
**
Lelked szabad lesz,
Élvezd a szabadságát.
Félelem nem úr többé...
Meggyógyult lelked,
Már szabadon szárnyalhat.
Megváltozik életed.
*
Meglásd, fölséges lesz.
Megkönnyebbülsz, felszabadulsz…
Élted, szabadabb lesz!
*
Szabadka, - Vecsés, 2018. április 28. – Kustra Ferenc József - a HIAQ csokrot, én írtam. A sedoka –t, Jurisin Szőke Margit, szerző és poéta társam. A címe: ’Lélekürítés!’
(sedoka)
Rejtély vagy titok,
Benned van... nem ismered.
Titok, amíg rá nem jössz.
Nem is tudsz róla,
Ám tudtodon kívül is
Benned szunnyad a rejtély.
*
(HIAQ)
Ez az egész élet
Egy nagy rejtély, titok, tabu…
Vajon, ez szükséges?
**
Hallani róla...?
Beszélni meg irtózol.
Nem hiszed? De, benned van.
Rágondolnod meg
Pánik. Azt hiszed tiltott.
Tagadod, ezért vívódsz...
*
Megrettensz magadtól?
Veselkedj neki, gyűrjed le!
Magadnak, ne tagadd!
**
Titkod még, tabu
Tudatosulásra vár.
A segítség szükséges.
Ha lesz ki segít
Fölismered magadban,
Tudatalatti tabud.
*
Igyekezz, ismerd föl!
Magadat szemben, kíméljed.
Gyorsan lépj túl rajta!
**
Ha foglalkoztat
Már titkod, rádöbbensz, hogy:
Bensődben régen ott van.
Gondolat bánt de,
Tudatban elfogadod.
Mélyen rejtve őrizted.
*
Meg fogsz könnyebbülni,
Ha már túl vagy vívódáson.
Menj tovább utadon.
**
Oszd meg félelmed,
Vele... lelki társaddal.
Ismerd meg tabud s magad.
Kiben megbízol,
Fedd fel, oszd meg rejtélyed!
Tárd ki lelked, törj gátat.
*
Titkolózás vége
Legyen, őszinte kitörés…
Túl kell esni rajta!
**
Lelked szabad lesz,
Élvezd a szabadságát.
Félelem nem úr többé...
Meggyógyult lelked,
Már szabadon szárnyalhat.
Megváltozik életed.
*
Meglásd, fölséges lesz.
Megkönnyebbülsz, felszabadulsz…
Élted, szabadabb lesz!
*
Szabadka, - Vecsés, 2018. április 28. – Kustra Ferenc József - a HIAQ csokrot, én írtam. A sedoka –t, Jurisin Szőke Margit, szerző és poéta társam. A címe: ’Lélekürítés!’
Az ezüstben fénylő holdvilág jól kitágította
A sötét éjjel láthatóságát... megvilágította.
Ezüstös fény ragyog,
Holdfényben úszik ég és föld.
Vak sem tévedhet el...
*
Látható volt a sötét is valószínűtlenül,
Csak az a mélységes csend volt... valószerűtlenül.
Semmi nem volt várható... jóvátehetetlenül.
Szikrázó fények,
Mily csodás éj.
Ábránddal
Röpül
Vágy.
Vágy
Röpül
Ábránddal.
Mily csodás éj,
Szikrázó fények.
*
Néha a távolban pendült egy kutyaugatás, derengéssel,
A szomszéd tanyáról meg, ló nyerített, valami fensőbbséggel…
Zajokat hozott a szél, már ébredésről regél,
Még nem is pihentél, de a Nap nemsokára kél,
Zajokat hozott a szél, már ébredésről regél.
*
Az éjszaka ezüstős fényű szépsége, reggelig visszafordíthatatlan,
Ezen túl, majd a föltolult vágyak járnak erre, ha lesz… elmaradhatatlan.
Úgy néz ki az egész, mintegy csodálkozó megnézésben… felülmúlhatatlan.
Vecsés, 2018. február 16. – Szabadka, 2018. február 16.- Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a HIAQ -t, a tükör apevát, és a 3 soros-zárttükröst, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ’Ábrándos éj’
A sötét éjjel láthatóságát... megvilágította.
