Idő 
Értékelés 
Értékelés a maradéktalan helytállásról…
Néma az erőd
Nem lehet falát törni!
Harcos tömegek…
*
Strázsa mindenhol!
Várfal betörhetetlen!
Roham-enyhülés.
*
Nagy esők voltak,
Várárok is kiöntött.
Páncélban úszni?
*
Ló, lenyilazva!
Lovas meg nem gyalogos.
Ő is kap nyílból!
*
Támadók bizony,
Vehemenciát ejtik…
Gondolkoztató!
*
Sötét éjszakán
Rohamozók eltűntek.
Hazaszeretet!
Vecsés, 2020. november 23. – Kustra Ferenc József – íródott a hazaszeretetről, a fel nem adásról, senrjú csokorban.
Néma az erőd
Nem lehet falát törni!
Harcos tömegek…
*
Strázsa mindenhol!
Várfal betörhetetlen!
Roham-enyhülés.
*
Nagy esők voltak,
Várárok is kiöntött.
Páncélban úszni?
*
Ló, lenyilazva!
Lovas meg nem gyalogos.
Ő is kap nyílból!
*
Támadók bizony,
Vehemenciát ejtik…
Gondolkoztató!
*
Sötét éjszakán
Rohamozók eltűntek.
Hazaszeretet!
Vecsés, 2020. november 23. – Kustra Ferenc József – íródott a hazaszeretetről, a fel nem adásról, senrjú csokorban.
Ezen, már nem lehet változtatni…
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.
Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.
Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.
De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!
Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.
Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!
Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.
Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!
A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…
A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...
A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.
A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…
A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.
Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.
Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!
Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.
Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.
Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.
De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!
Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.
Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!
Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.
Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!
A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…
A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...
A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.
A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…
A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.
Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.
Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!
Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
Hegyek bíborban
Élvezik tavasz estét.
Hegy most megújul.
*
Soká havas volt,
De tél, elmúlott lassan.
Zöldül is minden.
*
Most már sár dukál,
Híg és lefolyik oldalt.
Hónál csúszósabb.
*
Cseresznyevirág
A völgyek ékítménye.
Friss tavaszi szél…
*
Táj, varázslatos,
Gyönyörködésre csábít.
Hegy, mély csöndben van.
*
Bíbor – hegyekben
Bíbor növények nőlnek.
Bíboros rügyek!
***
Tavaszi ének
Hallik, szél ezt dúdolja.
Villanydrót a húr!
*
Új energia
Szóródik mindenfelé.
Kis széllöketek.
*
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
*
Föld is ifjodott,
Virágözön széthullik.
Esőszitálás.
*
Levélsarjadás.
Levegő még friss, csípős.
Virágpor repül.
*
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.
Vecsés, 2019. március 21. – Kustra Ferenc – Haiku csokor Baso féle, eredeti stílusban íródott.
Élvezik tavasz estét.
Hegy most megújul.
*
Soká havas volt,
De tél, elmúlott lassan.
Zöldül is minden.
*
Most már sár dukál,
Híg és lefolyik oldalt.
Hónál csúszósabb.
*
Cseresznyevirág
A völgyek ékítménye.
Friss tavaszi szél…
*
Táj, varázslatos,
Gyönyörködésre csábít.
Hegy, mély csöndben van.
*
Bíbor – hegyekben
Bíbor növények nőlnek.
Bíboros rügyek!
***
Tavaszi ének
Hallik, szél ezt dúdolja.
Villanydrót a húr!
*
Új energia
Szóródik mindenfelé.
Kis széllöketek.
*
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
*
Föld is ifjodott,
Virágözön széthullik.
Esőszitálás.
*
Levélsarjadás.
Levegő még friss, csípős.
Virágpor repül.
*
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.
Vecsés, 2019. március 21. – Kustra Ferenc – Haiku csokor Baso féle, eredeti stílusban íródott.
(3 soros-zárttükrös)
Van, hogy ülők a tanya melletti padon
Holdnézőben vagyok, vaksötétben, vakon!