Ezüstös fény ragyog,
Holdfényben úszik ég és föld.
Vak sem tévedhet el...
*
Látható volt a sötét is valószínűtlenül,
Csak az a mélységes csend volt... valószerűtlenül.
Semmi nem volt várható... jóvátehetetlenül.
Szikrázó fények,
Mily csodás éj.
Ábránddal
Röpül
Vágy.
Vágy
Röpül
Ábránddal.
Mily csodás éj,
Szikrázó fények.
*
Néha a távolban pendült egy kutyaugatás, derengéssel,
A szomszéd tanyáról meg, ló nyerített, valami fensőbbséggel…
Zajokat hozott a szél, már ébredésről regél,
Még nem is pihentél, de a Nap nemsokára kél,
Zajokat hozott a szél, már ébredésről regél.
*
Az éjszaka ezüstős fényű szépsége, reggelig visszafordíthatatlan,
Ezen túl, majd a föltolult vágyak járnak erre, ha lesz… elmaradhatatlan.
Úgy néz ki az egész, mintegy csodálkozó megnézésben… felülmúlhatatlan.
Vecsés, 2018. február 16. – Szabadka, 2018. február 16.- Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a HIAQ -t, a tükör apevát, és a 3 soros-zárttükröst, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ’Ábrándos éj’
A télről, versben és tankában írt a szerzőpáros…
Szél úrfi pejként,
Zabolátlan, mint vadló.
Patanyom, hóban.
Hópihékkel érkeztem.
Ő vár! Tudtam, éreztem.
*
Látom, hogy a szél, a kert fái között vircsafttól, olyan, mint egy rítus!
Lehet, hogy buta, mint a sötét éj, ő azt hiszi, hogy ilyen a virtus.
*
Kis hópelyhekkel
Tangózik a forgószél.
Zúzmarás minden.
Hó hullott, Ő táncra kért,
Ölelt s testünk összeért.
*
Látom a milliónyi, szép hó-szemcsét,
Nem veszik figyelembe a leesést
De, csoportokba verődve argentin tangót táncolnak
Mert, ez a megveszekedett szél, ezt nyújtja a bátraknak.
*
Szabadság mámor
Áthatja, zúgó szelet!
Jégcsapot tördel.
Fordított jobbra, balra,
Szívünk vert a ritmusra.
*
Süvöltő szelek
Eltapossák lágy szellőt.
Jég uralkodik.
Magához húz s felemel,
Vágy kél, lelki eledel.
*
Vad szél játszik az
Ágakkal, sokat letör.
Hó is leesik…
Édes álom... túl kevés,
Széttépte az ébredés.
Vecsés, 2017. december 3. – Szabadka, 2017. december 4. - Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Álom tánc”
Szél úrfi pejként,
Zabolátlan, mint vadló.
Patanyom, hóban.
Hópihékkel érkeztem.
Ő vár! Tudtam, éreztem.
*
Látom, hogy a szél, a kert fái között vircsafttól, olyan, mint egy rítus!
Lehet, hogy buta, mint a sötét éj, ő azt hiszi, hogy ilyen a virtus.
*
Kis hópelyhekkel
Tangózik a forgószél.
Zúzmarás minden.
Hó hullott, Ő táncra kért,
Ölelt s testünk összeért.
*
Látom a milliónyi, szép hó-szemcsét,
Nem veszik figyelembe a leesést
De, csoportokba verődve argentin tangót táncolnak
Mert, ez a megveszekedett szél, ezt nyújtja a bátraknak.
*
Szabadság mámor
Áthatja, zúgó szelet!
Jégcsapot tördel.
Fordított jobbra, balra,
Szívünk vert a ritmusra.
*
Süvöltő szelek
Eltapossák lágy szellőt.
Jég uralkodik.
Magához húz s felemel,
Vágy kél, lelki eledel.
*
Vad szél játszik az
Ágakkal, sokat letör.
Hó is leesik…
Édes álom... túl kevés,
Széttépte az ébredés.
Vecsés, 2017. december 3. – Szabadka, 2017. december 4. - Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Álom tánc”
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