Van, hogy ülők a tanya melletti padon
*
(senrjú)
Jaj! Eszelősen
Bámulok a sötétbe.
Ugatással jó?
*
Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken,
Nézem, hogy mit látok a mély-sötét kék égen.
Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken.
*
Ha nincsen másom,
Csak sötétség bámulás?
Csukott szemmel jó?
*
Ott ülve, a sötét csend átölel sőt, körülvesz.
Vetekszik a magányommal, engem bajból elvesz?
Így este, ha ülök, és a Holdat nézem,
Messzi kutyaugatás is szól! Az nékem?
*
Ez álomszerű,
És kitöltetlen magány.
Én… Holdnézőben.
*
Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
Ránézésre kintről úgy tűnik, elfogyástól nem félek.
Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
*
Mi az igazság?
A tötyörgő bambulás?
Tán’ van igazság?
*
Kiabálnék én,
Megvédeném magamat.
Ez, úgysem használ…
*
Csak ülve nézni
A Holdat, felhőben is?
Vékony, vagy vastag?
*
Milyen út az a
Holdnézéske a padról?
Sötétbe, vakon!
Vecsés, 2018. március 17. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Van, hogy ülők a tanya melletti padon
Holdnézőben vagyok, vaksötétben, vakon!
Van, hogy ülők a tanya melletti padon
*
(senrjú)
Jaj! Eszelősen
Bámulok a sötétbe.
Ugatással jó?
*
Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken,
Nézem, hogy mit látok a mély-sötét kék égen.
Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken.
*
Ha nincsen másom,
Csak sötétség bámulás?
Csukott szemmel jó?
*
Ott ülve, a sötét csend átölel sőt, körülvesz.
Vetekszik a magányommal, engem bajból elvesz?
Így este, ha ülök, és a Holdat nézem,
Messzi kutyaugatás is szól! Az nékem?
*
Ez álomszerű,
És kitöltetlen magány.
Én… Holdnézőben.
*
Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
Ránézésre kintről úgy tűnik, elfogyástól nem félek.
Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
*
Mi az igazság?
A tötyörgő bambulás?
Tán’ van igazság?
*
Kiabálnék én,
Megvédeném magamat.
Ez, úgysem használ…
*
Csak ülve nézni
A Holdat, felhőben is?
Vékony, vagy vastag?
*
Milyen út az a
Holdnézéske a padról?
Sötétbe, vakon!
Vecsés, 2018. március 17. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Még álmodom a hosszú éjszakákról,
mikor őrizted ébren álmomat,
tested beszélt. És minden mozdulásod
vörösre festette égő arcomat.
Bár sötét volt, s az arcod alig láttam,
mégis tudtam, hogy folyton rám tapad
szemednek minden apró villanása,
s úgy vágysz rám, mint talán soha.
Alig láttunk. Hisz csak a tűz pislákolt,
arcodra rajzolva színes álmokat,
úgy öleltél, oly forró szenvedéllyel,
s remegve vártad minden csókomat.
Most nem vagy itt. De tudom. S most is érzem:
ugyan úgy vágysz rám, és várod talán,
azt az egyetlen, mélyen szunnyadó szót,
amely hozzád fűz, s teérted kiált.
mikor őrizted ébren álmomat,
tested beszélt. És minden mozdulásod
vörösre festette égő arcomat.
Bár sötét volt, s az arcod alig láttam,
mégis tudtam, hogy folyton rám tapad
szemednek minden apró villanása,
s úgy vágysz rám, mint talán soha.
Alig láttunk. Hisz csak a tűz pislákolt,
arcodra rajzolva színes álmokat,
úgy öleltél, oly forró szenvedéllyel,
s remegve vártad minden csókomat.
Most nem vagy itt. De tudom. S most is érzem:
ugyan úgy vágysz rám, és várod talán,
azt az egyetlen, mélyen szunnyadó szót,
amely hozzád fűz, s teérted kiált.
